Idén már huszadik alkalommal hirdette ki az év szavát az Oxford Languages. 2024 győztese a brain rot, azaz agyrohasztás vagy agyrohadás lett.
A nyelvszakértők egy hat szóból álló szűkített listát állítottak össze, a shortlistre felkerült a demure, ami nagyjából felelősségteljes, tisztességes magatartást jelent, valamint a dynamic pricing (dinamikus árképzés), a lore (egy téma teljes megértéséhez szükséges tények, háttérinformáció), vagy a romantika és a fantasy műfaját ötvöző romantasy, illetve a silány minőségű, mesterséges intelligencia segítségével előállított tartalmakra használt slop is.
Egyre többet foglalkozunk az agyrohasztással
Az Oxford Languages indoklása szerint az volt a cél, hogy a listán szereplő szavak tükrözzék azokat a hangulatokat, beszélgetéseket, amelyek alakították az elmúlt évet. A döntést egy kéthetes, nyilvános szavazás előzte meg, amelyen több mint 37 ezren voksoltak, ezek után derült ki, hogy a leginkább az agyrohasztás volt jellemző az évre.
Az Oxford University Press közleményében látható grafikonból az is látszik, hogyan kezdett rátelepedni a szó az idei évre. Az adatok szerint szeptemberben érte el a csúcspontot az agyrohasztás netes jelenléte, majd októberre valamennyit javult a helyzet. A novemberi, decemberi adatokat még nem látni, de talán nem is számít már: a kifejezés gyakorisága összességében 230 százalékkal nőtt 2023 és 2024 között.
Bár a szó most éli virágkorát, igazából már a XIX. században előkerült, Henry David Thoreau írt róla az 1854-ben megjelent, Walden című könyvében.
Miközben Anglia a burgonyarothadás megállítására törekszik, nem kezeli az agyrothadást, amely sokkal szélesebb körben és végzetesebben uralkodik
– írta akkor Thoreau. Az online kultúra viszont már sokkal konkrétabban és következetesebben használja a kifejezést, sokszor inkább humoros vagy önbecsérlő módon.
Fejek a vécéből
A brain rot online elterjedésének egyik kiindulópontjának Alexey Gerasimov Skibidi Toilet-videósorozatát tartják. Ezek a videók machinimák, azaz olyan animációk, amelyek a történeteket egy játék grafikájával keltik életre, a sztorikat pedig többnyire vécékből felbukkanó fejek alakítják.