Élet-Stílus

Még nem tartja magát sztárnak, de a nagy, zöld szemei máris feledhetetlenek – ő Ella Purnell, a Fallout üdvöskéje

Samir Hussein / WireImage / Getty Images
Samir Hussein / WireImage / Getty Images
Gyerekszínészként Angelina Jolie-val, Margot Robbie-val és Keira Knightley-val dolgozott, majd Tim Burton vette szárnyai alá. Színészetet nem tanult, de isten adta tehetsége van hozzá. A vadonatúj Fallout című sorozatban főszerepet kapott, amelyben megmutathatja, az erős női karaktereket nem kell nevetségesen eltúlzott jegyekkel felvértezni – azt ő is nagyon utálja. Bemutatjuk Ella Purnellt, aki élete nagy hibáját követte el, mikor Brad Pitt és a saját neve kapcsán kommentek olvasásába fogott. Portré.

A The Last of Us tavalyi sikere után újabb disztópikus videójáték mozgóképes adaptációját készítették el: a Fallout világát, hangulatát és sötét humorát kiválóan visszaadó, azonos című sorozat első évada április 11-én debütált az Amazon Prime Video kínálatában, és az eddig befutott kritikák és visszajelzések alapján legalább olyan jó lett, mint a fent említett HBO-s elődje, a mi kritikánk itt olvasható.

A posztapokaliptikus dráma egyik főszerepét – a föld alatti bunkerben nevelkedő, az apja kiszabadítása érdekében a veszélyekkel teli felszínre merészkedő Lucy MacLeant Ella Purnell alakítja, aki – ha névről nem is – arcról sokaknak ismerős lehet, hiszen az utóbbi években számos nagyszabású sci-fi és fantasy produkcióban bukkant fel, sőt, még egy videójáték-adaptációban is: a League of Legends Netflix-feldolgozásában, az Arcane-ban adta az egyik szereplő hangját.

A filmes szaklapok régóta Hollywood következő üdvöskéjeként emlegetik a 27 éves brit színésznőt, a Fallout felfutását látva pedig egyre valószínűbb, hogy élni is fog a megelőlegezett bizalommal.

Anna Webber / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP A Fallout főszereplői: Aaron Moten, Ella Purnell és Walton Goggins.

A legjobbaktól tanult

Ella Purnellt a nagyközönség először négyéves korában, egy Dior-kampányban láthatta, ezt követte egy Toffifee-reklám, amikor kilencéves volt. Kiskamaszként hétvégente drámaórákat vett Londonban, ahol felfigyeltek rá, és egy ügynökség leszerződtette. „Gondolom, minden aranyos kisgyerek bekerül” – mondta erről a pályafutását megalapozó mérföldkőről utóbb.

11 évesen szerepelt egy színházi musicalben, amit akkor nagyon élvezett, ám idővel rájött, hogy túl félénk, nincs meg benne a kellő önbizalom, amit a zenés színház világa megkövetel.

Akkoriban nem dolgoztam ki stratégiai tervet a karrierem egyengetésére. Mindig csak hobbiként tekintettem a színészkedésre, kvázi szórakozásként, amire érdemes várni iskola után. Csodálatos volt látni az idősebb színészeket, amint élvezettel végzik a munkájukat, és úgy működnek együtt, akár egy család

nyilatkozta első színházi szárnypróbálgatásáról.

Bár magasabb szinten soha nem tanulta a színészmesterséget, adottságai révén már gyerekkorában bekerült a filmes körforgásba. Eleinte olyan szerepek találták meg, ahol híres színésznők fiatalkori énjét alakította, így bőven volt alkalma megfigyelni a tapasztaltabb kollégákat.

  • A sort a 2010-ben bemutatott Ne engedj el! kezdte, ahol Keira Knightley kislány megfelelője volt,
  • miképp a 2014-es Demónában Angelina Jolie mellett is ilyen típusú szerepet kapott,
  • végül két évvel később a Tarzan legendájában az ifjú Margot Robbie-ként láthattuk őt.
Samir Hussein / Getty Images Keira Knightley és Ella Purnell 2010-ben.

