A kétévente megjelenő Így bringázik Magyarország kutatássorozatból kiderült, hogy az ország felnőtt lakosságának kétharmada kerékpározik rendszeresen, és tizenhat százalékának a kerékpár az elsődleges közlekedési eszköze.
Már harmadik alkalommal készült el a felmérés, amely ismét bebizonyította, hogy az alföldi régiókban kerékpároznak a legtöbben: a Dél-Alföldön az emberek harminckét százaléka használja rendszeresen a kerékpárt, Észak-Alföldön a lakosság huszonhét százaléka.
A kerékpáros közlekedés továbbra is jóval elterjedtebb a kisebb településeken, mint a nagyvárosokban: Budapesten a lakosság ötvenkét százaléka használja a kerékpárt, míg a kisebb városokban hetvennégy százalék ez a szám. A távolságokat illetően viszont fordított ez az arány, ugyanis a Budapesten kerékpározók átlagosan tizennyolc kilométert tekernek, míg a kisebb településeken élők átlagosan kicsivel több mint tíz kilométert tesznek meg egy nap.
A kerékpározás jelentős elterjedésében nem a kerékpár tulajdonlásának hiánya az elsőszámú akadály, ugyanis a megkérdezettek hetven százalékának elérhető közlekedési eszköz a kerékpár.
Hogyan lehetne növelni a kerékpározás elterjedését?
A kutatásból kiderült, hogy nagyban növelné a kerékpározás elterjedését, ha jobb lenne a kerékpáros infrastruktúra, ha javulna az autóvezetők és a kerékpározók közti együttműködés, valamint ha a tömegközlekedési eszközök megállóinál kerékpártárolók lennének.
Egy meglepő adat is elénk került a felmérés által: kevesebben rendelkeznek kerékpárral, mint négy éve. Korábban Magyarország lakosságának kétharmada kerékpártulajdonos volt, ma már kevesebb, mint hatvan százalékának van kerékpárja. Továbbá szinte megduplázódott azok száma, akik nem is férnek hozzá kerékpárhoz, tizenhét százalékról harmincra emelkedett azok száma, akiknek nincs lehetőségük kölcsönkérni egy kerékpárt, vagy nincs a közelükben elérhető közbringa szolgáltatás.
A kutatássorozat rendre megvizsgálja a kerékpározók elégedettségét az általuk használt infrastruktúrával, az eredmény pedig azt mutatja, hogy a kerékpáros közlekedésre alkalmas utak számát, állapotát tekintve kedvező változásokat tapasztaltak a kerekezők – a többség úgy érzi, hogy jobb ma kerékpározni, mint 10 éve. A rendszeresen kerékpározók körében a legtöbben a testmozgás, a rugalmasság, a szabadságérzet és a környezetvédelem miatt választják a kerékpárt, valamint azért, mert rövid távra feleslegesnek tartják elővenni az autót.
A kutatás részletes adatait ide kattintva tudod megnézni.