Stressz és depresszió között nagy a különbség
A stressz hatására testünkben számos hormon felszabadul, mint a kortizol, adrenalin, noradrenalin, amelyek mozgósítják a szervezetet, hogy leküzdje a stresszhelyzetet, legyen szó bármilyen kiélezett szituációról, negatív hatásról, mely kiváltó okként meghúzódik mögötte.
A stressz szerencsés esetben rövid ideig van jelen az életünkben: például egy iskolai vizsgára készülve vagy egy munkahelyi prezentáció előtt, de akár az esküvő előtti készülődést is nyugodtan ide sorolhatjuk. Fogadjuk el, hogy a stressz fontos, és a testünknek olykor szüksége is van rá: ennek köszönhetően tudunk jobban összpontosítani, és még motivációként is szolgálhat. Magyarán: normális mértékig a stressz nem elvesz, hanem hozzátesz az életünkhöz.
A stressznek általában két formáját különböztetjük meg: az egyik a tartósan, hosszú ideig fennálló stressz (például egy rossz munkahelyből adódóan), illetve beszélhetünk akut stresszről, ami hirtelen érkezik – pl. amit adott esetben egy szerettünk elvesztésekor tapasztalunk meg. Ám ha nem kezeljük megfelelően a történéseket, akkor mindkét állapot következménye egyaránt lehet a depresszió, amely súlyos mentális betegség.
A stresszdepresszióról
Amennyiben átlépjük a stressz és a depresszió közti vékony határvonalat, arra a szervezetünk fog leginkább reagálni: még több kortizolt fog termelni, ellenben a dopamin, azaz „boldogsághormon” mennyisége elenyészővé válik – és ez alapoz meg igazán a problémáknak.
A bajok ott kezdődnek, amikor az arányok nem kerülnek ismét a helyükre, azaz ha a stressz folyamatossá válik, beépül az életünkbe, jóformán meghatározza a cselekedeteinket – ettől pedig folyamatosan csak érnek és érnek bennünket a negatív ingerek. A test „megszokja” a stresszes állapotot, idővel pedig depresszióvá alakítja át, melynek következményei többek között:
- álmatlanság,
- étvágytalanság,
- általános rosszkedv.
– és ezek még csak a legenyhébb tüneteknek számítanak!
Az ember persze nem feltétlenül tudja magáról, hogy depressziós: az árulkodó jelek között kereshetjük még a folyamatos egyedüllét igényét, a memóriazavarokat, de azt is, hogy sok esetben bizonytalansággal küzdünk, képtelenek vagyunk dönteni. A modern kori orvostudomány a depresszió melegágyának tartja a folytonos szorongást is, amely gyakran nem is köthető egyetlen konkrét dologhoz, ezért az „okát” azonosítani szinte lehetetlen. Az ember pusztán annyit érez, hogy kontrollálhatatlanul fennáll benne az aggodalom érzése, retteg szinte mindentől, ami negatív végkimenetellel járhat (pl. párkapcsolat, egzisztencia).
Nem mindenki fogékony arra, hogy depresszióba zuhanjon a stressztől és a szorongástól, míg sokaknál ennek genetikai okai is lehetnek: például, akiknek a családjában előfordult már depresszió, azoknál könnyebben alakul ki ez a betegség. Akik pedig neurotikus személyek (a negatív érzelmeket jobban kimutatják), eleve hajlamosabbak többet stresszelni, így a depresszióra is fogékonyabbak. Egy a lényeg: a testünk bizonyos értelemben figyelmeztetni fog minket arra, ha nem jó úton járunk. Ezt épp úgy fogjuk érezni mi is, akárcsak a környezetünk, így van rá esély, hogy időben felismerjük, ha depressziótól szenvedünk.