Ezek után az ügynökei tanácsára felhagyott az ilyen jellegű szerepekkel. Emiatt csalódott volt, mivel felsőfokú képzettség hiányában a forgatásokon tanulta el a színészet csínját-bínját, és bevallottan rengeteg apróságot vett át azoktól a színésznőktől, akikkel együtt dolgozott ebben az időszakban. „Margot mindig benedvesítette az ajkát, mielőtt megszólalt, és járás közben szinte meg sem moccant a keze. Keira folyton a füle mögé tűrt egy hajtincset” – idézte fel, hozzátéve:

Nagyon sokat segített, hogy láthattam, mennyire fegyelmezettek, odaadóak és elkötelezettek a szakmájuk iránt. Nagyon jó volt megismerni, és hús-vér emberekként látni őket. Az okos, céltudatos nőkkel való közös munka hatalmas inspirációt jelentett fiatalon.

Knightley-ra évekkel később is egyik mentoraként hivatkozott, akihez bármikor fordulhat, ha tanácsra, megnyugtatásra, megerősítésre van szüksége.

Nagyvászonról a kisképernyőre

Első főszerepét az egyik példaképe, Tim Burton Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című kalandfilmjében kapta meg. A köztük lévő kollaboráció szinte elkerülhetetlen volt, ismerve Burton rajongását a hatalmas látószervvel rendelkező karakterek iránt – és látva Ella Purnell hatalmas zöld szemeit.

Bármikor bárki kérdezte tőlem, hogy ki az elsőszámú rendező, akivel szeretnék együtt dolgozni, mindig Tim Burtont mondtam. A hálószobám fala tele volt róla szóló cikk-kivágásokkal és a filmposztereivel. Amikor megtudtam, hogy megkaptam a szerepet, mindet leszedtem, mert gyakorlatilag a főnököm lett, és úgy már kicsit bizarrnak tűnt. Igyekeztem nagyon laza lenni, amikor először találkoztunk, de szerintem észrevette, hogy teljesen ki voltam borulva

árulta el a Vogue-nak 2016-ban.

A közös munka nem okozott csalódást Purnellnek, akinek újdonság volt és kifejezetten jólesett, hogy Burton egyenrangú félként kezelte őt, érdekelődött a filmmel kapcsolatos meglátásai iránt, és értékelte is azokat. Ez az élmény arra ösztönözte, hogy ne hagyjon fel a színészi hivatással, a középiskola elvégzése után ugyanis úgy érezte, válaszúthoz érkezett. Kortársai szétszéledtek a nagy világban, egy korszak véget ért, és elkezdődött a felnőtt élet. „Amilyen félelmetes, legalább annyira izgalmas is volt” – mondta erről a korszakról. Ekkoriban tartott egy rövidebb szünetet, amikor Ausztráliában és Új-Zélandon utazgatott.

Visszatért a filmezéshez – egyúttal kinőtt a gyerekszerepekből –, majd televíziós sorozatok felé nyitott. „A mozi világában nőttem fel, és csak 21 évesen kaptam az első tévés szerepemet. Az elején gyűlöltem. Nem tetszett, hogy semmit nem lehet előre tudni. Néha három nappal a forgatás előtt kapod meg a forgatókönyvet, és én utáltam, hogy ilyen hirtelen kell belevágni a dolgokba. Több évet rááldozol valamire az életedből, miközben összesen 30 oldalt láttál az egészből. Ez rémisztő!” – vélekedett a tévés szerepekről Ella Purnell.

20TH CENTURY FOX / Archives du 7eme Art / Photo12 / AFP Ella Purnell és Asa Butterfield a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című filmben.

Első komolyabb sorozata a két évadot megélt Sweetbitter volt, amiben az önmagát kereső főhőst alakította, aki egy véletlen folytán a fine dining lenyűgöző, de kissé toxikus világában találja magát pincérnőként. Testhezállónak tartotta a szerepet, mert ő is éppen útkeresésben volt a saját életét tekintve.

Nem ismerek egyetlen olyan 21 évest sem, aki ne menne keresztül egzisztenciális válságon ebben a korban. Az enyém ez volt: merre tartok? Beválik ez a színészkedés dolog, vagy sem? Mihez akarok kezdeni az életemmel? Aztán elolvastam a karakter-összefoglaló első sorát, ami úgy szólt, hogy »Tess élete romokban hever«, és azt gondoltam, hogy »úristen, ezzel annyira tudok azonosulni«

fejtette ki.

A forgatókönyv azért is tetszett neki, mert bevallása szerint addig nem gyakran jöttek szembe vele olyan történetek, amiben egy női szereplő vállaltan nem találja helyét a világban, és mégis elfogadja magát minden tökéletlenségével együtt.

Sokszor a női karakterek túl tökéletesek, túl szépek, túlságosan egyben vannak, vagy éppen ellenkezőleg: nevetségesen vagányak. Tetszett, hogy végre egy őszinte, természetes, valósághű forgatókönyvet olvasok.

Erős nők helyett jól megírt karakterek kellenek

Arról, hogy a nőket miként kellene ábrázolni a filmekben és sorozatokban, határozott véleménye van. Tudatosan nem vállal el olyan szerepeket, ahol a legfőbb ismérve az lenne, hogy ő a férfi szereplő barátnője, vagy egy megmentésre szoruló lányt kéne játszania.

Ilyen szempontból Helena Bonham-Cartert és Natalie Portmant tartja példaképeinek, akik szerinte nem félnek kilépni a megszokott keretek közül. „Színésznők, akik azt mondják: »Nem érdekelnek a szép karakterek, igazi, kemény szerepeket akarok!«. Ezt szeretném én is csinálni, mindenféle műfajt kipróbálni, hogy megtaláljam azt, amit a legjobban szeretek.”

Ezzel együtt a másik véglettől is elzárkózik, attól a viszonylag új hollywoodi őrülettől, hogy „minél erősebb női karakterekre van szükség”.

Minden nő erős, nincs szükségünk arra, hogy erősebb női karaktereket írjunk. Helyette inkább valódi nőket kell alkotnunk, akiknek vannak érzéseik és gondolataik

– hangsúlyozta Purnell, hozzátéve: a női szexualitás bemutatásával és a meztelenséggel nincs gondja, de személy szerint őt nem különösebben mozgatják meg azok a forgatókönyvek, amik azt igénylik, hogy megmutassa a testét (a Sweetbitterben volt szexjelenete, aminek a felvételét ugyan rémesen kínos élményként élte meg, viszont a jelenetet realisztikusnak tartotta).

Persze ő is megtanult határokat szabni, és nemet mondani azokra a lehetőségekre, amikben nem érzi magát komfortosan.

15 éves koromban előfordult, hogy mentem fotózásokra, és előhúztak egy melltartót meg egy bugyit, hogy akkor ezt kell felvennem. 15 évesen még nincs akkora hatalmad, hogy nemet mondj, mert arra gondolsz, hogyha nem mész bele, akkor kirúgnak, soha többé nem lesz munkád, felégeted magad mögött a hidakat. Ilyenkor mások dolga megvédeni téged

magyarázta a színésznő, aki szerencsésnek tartja magát, amiért mindig a megfelelő emberek vették körül, akik segítették és támogatták őt az elhatározásaiban. „Mikor rájöttem, hogy nem akarok meztelenkedni, vagy nem akarok szerelmi történetekben szerepelni, egy kicsit szégyelltem magam, mert azt hittem, emiatt rosszabb, kevésbé profi színész vagyok. Az ügynökeim azonban megerősítettek abban, hogy nem gond, ha vannak preferenciáim, vagy nem érzem jól magam bizonyos szituációkban” – fogalmazott Ella Purnell.

Bobby Bank / Getty Images Ella Purnell a Sweetbitter című sorozatban.

Annak is tudatában van, hogy nem minden gyerekszínésznek adatik meg a showbiznisz világában a választás kiváltsága, és hogy nála is könnyen elsülhetett volna máshogy a dolog. Azon színésznők közé tartozik, akik életük első csókélményét kamerák kereszttüzében élték át, és azt később a vásznon bárki megnézhette. Elmondása szerint beletelt pár évbe, mire ezt sikerült feldolgoznia, és meg tudta fogalmazni, mit szeretne – és még inkább azt, hogy mit nem. A sors iróniája, hogy amint elkezdett felfelé ívelni a csillaga, egyre kevésbé volt szüksége kiállni az érdekeiért. „Minél ismertebb vagy, annál kevésbé kényszerítenek rád dolgokat” – mondta erről.

Csodával határos módon a bulvársajtó 21 éves koráig nem találta be semmivel, 2017-ben viszont óriási ütést vittek be neki. Elterjesztették, hogy az akkor 53 éves Brad Pitt-tel randizik, aki a Sweetbitter egyik producere volt. Purnell kezdetben viccesnek találta a pletykát, a barátaival még poénkodott is, hogy milyen menő az állítólagos pasija, akivel egyébként soha nem is találkozott.

Lefeküdtem aludni, és másnapra a csapból is ez folyt. Megrémültem és nagyon dühös lettem. Úgy éreztem, nem tudok kimenni a házból, annyira szégyelltem magam.

Egyik napról a másikra a média megbélyegezte őt, mint a „barna, brit szépség”, aki Amerika legnagyobb, nem mellesleg nála 35 évvel idősebb sztárjával jár. Még a saját családjából is volt, aki sms-ben gratulált neki az új kapcsolathoz. Aztán Purnell a lehető legrosszabbat tette, amit abban a pillanatban csak tehetett: ráguglizott a nevére.

Elolvastam az összes rólam szóló kommentet, amiben ribancnak, pénzéhesnek, aranyásónak és családrombolónak neveztek. Azt viszont egyetlen ember sem írta, hogy Brad Pitt szégyellje magát, amiért egy majdhogynem gyerekkel randizik. Lényegében azt sugallták az újságok, hogy csak azért kaptam meg a munkát, mert lefeküdtem a producerrel. Ez soha nem történt volna meg egy 21 éves férfi színésszel

– vázolta akkori érzéseit.

Visszatekintve megbánta akkori reakcióját, ma már csírájában elfojtaná a szóbeszédet, és felszólalna a szexizmus miatt. Az egész Pitt-bulvárrémálom azonban egyvalamire mindenképp jó volt:

Újra felélesztette a feminizmus iránti szenvedélyemet.

Nem kell mindenkinek szeretnie

A Túlélőjátszma (Yellowjackets) című díjnyertes drámasorozat eddig elkészült két évadában Purnell a visszaemlékezésekben szereplő fiatal Jackie-t, a suli méhkirálynőjét alakítja, aki egy repülőgép-szerencsétlenséget követően a vadonban ragad egy egész focicsapatnyi középiskolás lánnyal. Jackie finoman szólva is távol áll a szerethető karaktertől, de Purnell éppen ezért szereti.

Ennek ellenkezőjét tapasztalta a Zack Snyder által rendezett, szintén 2021-ben bemutatott zombifilmben, A halottak hadseregében (Army of the Dead), melyben Dave Bautista filmbéli lányát, Kate-et alakította. A papíron ártalmatlannak tűnő, akár még szimpatikusnak is mondható karakter fogadtatása nem éppen olyan volt, mint amilyenre Purnell számított: „Több szarságot kaptam azért a filmért, mint egész karrierem során valaha” – nyilatkozta a nézői visszajelzésekkel kapcsolatban, az emberek ugyanis nem fogadták túl jól Kate-et.

