Gazdaság

A FENYŐ-HAGYATÉK – LŐLAPJÁRÁS

Közvetve hazánk egyik legjelentősebb médiacsoportját találta telibe az a géppisztolysorozat, amely a minap megölte Fenyő Jánost. A hazai nagyvállalkozó agresszív üzleti módszereivel sok ellenséget szerzett magának, enélkül azonban aligha tudta volna egy évtized alatt felépíteni cégbirodalmát. A Vico-csoport ma legfontosabb tagjai komoly vagyon birtokosai, s tevékenységük nem utal összeomlásra. Sőt, az adatokból éppen az tűnik ki, hogy a vagyont és kiadói tevékenységet megtestesítő cégek épp mostanra hajóztak nyugodtabb vizekre, hátrahagyván a birodalomépítés kezdetének zavaros ügyeit.

Fenyő János hazai üzleti karrierje kezdetén ráérzett egy olyan gazdasági lehetőségre, a videokazetta-forgalmazásra, amely nálunk a nyolcvanas évek végén még fehér foltnak számított, de “amerikai szemmel” nyilvánvalóan gyors fejlődéssel és profittal kecsegtetett. Ez az üzlet akkoriban ugyan már itt is éledezett, ám a benne rejlő lehetőségek még szinte korlátlanok voltak. A Vico Forgalmazó és Kiadó Kft.-t – egymillió forintos törzstőkével – 1989 januárjában hozta létre Fenyő János, aki akkor még Los Angeles-i címét adta meg lakhelyéül. A hőskorszak gyors történéseire jellemző, hogy abban az évben hatszor módosították a társasági szerződést, amelynek nyomán a törzstőke végül 20 millióra emelkedett.

Akkori szerény pénzügyi lehetőségeit a vállalkozó bátorsággal pótolta, amit egy későbbi jogerős bírói döntés is mutat: Fenyő anélkül is forgalmazott nyugati sikerfilmeket, hogy azok jogdíját az eredeti jogtulajdonosoknak kifizette volna. A törlesztésre évekkel később rászorították ugyan, ekkor azonban már nem okozott számára gondot a pénz előteremtése. Alighanem ennek a “tőkepótló hitelnek” is része lehetett abban, hogy videoforgalmazó cége felfutott. A cég 1991 februárjában – bár átütő jövedelmezőség ekkor sem olvasható ki a mérlegéből – már önálló irodaházat vett Budán. A Törökvész út 30/A alatt lévő ingatlanról van szó, arról a “sasfészekről”, ahonnan aztán az egész birodalom kiépült. A törzstőkét december 28-án Fenyő János 200 millió forintra emelte, s a részvénytársasággá alakítás mellett döntött. Az így létrejövő Vico Rt. alaptőkéje már 600 millió forint volt, vagyona pedig 815 millióra rúgott.

Ekkor már egy éve létezett az új üzletet, az újságkiadást megtestesítő társaság: a Vico Press Rt. is. A csoport forgalma ezután egyre inkább e cégben összpontosult. Az 1990 novemberében 160 milliós alaptőkével létrehozott cégbe Fenyő 96 milliónyi készpénzzel szállt be, míg a Magyar Nők Lapjának a kiadói jogát a Hírlapkiadó Vállalat és a Nők Lapja Egyesület apportálta. Fenyő első újságjának megszerzésekor jól használta ki, hogy a Hírlapkiadó egyik zászlóshajójának kollektívája minél gyorsabban függetlenedni akart az állami gyámtól, így a Nők Lapja Egyesület kapva-kapott Fenyő ajánlatán, s annak tudatában, hogy a kiadói jognak 31,25 százalékos tulajdonosa, belépett a társaságba. Az egyesület kiadói jogból való részesedését ugyanakkor a Vico Press vitássá tette, mondván: a lapnyilvántartásban egyedüli tulajdonosként a Hírlapkiadó szerepel. A szóban forgó egyesület ugyan máig perli a 20 milliós részesedését, azonban a Vico Press a 64 milliós részvénycsomagot a Hírlapkiadónak adta ki, amelytől később azt egy Vico-érdekeltség vásárolta meg.

Ha Fenyő elsőként nem ezt a lapot szerzi meg, talán minden másképpen alakul. Így azonban egy olyan értékhez jutott, amely a sajtóbirodalmának további építéséhez szükséges forrásokat jelentős részben előteremtette. 1991-től tehát már neki termelt a Nők Lapja, így újabb nagy falatok után nézhetett.

A tb-választásokra készülő szakszervezetek 1993-ban országos napilapjuk, a Népszava eladásáról döntöttek. A lapért folyó versenyben Fenyő ugyan először lemaradni látszott, végül azonban mégiscsak övé lett az újság. Felismerte ugyanis, hogy a szakszervezeteknek sürgősen kell a pénz a választásokra, így a 340 milliós vételár egy részét hajlandó volt azonnal készpénzben kiegyenlíteni, s komoly adósságot is átvállalt. Ekkor az érdekképviseleti vezetők Fenyőt – a gáláns ajánlat kisebb részének azonnali kiegyenlítése fejében – irányításhoz engedték a lapot kiadó cégben. A Népszava kiadói joga fölött tehát már ő rendelkezett, miközben a Vico Rt. által átvállalt adósság kifizetését megtagadta (a tartozást csak később, az ezzel kapcsolatos pert záró egyezségnél rendezték). A Népszava ugyan nem volt pénztermelő kiadvány, azonban volt rá miből költenie Fenyőnek, aki napilapja révén üzleti helyett politikai tőkét kovácsolhatott.

Az 1993-as év egyébként is a Vico-birodalom legattraktívabb bővülési periódusának számít. A csoport ekkor indította el TV4 néven kazettás terjesztésű kábeltelevíziós műsorát, s ekkortól adott ki televíziós műsorújságot is. A TV4 növelte a közéletben Fenyő hírét, s az akkor ellenzéki (ma jórészt kormánypárti) politikusok megnyilatkozáshoz juttatásától a tulajdonos méltán remélhette politikai befolyásának növekedését. A TV4 azonban túl sok pénzt vitt el, s népszerűsége ellenére sem volt képes hasznot hajtani, így a tulajdonos végül leállította. A sikertelen tévés kalandnál ekkor – és később is – több babér termett a Vicónak a nyomtatott sajtópiacon. 1993-ban az addig a Magyar Rádió (MR) megbízásából a Nap TV Kft. által kiadott RTV-műsorújságot a Vico vette át. Az MR és a Vico hamar ellentétbe került egymással, aminek nyomán az MR közölte partnerével: a lap kiadását a szerződés közeli lejárta után nem kívánja rábízni. A Vico ekkor bejegyeztette nevére a Színes RTV műsorújságot, az MR pedig saját kiadásában vitte tovább lapját. A felek egymás ellen kölcsönösen eljárásokat indíttattak, és igyekeztek a vásárlókat, előfizetőket a saját újságjukhoz csábítani. A Vico végül pénzt nem kímélve stabilizálta a Színes RTV helyzetét. Ezzel Fenyő ismét jóval olcsóbban “jutott” egy laphoz, mint amennyit az ért. Ráadásul a Nők Lapja után a második olyan magazinját szerezte meg, amely tradicionálisan a pénzhozó orgánumok közé tartozik. Ekkor már egy olyan médiacsoportot irányított Fenyő, amelyet ugyan perek terheltek, s amely nem is volt kizárólagos tulajdona, de mindenképpen életképesnek és a hazai viszonyok között a legnagyobbak között említhetőnek számított. A Vico Press forgalma 1994 végén – amikor a megszerzett lapok már egész évben nála működtek – elérte a 2,8 milliárdot. Ekkor már a Vico Press jegyezte a Vasárnapi Híreket, amelynek kiadói jogát előbb ideiglenesen, később pedig véglegesen megszerezte a Pergamen Presstől.

1993. nemcsak a lapbirodalom terebélyesedésének, hanem az addigi legnagyobb értékű ingatlanügyletnek az éve is. Fenyő – a Vico-székház apportálásával – ekkor hozza létre a Marcibányi Rt.-t, amelybe a Budapesti Polgári Lőegylet a Marcibányi téri ingatlanát vitte be. A vagyonban egyenrangú felek közül a legfőbb értékét egy kisebbségi, nem szavazó osztalékelsőbbségi részvénycsomagért odaadó egylet hamar megismerte az üzleti világ hazai farkastörvényeit. Az ingatlanfejlesztésből nem lett semmi, a fizetésképtelen lövészek vagyonát tartozásaik miatt dobra verték, s a részvénycsomagjuk egy Vico-barát cég kezébe került. Így a Fenyő-csoport potom áron jutott egy olyan értékes ingatlanhoz, amellyel ugyan nem tudott mit kezdeni, de bármikor fedezetül szolgálhatott számára egyéb ügyleteihez.

A forgalom és a médiabirodalom látványos növekedése közben, 1993 augusztusában, Fenyő megkezdte lapcsoportjának átalakítását. Ennek során a profitot meghatározó reklámbevételeket olyan cégen áramoltatta át, az értékes vagyontárgyak és vagyoni jogok pedig olyan társaságok tulajdonába kerültek, amelyeket a vitás ügyek, a tartozások nem érintettek, és kizárólagos tulajdonosaik Fenyő adóparadicsomokban bejegyzett off-shore cégei voltak. Először az Egyesült Reklám (ESR) Kft. jött létre (1993 augusztusában), a lapcsoport hirdetésszervezési munkálataira. Ez a társaság osztotta vissza a hirdetési pénzeket a csoportban, amelynek nagyobb cégeiből idővel meghatározó részesedést vásárolt. Az ESR-nek az alapításkor egyedüli tulajdonosa a videoforgalmazási üzletágat képviselő Vico Forgalmazó és Kiadó Rt. volt. Később a tulajdonjog átkerült a Vico Presshez, majd – a cégiratok szerint – 1995. december 19-én már a Fenyő-birodalom egyik off-shore végpontja, a Bellmann Ltd. volt az ESR kizárólagos tulajdonosa. Ugyanezen a napon jött létre (egymillió forintos törzstőkével) az EKH Egyesült Kiadói Holding Kft., amelyet a másik off-shore végpont, a Maritime Trade Ltd. jegyzett. Ehhez a társasághoz került át fokozatosan a csoport valamennyi lapjának kiadói joga, s 1996-tól ez vette át a Vico Presstől a lapkiadói tevékenység dandárját is. Ennek látványos jeleként utóbbi árbevétele 800 millióra zuhant, s az 536 milliós veszteség után saját tőkéje 454 milliós negatívumba fordult. Eközben az EKH első üzleti évében 3,4 milliárdos forgalmat és 55 milliós adózás előtti eredményt ért el.

Az EKH megalakításának idejére újabb magazinnal bővült a lapbirodalom: a Vico Press megvásárolta a Hírlapkiadóhoz tartozó Otthon című folyóiratot. Ez a Vico egyetlen klasszikus privatizációs vásárlása. Igaz, csavar ebben is fellelhető. A lapot ugyanis a tenderen 50 millió körüli összegért a teljesen ismeretlen Weissland Kft. nyerte el. A társaság azonban, amelynek cégirataiban a Fenyő-érdekeltségek vezetéséből már ismert személyek bukkannak fel, végül nem vette meg az Otthont. Így a lap – a pályázati kiírás értelmében – a második legjobb ajánlatot tevő Vico Pressé lett, amely azonban jóval kevesebbet kínált a győztesnél. Utóbb az Otthon kiadói joga is átkerült az EKH-hoz, amely egyébiránt megszerezte a vöröskeresztes Családi Lap kiadását is. Az EKH megalakulása után néhány nappal, 1996 elején Fenyő már “médiabirodalmi üzletet” kötött a német kiadóóriással, a Bauer Verlaggal. Ennek értelmében a Vico Press kisebbségi tulajdonosként beszállt a németek magyar leányvállalatába, az Euromedia Bt.-be, amely a Tina női magazint, a Bravo ifjúsági hetilapot, valamint a Buci Maci című gyereklapot adta ki. A Bauer-lapok reklámgyűjtését átvette az ESR (amely az addig reklámmentes Tinába is szervezhetett hirdetéseket), és a Vico-csoporthoz tartozó, s addigra már a színes hetilapok előállítására is képes Cicero-Lapnyomda is újabb megrendeléshez jutott.

A Vico-lapcsoport növekedése, az ide tartozó kiadványok példányszámának nagysága már 1993-tól egyre jobban indokolta a saját nyomdát. Fenyő az egyre nehezebb helyzetbe sodródó Athenaeumra vetett szemet, amelynek bevétele jelentős részben a két színes Vico-lap megrendeléseitől függött. A nyomda privatizációs kiírása azonban nem kedvezett, sem neki, sem más vásárlójelölteknek mivel olyan ingatlant is meg kellett volna venni vele, amely nem szükséges az alaptevékenységhez, viszont jelentősen emelte a cég értékét. Fenyő nem várta ki a vásárlási feltételek kedvezőbbé válását: 1994 decemberében létrehozza a Cicero-Lapnyomda Rt.-t. Ehhez az egykori NDK-ból származó napilapnyomó gépet vásárolt egy magyar nyomdaipari vállalkozótól. A Vico-csoport az önálló nyomtatás megnyíltakor azonnal átvitte az ESR kizárólagos tulajdonában lévő cégéhez a Népszavát és a Vasárnapi Híreket. (A Szikra Lapnyomda állítása szerint a Népszava átkerülésekor a Vico Rt. 76 milliós tartozást hagyott hátra, a Vico viszont túlszámlázás miatt nyújtott be keresetet hasonló összegre a Szikra ellen. Az azóta is tartó pert első fokon a Szikra nyerte meg.) A Cicero beindítása után Fenyő színes magazinjai nyomtatását is ebben a cégében akarta megoldani, ezért 1,64 millió márkáért vett egy használt, de a célra alkalmas rotációs gépet egy német cégtől. Az első részletet ki is fizette, de aztán – bár a gépet üzembe állította – a vételár fennmaradó részét (a gépsor hibái miatt, a szavatossági igényeire hivatkozva) visszatartotta. Tette ezt cégén, a Vico Rt. főtulajdonosán, az amerikai bejegyzésű New Vid-en keresztül, amely a Ciceróban felállított gépsort megvásárolta.

Az elmúlt évek eseményei nyomán a Vico-csoport korábbi nagy cégei, a Vico Rt. és a Vico Press Rt. érdemi üzleti tevékenységüket fokozatosan befejezték vagy visszaszorították, így vagyoni helyzetükből és üzleti eredményükből a csoport egészének állapotára már szinte semmilyen következtetést sem lehet levonni. Feladatuk inkább a csoporton belüli vagyon- és tehermozgásban keresendő. Így lehet, hogy 1996-ban az egykor milliárdos forgalmú, de addigra már csak alig 200 milliós nettó árbevételt produkáló Vico Rt. – “egyéb bevétele” révén – 581 milliós üzemi, s hasonló adózás előtti eredményt tudott felmutatni, s ezzel 551 millió forintra növelte a korábban egyszer már negatívba fordult saját tőkéjét. Az anyacégekkel szemben a médiabirodalom érdemi tevékenységét folytató társaságok eredményei már 1996-ban is kiegyensúlyozottak voltak, bár tagadhatatlan, hogy a nyereségből ekkor, illetve korábban kivett osztalékokból nehezen lehetett volna fedezni Fenyő életvitelét és gyarapodását. (Erre azonban más hazai nagytőkések esetében sincs nagyon példa.) A nagy port felvert Sváb-hegyi Fenyő-villa építése és fenntartása, vagy a Telki melletti lovardaépítkezés azonban éppen úgy eltűnhetett a cégcsoport költségvetésében, mint az autópark. Az előtérben lévő, s érdemben is működő vállalkozások szerény nyeresége vagy vesztesége mellett a holdudvarban lévő társaságoknál egyik pillanatról a másikra zuhantak be százmilliós, milliárdos bevételek, vagy zajlottak le hasonló nagyságrendű vagyonmozgások.

A Fenyő-birodalom egészének felépülése során csak a kezdeti időszakban, a videoforgalmazás során találkozhatunk olyan váratlanul gyors vagyongyarapodással, amelynek magyarázata a cég mérlegében, vagy egyéb Fenyő-ügyletekben nehezen lelhető fel. Később, a sajtóbirodalom kiépítése során – a lapok és az egyéb ügyletek révén – finanszírozhatónak látszik a növekedés, hiszen az egyes vagyonelemek megszerzésére költött pénz többnyire messze elmaradt azok értékétől, illetőleg jövedelemtermelő képességétől. A tények azt mutatják, hogy Fenyő Jánosnak szinte sohasem volt annyi tőkéje, amennyi egy, a Vico-médiabirodalomhoz hasonló lapcsoport ilyen gyors kiépítéséhez általában szükséges. A vállalkozó a tőkéjét olyan partnerek felkutatásával pótolta, akik egy látszólag kedvező ajánlatban nem tudták, vagy nem akarták felismerni a veszélyeket.

Bár Fenyő János halála után több helyen is megjelent az a feltevés, hogy vagyonát külföldre mentette, ezt a jelenleg ismert tények nem támasztják alá. Hiába állnak off-shore cégek a birodalom tulajdonosi végpontjain, a nagy értékű vagyonelemek – a lapok és az ingatlanok – itthon vannak, s nem kerültek ki a kezéből. Kérdés, mit kezdenek ezzel a viszonylag egységes médiacsoporttal az örökösök. Arról egyelőre csak feltevések lehetnek, hogy Fenyő János halála után ki rendelkezik a vagyonával. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a hagyatékról kiskorú leányának anyja, Fenyő János felesége, Kristyán Judit dönthet majd. Az ingatlan- és lapvagyon értéke milliárdosra tehető, s perektől, terhektől mentesnek látszik, ezért alkalmasint könnyű rá vevőt találni, de kellő bátorsággal és megfelelő vezetéssel akár tovább is lehetne működtetni az eddig Fenyő egyszemélyes döntéseihez szokott csoportot (lásd Leltár című anyagunkat).

A Fenyő-vagyon ma minden jel szerint tisztább és nagyobb, mint amekkora bármikor is volt a Vico Kft. elindulása óta, így a lapcsoport működésében nehéz fellelni olyan okot, amely bárkit is a tulajdonos meggyilkolására sarkallhatott volna. Egyelőre tehát nem tudni, miért kellett Fenyő Jánosnak meghalnia, annyi azonban bizonyos, hogy pályájának történetéből felrajzolható a kilencvenes évek eredeti magyar tőkefelhalmozásának egyik útja. Az pedig már a hagyaték leendő gazdáján múlik, hogy a semmiből összehozott milliárdos birodalom széthullik-e, vagy – előéletét végleg maga mögött hagyva – konszolidált vagyontömegként működik tovább.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Single mother walking in city tunnel with baby in stroller.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.