Magyarország nem nevezhető éppen a kaktusztermesztés központjának (legalábbis még nem), mégis rengeteg háztartásban fellelhető legalább egy példány a sivatagi növényből, jellemzően kis méretben és főleg dekorációs céllal. Aki úgynevezett szukkulens, azaz szárazságtűrő növényt akar vásárolni, az már nemcsak a virágárustól vagy egy kertészetben, de a barkácsáruházakban és egyes lakberendezési üzletekben is be tudja szerezni őket. A kisebb kaktuszok mutatósak, olcsók és nem kell velük sokat foglalkozni, így viszonylag kevés beletett munkával azt érezheti az ember, hogy együtt él az általa nevelt növénnyel, amely ráadásul tökéletesen illeszkedik az uralkodó belsőépítészeti trendekbe. A lusta kertészkedésnek azonban ára van: az utóbbi években akkora a kereslet a kaktuszokra, hogy már a csempészek is profilt váltottak, a „kaktuszorvvadászok” pedig egyre jelentősebb szerepet töltenek be a feketepiacon. A helyzetet csak súlyosbítja (néhány szakvélemény szerint pedig előidézte), hogy az utóbbi években megjelenő növényinfluenszerek is felfedezték maguknak a pozsgásokat.
Élet-Stílus
Az influenszerek és a rajongásunk miatt kihalás fenyegeti a veszélyeztetett kaktuszokat

Getty Images

Getty Images
Az utóbbi években a magyar háztartásokat és kerteket is ellepték a különféle sivatagi növények; a kaktuszok, az álkavicsok vagy éppen a dudleyák ma már a legkedveltebb designtermékeknek számítanak. A szárazságtűrő növényeket már a barkácsáruházakban is be lehet szerezni, a kínálat bővülésének azonban ára van: a megnövekedett igény kielégítése miatt virágzik a feketepiac, a növénycsempészek pedig sokszor horribilis árakon kínálják a kaktuszokat. A szakértők szerint a növényinfluenszereknek nagy szerepük van abban, hogy az „orvvadászat” már a kaktuszföldeken is komoly problémát jelent.
Ajánlott videó
- 14:56 Markáns hidegfront érkezik, jócskán visszaesik a hőmérséklet pénteken
- 14:53 Paul Mescal szerint Hollywoodot egyre kevésbé foglalkoztatják az alfahímek
- 14:53 Úgy fest, Molnár Áronnak és G.w.M-nek van egy közös szenvedélye
- 14:43 „Titkos műveletre” figyelmeztet az OTP Bank, új módszerrel támadnak a csalók
- 14:21 Apple-rivális kütyün dolgozik az OpenAI
- 14:20 Rácz Jenő elképedt, mekkora fizetési igénnyel jelentkezett hozzá munkára egy szakácsjelölt
- 14:20 Hullanak a fejek, miután lebuktak a ruhájukkal csaló síugrók
- 14:19 Százmilliót utalt át csalóknak egy debreceni nyugdíjas
- 14:10 Beleremeghet a forint, ha az átláthatósági törvényt alkalmazni kezdik, itt a figyelmeztetés
- 13:48 Iskolautcák létrehozását tervezi a BKK
- 13:23 Sokkoló döntést hozott a Real a klublegendával kapcsolatban
- 13:21 Kínai robotkutyát szerzett be Újpest önkormányzata
- 13:15 Meghalt Nova, a hős mentőkutya, aki túlélők után kutatott a földrengés után Törökországban
- 13:05 Palvin Barbara is feltűnt a cannes-i filmfesztiválon egy kivételes ruhában – galéria
- 12:58 Orbán Viktor: Átlépte a leadott voksok száma az egymilliót
- 06:52 Baukó Éva: A saját érdemeim által lettem ismert, nem úgy, mint például Kulcsárné Csuti vagy Berki Mazsi
- 12:58 Orbán Viktor: Átlépte a leadott voksok száma az egymilliót
- 11:11 Visszavonták a kinevezését annak az orvosnak, aki saját magánrendelésére hívta az állami ellátásból kizárt túlsúlyos betegeket
- 09:48 Mire jó az a pici lyuk? – egész életünkben rosszul használtuk a ruhacsipeszt
- 09:18 Bödőcs Tibor előző éve elképesztően sikeres volt: közel 170 millió forintot tudott kivenni a cégéből
- 09:43 Magyar Péter: Fidesz-közeli cégben ült a kémkedés miatt letartóztatott ukrán állampolgár
- 08:37 Kirúgja dolgozói 15 százalékát a Magyar Nemzeti Bank
- 11:26 Hét hosszú hétvége jön, íme a 2026-os munkaszüneti és ünnepnapok listája
- 06:00 Mészáros Lőrinc két év alatt megduplázta a vagyonát, Jászai Gellértnek ez egy év alatt sikerült
- 06:40 Agyonlőtték az izraeli nagykövetség két dolgozóját Washingtonban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!