A magát Jugoszláviának nevező maradékállamban a jegybank kormányzójának felmentése után visszatért a hiperinfláció és a tartós nemzetközi elszigeteltség veszélye. Közben Horvátország Belgrád bosszúságára kiegyezik a nemzetközi bankvilággal és így Milosevics is kompromisszumra hajlik.
Dragoszlav Avramovicsot, a jegybank első emberét a belgrádi parlament a kormánnyal a gazdasági reformokról folytatott hosszadalmas és heves vitát követően mentette fel. A gazdaság megmentéséhez az ENSZ-szankciók, valamint a Boszniával és Horvátországgal folytatott háború 42 hónapja után égető szükség lenne ugyan a reformokra, de éles nézeteltérés alakult ki a piacgazdaság hívének számító Avramovics és a Szlobodan Milosevics elnök által vezérelt kormány között.
A készpénzhiányban szenvedő szerb kormány nyomást gyakorolt Avramovicsra, hogy a mezőgazdaság, a nyugdíjak és a bérek finanszírozásához egy, a kormánytisztviselők által “kontrollált inflációnak” nevezett folyamat keretében nyomasson új pénzt. Válaszképpen Avramovics bejelentette, hogy elfogadja a Nemzetközi Valutaalap által szabott feltételeket, amelyek megegyeznek a többi egykori jugoszláv köztársasággal szemben támasztottakkal. Hozzátette, hogy csak külföldi tőke bevonásával kerülhető el a csillagászati mértékű infláció újbóli megjelenése.
Ezzel szemben Milosevics csak abban az esetben lett volna hajlandó beleegyezni az IMF-csatlakozásba, ha Kis-Jugoszláviát (Szerbia és Montenegró) az egykori kommunista konföderáció egyetlen utódjaként nevezik meg, nem pedig az öt közül az egyikként (Jugoszlávia erőszakos széthullása után az Európai Unió 1991-ben, majd később az ENSZ úgy döntött, hogy az összes utódállamot egyformán kezeli).
A 78 éves Avramovics több mint két évtizedet dolgozott a Világbanknál, és 1993 végén tért haza Belgrádba szülőhazája megsegítésére. Széles körű támogatást élvezett szakmai körökben, miután restriktív monetáris politikával megállította a hiperinflációt és stabilizálta a dinárt. Tavaly ősszel olyan reformprogramot terjesztett elő, amiben szerepelt a privatizáció, a külkereskedelem liberalizációja és a bankrendszer átalakítása. Milosevics az egész csomagtervet elvetette. (Avramovics felmentése óta növekszik a feszültség a munkahelyeken. Noha a szankciókat tavaly novemberben felfüggesztették, a dolgozók több mint fele munkanélküli, a legtöbb üzem zárva van, és az átlagbér 140 márka körül mozog.)
Közben a legnagyobb belháborús ellenfél, a horvát kormány a londoni és New York-i bankoknak prezentált ambiciózus menetrendnél is gyorsabban nyélbeütött egy átfogó adósság-megállapodást. Horvátország megszerezte mintegy 350 külföldi bank és pénzintézet jóváhagyását a Londoni Klubbal kötendő átmeneti megegyezéséhez, amelynek értelmében az egykori Jugoszlávia külföldi kereskedelmi banki adósságának 29,5 százalékát vállalná magára. Hasonló megállapodást kötött a klub Szlovéniával, amely 18 százalékot vett át.
A horvát miniszterelnök-helyettes Londonban kijelentette, hogy Zágráb a rá eső adósságért cserébe 1,6-1,7 milliárd dollár értékben kötvényt fog kibocsátani.
Az adósságot az egykori Jugoszlávia az 1988-as úgynevezett Új Finanszírozási Szerződés (New Finances Agreement, NFA) – a szövetségi állam 1991-es felbomlása előtti utolsó hitel-átütemezési megállapodás – keretében halmozta fel.
A hitelezők jóváhagyásával Horvátország megszabadulhat a szerződésben szereplő “egyetemleges felelősség” cikkely hatályától, s ezáltal elvághatja az egykori Jugoszlávia adósságaihoz kötődő utolsó szálat. A gyorsaságra azért volt szükség, hogy Horvátország önállóan jelenhessen meg a nemzetközi tőkepiacokon.
Emellett Zágráb azért is szeretné rendezni kapcsolatait az egykori Jugoszlávia kereskedelmi banki hitelezőivel, mert ez az egyik alapfeltétele az első, szeptember-októberre tervezett, körülbelül 200 millió dollár értékű horvát eurokötvény-kibocsátásnak. Végül Horvátország azt is reméli, hogy az év végére megkapja első önálló minősítését a nemzetközi hitelminősítő intézetektől.
Zágráb ugyan jelenleg elveti azt a feltételezést, hogy a horvát adósságtervet Belgrád jogilag megtorpedózhatja, ám Avramovics lemondatása után a Szerbiából és Montenegróból álló Kis-Jugoszlávia Nagy-Britanniában peres úton a kereskedelmi bankok és Szlovénia közötti adósságrendezési tervet korábban már megtámadta. Számolni kellett azzal, hogy hasonló, hosszú vitát kiváltó akciót indít a horvát terv ellen is. (Horvátország az adósság-átváltási ajánlatából határozottan kizárta az úgynevezett szerb “csatolt személyeket”, akik az összesen 4,4 milliárd dollár összegű NFA-adósság 15 százalékát tartják kézben.) Ezért némileg meglepő fordulatot jelentett, hogy Belgrád június 28-án megváltoztatta korábbi keményvonalas álláspontját. A Londoni Klubot ebben az ügyben képviselő Chase Manhattan szóvivője közölte, hogy megkezdték Belgráddal az adósságrendezési tárgyalásokat. Ognyanovics, tárca nélküli miniszter, aki jugoszláv részről a megbeszéléseket vezeti, úgy nyilatkozott, hogy Belgrád rendezni akarja viszonyát a nemzetközi pénzpiacokkal és ezzel párhuzamosan nagyszabású közmű-privatizációra is hajlandó. Belgrád az angol National Westminster bankot jelölte meg tanácsadójaként mind az adóssággal kapcsolatos tárgyalásokon, mind pedig privatizációs ügyekben. (Figyelemre méltó azonban, hogy a Szlovénia megállapodását megtámadó per egyelőre tovább folyik, noha az új fordulat nyomán egy, a horvát megállapodás elleni jogi fellépés esélye jelentősen csökkent.)
Kis-Jugoszlávia egyébként más vonatkozásban “pénzügyi háborút” visel az újonnan létrejött államokkal (Horvátországgal, Szlovéniával, Macedóniával és Bosznia-Hercegovinával) az egykori Jugoszlávia vagyonát illetően. Ennek része körülbelül 2 milliárd dollár értékű deviza és arany, amely jelenleg brit, svájci és amerikai számlákon van befagyasztva.