Hogy ennek mi lehetett az oka, arra a színésznő sem tud magyarázatot adni.

Odáig fajult az utálat, hogy abban az időben nem tudtam egy képet sem posztolni anélkül, hogy valaki alá ne kommentelte volna, hogy meg kéne ölnöm magam, vagy hogy szörnyű színésznő vagyok.

Purnell úgy oldotta meg a problémát, hogy kikapcsolta a hozzászólási lehetőséget az Instagram-oldalán, és közzétett egy posztot, amiben arra kérte az embereket, hogy „húzzanak a picsába – de szépen”. Mára sikerült még jobb megoldást találnia: felismerte, hogy egyáltalán nem fontos, hogy az emberek kedveljék őt vagy az általa életre keltett karaktereket.

Előadóművészként könnyű azt hinni, hogy az a dolgunk, hogy a munkánkkal az emberek kedvére tegyünk, de ez nem így van. Annyi a dolgunk, hogy elvégezzük a munkánkat, akár tetszik a végeredmény az embereknek, akár nem. Igazán felszabadító volt eljutni erre a következtetésre

– fejtette ki a véleményét nemrég.

Clay Enos / Collection ChristopheL / AFP Ella Purnell A halottak hadserege című filmben.

A látszat ellenére a nők is küzdenek a túlélésért

Ella Purnell filmográfiájából kiolvasható, hogy a színésznő nem a Fallouttal sétált be a disztópiák világába. Mint egy friss interjúban elmondta, nem az elképzelt posztapokaliptikus jövőkép vonzza ezekben a projektekben (saját bevallása szerint nem is kifejezetten kedveli a műfajt), inkább az, hogy komplex módon ábrázolják a nőket túlélési szituációkban. Szerinte a filmkészítők csak mostanában kezdték el azt láttatni, hogy ilyen helyzetekben a nők ugyanolyan érzelmi mélységeket élnek meg, mint a férfiak.

Szeretek nőket nézni túlélődrámákban, és látni, ahogy felfedezik bensőjük legmélyebb rétegeit, és hogy meddig képesek eljutni végső elkeseredettségükben. Élvezek a legapróbb részletekig belemerülni a túlélés folyamatába, hogy milyen az éhezés, a kétségbeesés, a kimerültség. Ilyenkor egyetlen nő sem szép vagy összeszedett, mint ahogy általában ábrázolják őket. Engem az nyűgöz le, mikor látom, hogy a nők erőszakosak és vérengzők, és nem riadnak vissza az igazán brutális döntések meghozatalától.

A belső tulajdonságok ábrázolásán kívül a női karakterek fizikai megjelenítésében is saját bőrén tapasztalta meg a filmes szemléletváltozást. Míg régebben a hősnő számára általában a melltartó–forrónadrág–magassarkú csizma öltözet bizonyult a legmegfelelőbbnek az ellenség lemészárlásához, Purnell örömmel konstatálta, hogy ilyen módon (is) egyre kevésbé fetisizálják a nőket. A Túlélőjátszmában, az Arcane-ban és A halottak hadseregében sem várták el tőle, hogy minél több szabad bőrfelületet mutasson, ami a színésznő szerint akár még tíz évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna.

Purnell mindezen tapasztalatok birtokában sem áll naivan a helyzethez: pontosan tudja, hogy továbbra is vannak bizonyos iparági normák, amiknek meg kell felelnie, és az ő feladata megtalálni az egyensúlyt a különböző szerepek között.

Nem lehetsz túl erős, nem káromkodhatsz, nem vehetsz fel túl rövid szoknyát. Nem lehetsz túl szexi, mert nem fognak tisztelni, de szépnek kell lenned, különben nem vagy elég értékes. Arra tanítanak minket, hogy tartsuk magunkban a sérelmeinket, mert végtére is: ez még mindig egy férfiak uralta világ, ahol te fizetést akarsz kapni.

Érdemes rá odafigyelni

Jelen állás szerint Ella Purnell 28 színészi kreditet tudhat magáénak, három projektje pedig idén kerül bemutatásra, köztük egy újabb sorozat Sweetpea címmel, amiben amellett, hogy főszerepet játszik, produceri feladatokat is vállalt. A színészkedésről azt mondja: imádja, de csak addig szeretne ezzel foglalkozni, amíg élvezi és kreatív kihívást jelent számára. Beleőrülne, ha egész életében ezt kéne csinálnia, nem mellesleg pedig száz másik dolog is érdekli.

„Átgondoltam, milyen előnyei és hátrányai lennének, ha hagyományos, kilenctől ötig tartó munkám lenne szemben azzal, amit most csinálok, és nem volt kérdés, melyiket válasszam. Ugyanakkor nem tartozom azok közé, akik négyéves koruk óta színészek akarnak lenni. Egyszerűen csak szeretek kreatív és független munkavállaló lenni, utazni és folyton új embereket megismerni. Elég laza vagyok, minden napot úgy élek meg, hogy lesz, ami lesz” – osztotta meg egy alkalommal hitvallását a színésznő, aki korábban rendezőként is kipróbálta magát.

Tavaly ősszel bemutatott rövidfilmjét, a Junk Male-t zenész barátjával, Max Bennett Kellyvel közösen készítették el, és a főszereplőket is ők keltették életre. Ezen kívül szabadidejében egy bluest és jazzt játszó zenekarban is énekel, művészeti tevékenységei mellett pedig jótékonysággal is foglalkozik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ella Purnell (@ella_purnell) által megosztott bejegyzés


Purnell tizenévesen szorongással és depresszióval küzdött, amihez önbántalmazás is társult, emiatt régóta támogat egy fiatalok lelki épségével foglalkozó szervezetet. Amellett, hogy szívügyének tekinti a mentális egészséggel kapcsolatos nyílt közbeszéd kialakítását és a stigmák megszüntetését, elkötelezett a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemben is. 2016-ban a legjobb barátnőjével együtt elindítottak egy jótékonysági szervezetet, aminek célja az edukáció a kényszerházasságok, becsületgyilkosságok, női nemi szervek megcsonkítása – általánosságban az emberi és nőjogok védelmének témakörében.

És bár kétségtelen, hogy színésznőként egyre sikeresebb (a Falloutban nyújtott alakításáért a cannes-i televíziós fesztiválon megkapta a legjobb feltörekvő színésznőnek járó díjat, és az Emmy-díjra is felterjesztették), nem érzi úgy, hogy már sztárstátuszba emelkedett volna.

A minap megkérdezte tőlem valaki, hogy szerintem sikerült-e befutnom. Nagyon elgondolkodtam, mert igazából mit jelent az, hogy befutni

– mesélte Ella Purnell, majd úgy folytatta: szerinte mindenkinek magának kell meghatároznia, mikortól számítja úgy, hogy befutott. Mint mondja, vannak, akik ezt olyan mérföldkövekhez kötik, amilyen például egy Oscar-díj, de mindenkinek más célkitűzései vannak.

Az én életem mindig is kaotikus volt, és hiányzott belőle a stabilitás. Állandók a hullámvölgyek, és folyton újra kell definiálni, hogy mi tesz elégedetté és boldoggá. Amikor fiatalabb voltam, azt hittem, csak a munkasikerek számítanak, de most már úgy gondolom, a válasz az egyensúlyban keresendő. Természetesen én is szeretnék sikeres lenni, de a siker számomra nem a gazdagságot vagy a hírnevet jelenti, hanem hogy olyan munkát végzek, amire büszke vagyok, ami kihívások elé állít. Ha ez megvan, és a munka részét egyensúlyba tudnám hozni azzal, hogy van családom, barátaim, egy igencsak tartalmas életem, az elégedettséggel töltene el. De ezt nagyon nehéz elérni, majd szólok, ha nekem sikerült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik