A napokban jár le annak a pályázatnak a határideje, amelyben közszolgálati dolgozók költségvetési támogatásért folyamodhatnak biztosítópénztárak szervezéséhez. A büdzsé másfél milliárd forintot szán erre a célra. Mindeközben havonta átlagosan húszezerrel gyarapszik a pénztártagok száma, a havi átlagos tagdíjbevétel pedig eléri az egymilliárd forintot.
A pályázat szeptember közepén lezáruló első fordulójában mintegy 270-280 millió forintnyi támogatásra nyújtanak be igényt a közszolgálatban dolgozók. Ez a támogatásra szánt összegnek valamivel több mint a fele. A kormány vonatkozó, 103/1996-os rendelete ugyanakkor még egy menetre ad lehetőséget, így november 15-éig a közszolgálatiak ismét benyújthatják támogatási igényüket biztosítópénztár szervezéséhez. A második fordulóra a központi költségvetés – az előző ütem 500 millió forintja után – egymilliárdot szán.
Pénztárfelügyeleti források szerint ezúttal több érdeklődő akad majd. Egyrészt az első fordulóban pályázottak is újra igényelhetnek támogatást – az előírás szerint a második pályázati időszak átlagos fejkvótája elérheti az elsőben elért mértéket -, ami eleve újabb 270-280 milliót jelenthet. Másrészt számos érintett intézménynél még csak most támadt fel igazán az érdeklődés.
A pályázatok után a másfél milliárd forintból megmaradó összeg pedig a majdani garanciaalapba vándorol, s noha a költségvetés szükség esetére további hozzájárulást ígért, jelenlegi becslések szerint e “maradék” az alap indulásához – lévén, hogy még kevés pénztár szolgáltat – elegendő lesz. Ugyanakkor az alap kidolgozása, jogszabályi hátterének megteremtése javában folyik, így az állami szerepvállalás további részleteit is még fejtegetik. Mint Szabó László, a felügyelet rendszerüzemi főosztályának vezetője kérdésünkre elmondta: egyelőre olyan kérdések tisztázása is várat magára, mint hogy milyen esetekben és mértékben vállaljon garanciát az alap. Minthogy a három pénztártípus – nyugdíj-, egészség- és önsegélyező – eltérő módon gazdálkodik, megtakarításaik és szolgáltatásaik is különböző módon garantálhatók. Így a nyugdíjpénztáraknál feltehetőleg egy valamikori időpontban felhalmozott tőkéhez “érdemes” kötni a garanciát, míg a többi típusnál átmeneti és visszatérítendő garanciáról logikus gondolkodni, hiszen ott például egy hirtelen gyógyszerárváltozás vagy egy járvány teheti szükségessé az igénybevételt. A nyugdíjpénztárak esetében felmerült a hozamgarancia intézményének bevezetése, ezt azonban a magas infláció nemigen teszi lehetővé. Kérdés az is, hogy a pénztárak csatlakozása önkéntes vagy kötelező alapon történjen-e – hogy ennek díja lesz, az viszont bizonyos. Mindezek a felvetések végleges formájukban valószínűleg önállóan, és nem a pénztártörvényben jelennek meg – mondta Szabó László.
Változás várható a számvitel területén is. Többek között a pénztárak teljesítményének mérését szolgálja majd, ha a pénzforgalmiról sikerül áttérni az üzemgazdasági szemléletű könyvelésre. Az idén nyáron módosított számviteli rendelet már úgy fogalmaz, hogy 1997-ben készítendő beszámolóikban a pénztáraknak a teljesítményükről is számot kell adniuk. A mikéntről még folyik a módszertani egyeztetés, ám felügyeleti remények szerint ez december 31-ig lezárul. Végső határidőt a társadalombiztosítási reformmal megjelenő tőkefedezeti pillér szab a teljesítményértékelésben – hangsúlyozza Párniczky Tibor, a felügyelet alelnöke. Ezt 1997-ben meg kell hirdetni, 1998-ban pedig elindítani, s benne talán, kötelező nyugdíjpénztárakként, a jelenlegi önkéntesek legnagyobbjai is részt vesznek majd.
Ha a pénztárak befektetési teljesítményét nem is, de működésük különbözőségeit a felügyelet már most is firtatja. Az elmúlt jó másfél évre vonatkozóan ugyanis igyekezett megvizsgálni, miként befolyásolja a működést, hogy a pénztár vagyonkezelővel vagy anélkül tevékenykedik-e – erről jogszabály nem rendelkezik -, illetve ezen belül is az, hogy nyitott vagy munkahelyi pénztárról van-e szó. A felügyelet megállapításai szerint eleddig a vagyonkezelővel rendelkező pénztárak üzemi költsége meghaladta a könyveiket maguk vezető pénztárakét. A nyitott pénztárak közül a vagyonkezelő nélküliek vagyona – átlagosan 4 milliárd forint – majdnem kétszerese volt a “vagyonkezelősöknek”, a munkahelyi pénztárak körében viszont éppen fordítva. Vagyonkezelő nélkül a vagyon 2, ilyen külső segítséggel átlagosan 3 milliárd forint volt – számolt be a múlt héten Radnai György, a felügyelet elnöke.
Az egy tagra jutó befektetett vagyon szórása ennél is nagyobb. Vagyonkezelő nélkül a nyitott pénztárakban 32, a munkahelyiekben 51 ezer forint. Ennél is meglepőbb a vagyonkezelős adat: ott a nyitott pénztárakban 67, míg a munkahelyiekben 518 ezer forint a fejenként befektetett vagyon. Befektetési megfontolásaikban a pénztárak egyébként tavaly óta némi pálforduláson mentek keresztül. Akkor ugyanis összes befektetésük mintegy felét szánták rövid távra, ilyen papírokba mintegy 2-2,5 milliárd forintot fektettek. Az idei első félévben viszont az összesnek csak mintegy egyharmada, 3,2 milliárd forint jutott rövid távú befektetésre, miközben 6,4 milliárdot hosszú távra kötöttek le.
A pénztárak (szám szerint jelenleg 265 ilyen van) vagyona jellemzően ötmillió feletti – derül ki a felügyelet statisztikáiból. Egy- és ötmillió közötti vagyonnal 44 pénztár, ennél is kisebbel 50-60 rendelkezik. A közel 300 ezer pénztártag havonta fejenként átlagosan 821 forintot fizet tagdíjként, amihez a munkáltató átlagosan további 2100 forintot tesz hozzá. A felügyelet kimutatása szerint a havi tagdíjbevétel meghaladja az egymilliárd forintot, s a taglétszám havonként átlagosan 20 ezer fővel gyarapszik.
