Élet-Stílus

Horvát strandok, ha nem csak napozni akarunk

DUBROVNIK / SHUTTERSTOCK / CNTB
DUBROVNIK / SHUTTERSTOCK / CNTB
Az Adria Titanicja mellett kötélpályák egész sora, megmászandó hegyek, illetve a megközelíthetetlen helyekre is elérő kenuk és kajakok várnak ránk. Összeszedtünk pár úticélt azoknak, akik már tudják, hogy Horvátországba mennek nyaralni, de azoknak is, akik csak tervezik az utat.

A mindössze néhány órás autóútra lévő horvát tengerpartot a legtöbben a homokos és kavicsos strandok vagy az elmúlt évszázadok kézzelfogható történelmi öröksége miatt keresik fel, az Adriai-tenger melléke ennél azonban jóval többet tartogat a turisták számára.

Fotó: Julien Duval / CNTB Veli Lošinj falu

Horvátország nemcsak a lassú, nyugtató napokra vágyó, de az adrenalinszintjüket magasabbra tornászni kívánók, a természetimádók, vagy netán az extrém sportokra nyitott emberek számára is ideális célpont. Most számukra válogattunk össze néhány helyszínt, ahol nem csak fürödhetnek a kristálytiszta vízben, de pillanatok alatt máris egy izgalmas helyzetben találhatják magukat.

Az Adria Titanicja

A sokszor Horvátország legromantikusabb városának nevezett, egy félszigeten fekvő Rovinj óvárosában tett séta után az embernek jólesik egy mártózás a vízben – ehhez a legegyszerűbb az óvárosra szuper rálátást biztosító, taxihajóval is elérhető, homokos Amarint választani –, a vállalkozó szelleműek azonban azt is felderíthetik, hogy mi van a kristálytiszta felszín alatt.

A haladó búvárok számára a környéken kihagyhatatlan

az Adria Titanicjának nevezett Baron Gautsch felkeresése, ami épp száztíz éve fekszik már a 28-42 méteres mélységben, korallok és szivacsok erdejébe burkolózva.

A BARON GAUTSCH HAJÓRONCS / FOTÓ: MARJAN Radović / CNTB

Az élővilág a hajótest környékén is igen gazdag, így egy roncs mellett a Földközi-tenger egyik legkülönlegesebb látványában is részünk lehet.

TELAŠĆICA NATÚRPARK/FOTÓ: DAMIR ZURUB/CNTB

A kezdők a színes házakkal teli Lošinj szigetének közelében találhatják meg az ideális helyet, hiszen a kavicsos Veli Zal, vagy a homokos Cikat fürdőhelyek lehetőségeit megunva csak egy rövid kompozást kell bevállalniuk, hogy átjussanak Susakra, ahol a Margarina-zátonyon hajóroncsot, antik amforák erdejét, korallzátonyt, vagy vízalatti kanyont lássanak, ezek egy részét akár már öt méteres mélységben.

Vladimir Franolić – Kvarner Megyei Turisztikai Hivatal

Fókáktól a kenukig

A kirándulók és a pihenők által egyaránt kedvelt Mljet szigete egy igazi rejtett csoda: két belső tava, közel ezeréves kolostora, szabadon növekvő orchideái, illetve békés napozó- és fürdőhelyei egyaránt vonzzák a turistákat, akik némi szerencsével akár a veszélyeztetett fajnak számító barátfókák egyikével is találkozhatnak. Az élmények sorát persze itt is lehet bővíteni, hiszen az itt megálló kompokkal eljuthatunk Dubrovnikba, ahol az ország egy újabb arcának megismerése után kajakba vagy kenuba üljünk.

Fotó: Julien Duval / CNTB Mljet

Innen meglátogathatjuk a Lokrum-sziget botanikuskertjét és barlangját, vagy akár egy egésznapos túrára is befizethetünk, az Elafiti-szigetek mellett Lopudot és Koločepet is meglátogatva.

Ugrás a mélybe

A kis szigetből kinőtt, a törökök által hiába ostromolt Zára, Silba szigetének kavicsos és homokos strandjai, vagy épp a környező fürdőhelyek meglátogatása után a bungee jumping rajongóinak érdemes észak felé fordítani az autó orrát: az alig nyolcszáz lelkes Maslenica mellett találjuk ugyanis a 2005-ben – ugyanott állt elődje helyén – átadott vörös hidat, aminek közepén Horvátország legmagasabb ugrópontja nyúlik a víz fölé, ötvenhat méternyi szabad zuhanás lehetőségét kínálva.

Fotó: Stipe Surać / CNTB Ugrás az említett Maslenica hídról

Fel a csúcsra

A horvát partoktól legmesszebbre eső sziget, az évszázadok során többek közt a Velencei Köztársaság, az Olasz Királyság, az Osztrák-Magyar Monarchia, majd Jugoszlávia részévé – sőt, az ország partizánmozgalmának központjává, illetve egy 1989-ig aktív haditengerészeti bázis otthonává – vált Visnek nem csak az épületei, de változó magasságú szirtjei is csodásak: távlati képét három, alig néhány óra alatt megmászható sziklás szirt, illetve számos kisebb domb uralja.

Fotó: Aleksandar Gospić / CNTB Stiniva, Vis

Az úthoz semmiféle speciális felszerelésre nincs szükség, a csodák pedig sorra követik egymást: sokszor a tengerre nyíló kilátásban gyönyörködhetünk, meglátogathatjuk a Sveti Duh-kápolnát, a Sveti Andrija (Szent Endre) nevét viselő menedékházat, vagy épp megnézhetjük a környék legmagasabb pontja, a Hum csúcsán rejtőző a Tito-barlangokat, amiknek részben elfalazott nyílásai mögött Josip Broz Tito és a vezető partizánok 1944-ben több hónapot töltöttek.

A fókák kapcsán már említett, természeti csodákkal teli Mljet is szép számmal tartogat meglepetéseket, hiszen az ország legzöldebb helyének tartott, két belső tavat is rejtő szigeten karsztmezők, völgyek, gyönyörű partszakaszok, szirtek és elképesztő növénygazdagság várja a túrabakancsot is a poggyászba csomagolókat.

SKYWALK, AZ ÜVEGALJÚ KILÁTÓ A BIOKOVO NEMZETI PARKBAN / FOTÓ: JULIEN DUVAL / CNTB

Az ide érkezők akár a karsztüregként született, leginkább széles kútra hasonlító, aljában egy, a nyílt tengerre vezető, vízzel teli természetes alagutat rejtő Odüsszeusz-barlangot is meglátogathatják, ami nevét arról kapta, hogy a legendák szerint Homérosz hőse ennek közelében szenvedett hajótörést.

Le a csúcsról

Ha a hegymászás már nem elég izgalmas, a siklóernyőzés, ejtőernyős ugrás, sárkányrepülés, vagy bármilyen légi sport pedig távol áll tőlünk, ideje kipróbálni a zipline-t, ami Horvátországban legerősebben a magyar határhoz legközelebb eső Krk szigetén van jelen.

zipline a Cetina folyó felett / Fotó: Ivo Biočina / CNTB

A napfény szigeteként is emlegetett, főleg kavicsos és sziklás partszakaszokat rejtő környéken a Treskavac gerincére kell felmásznunk, hogy nyolc kötélpályán összesen kétezer métert csúszva visszajussunk a partra, akár 80 km/h sebességgel átrepülve a lombok és lankák között.

Gondtalan nyaralás

Horvátország közelebb van, mint ahogyan a legtöbben gondolnánk: a fenti helyszínek közül a legészakabbra fekvő Rovinj Budapesttől alig hat, a legdélebbi célpont, Dubrovnik pedig kilenc órányi autóútra fekszik, így ha korán útnak indulunk, akkor a délután egy részét  már a vízben is tölthetjük.

Az eurót 2023-ban bevezető szomszédunknál a helyi közlekedés is egyszerű: a különböző busz- és kompjáratok behálózzák a már említett környékeket, így a kalandokat akár saját autó nélkül is átélhetjük. A horvát nyelv ismeretének hiánya se tartson vissza senkit az indulástól: nincs olyan hely, ahol minimális angol vagy némettudással ne érnénk célt, sőt, akár olyan éttermet is találhatunk, ahol a pincérek magyar nyelvű étlapot tesznek elénk.

Horvátország tele élettel

Horvátország igazi paradicsom az aktív turizmus szerelmeseinek. Fedezd fel a tengerparton elsüllyedt csodákat, térképezd fel a vad természetet gyalog, lóháton vagy kerékpárral. Szabadítsd fel energiád a folyókon raftingolva vagy kajakozva, vagy szárnyalj a levegőben siklóernyővel. Élj át minden élményt, élj át minden érzést, éld át Horvátországot!

 

A cikk az Horvát Idegenforgalmi Közösség (CNTB) támogatásával készült.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik