Egy ötszavas távirat után 32 évig nem láthatta gyerekét egy kínai nő

Az édesanya, Li Jingzhi és a fia, Mao Yin találkozóját a kínai állami televízió élőben közvetítette, a történet azóta pedig már bejárta az egész világot. A család Hszian városában egyesülhetett újra, miután Maót 1988-ban, mindössze kétéves korában elrabolták és egy gyermektelen párnak adták. Azt megelőzően a kisgyereket szülei minden hétvégén kirándulni vitték, nagyokat sétáltak a helyi parkban, de sokszor mentek állatkertbe is. Li így emlékszik vissza élete legboldogabb időszakára:

Egyszer Mao az állatkertben felvett egy kukacot, felém fordult és azt mondta: »Anya, egy kukac!« Nagyon érdeklődő kisgyerek volt, szinte soha nem sírt, mindig figyelt ránk, nagyon szerettünk vele lenni.

Az édesanyának Mao volt az egyetlen gyermeke, mivel a túlnépesedéstől rettegő Kína már abban az időben is erőszakosan tolta az egygyermekes politikát – a törvények sokkal könnyebb megélhetést, jobb támogatási rendszert biztosítottak azoknak a családoknak, amelyek csak egy gyermeket vállaltak. A szülők Maót minden reggel bölcsődébe vitték, majd munka után rögtön mentek is érte.

Alig vártam, hogy végezzek a munkahelyemen, hogy mehessek játszani vele.

– így idézi fel a mindennapokat Li.

Az ötszavas távirat

Li Jingzhi akkoriban egy gabonatermesztéssel foglalkozó állami cégnél dolgozott kapcsolattartóként. A nőnek a betakarítás miatt olykor napokra el kellett hagynia a várost, hogy a vidéki beszállítókat felügyelje. Egy ilyen munkaút során kapott egy nyugtalanító táviratot. Akkoriban nem volt még túl fejlett ezen a területen a kommunikáció, így azt nem tudták közölni vele, hogy pontosan mi történt, de Li tudta, hogy munka közben csak akkor hívják haza, ha tényleg nagy a baj. A vésztávirat mindössze öt szóból állt:

Otthoni vészhelyzet, azonnal térjen haza.

A rettegő édesanyát a cég vezetője fogadta, aki elmondta neki, hogy a kisfia elveszett, nem találják és nagy valószínűséggel már nem is fogják megtalálni. Li elmondása szerint sokkot kapott, nem értette, mi történt, először azt hitte, hogy a gyereke csak eltűnt, de később kiderült: nagy valószínűséggel elrabolták. Mao ekkor mindössze 2 éves és 8 hónapos volt.

Egy pillanat műve volt

A nő férje elmesélte, hogy a család tulajdonában álló szálloda előtt álltak meg, miután a kisfiút elhozta az óvodából, ugyanis Mao nagyon szomjas volt. Az apa szerint mindössze pár percre hagyta magára a fiát, de mikor az autóhoz ért a vízzel, Mao már nem volt ott. A férfi pánikba esett, de abban bízott, hogy a fiú csak elkóborolt és a közelben van. Azonban hiába kereste őt, nem találta sehol. A család eleinte abban reménykedett, hogy valaki megtalálta a kis Maót, és valahogy haza fog kerülni hozzájuk. Nagyjából egy hétig vártak arra, hogy valaki beállítson a kisfiúval, de Mao nem tért haza.

A rendőrséget természetesen azonnal értesítették, a hatóságok keresték is a gyereket, de nem akadtak a nyomára. Egyre biztosabbá vált, hogy a fiú nem elveszett, hanem elrabolták.

A rendőrség mellett a család is elkezdte a keresni a kisfiút, az édesanya több mint 100 ezer szórólapot osztott ki, több hirdetést is feladott a helyi újságokban, hátha valaki látta a gyermeküket. Eleinte csak a szálloda környékén keresték a fiút, de a kutatás aztán kiterjedt az egész városra, sőt az egész tartományra.

Borzalmas fájdalom volt, úgy éreztem, mintha a szívem kiürült volna. Sírni, sikítani akartam

– emlékezett vissza a pokoli időszakra Li.

A politika és a gyermekkereskedelem

Li Jingzhi akkor még nem tudta, de nem ő volt az egyetlen édesanya, akitől ilyen pokoli módon szakították el a gyermekét. A Kínában 1979-ben bevezetett egyke szabályozás olykor szörnyű dolgokra kényszerítette a társadalmat. Az akkori szabályok szerint a városban élő családok egy gyermeket vállalhattak, míg a vidéken élők akár kettőt is, de csak akkor, ha az elsőszülött lány volt. A városban élő családoknak ez azért okozott gondot, mert ha fiút szerettek volna – hogy a család neve és sokszor a vagyona tovább fennmaradhasson – akkor csak a szerencsére hagyatkozhattak, sok esetben nem volt lehetőség második próbálkozásra. Kínában emiatt a 80-as és a 90-es években látványosan megugrott a gyermekrablással kapcsolatos bűncselekmények száma.

Jingzhinek azután állt össze a kép, miután az ő gyermekét is elrabolták. Sokáig nem értette, miért adnak az állami televízióban olyan sok eltűnt fiúról szóló felhívást.

Li ennek ellenére sokáig nem az államot, hanem a férjét hibáztatta, amiért magára hagyta a fiukat. Az édesanya egy idő után megenyhült kicsit, mivel tudta, hogy csak együtt van esélyük megtalálni Maót. A kapcsolatuk négy éven keresztül őrlődött a reménytelen kereséssel teli mindennapokban, míg végül úgy döntöttek, hogy elválnak.

Kis híján beleőrült abba, hogy nem adta fel a reményt

Li Jingzhi a válás után sem adta fel, hogy egyszer újra láthassa a kisfiát. A nő a mindennapi munka után szórólapozott, az eltűnt eseteket bújta, hétvégén beutazta az egész tartományt, hogy a fia nyomára bukkanjon. Idővel ez lett az életformája, az elmúlt években sok tévéműsorban szerepelt, ezekből kiderült, hogy az eltűnt gyermekek felkutatása lett a legfontosabb ügy az életében.

Egy alkalommal egy kisgyerekes családot követett napokon és három városon keresztül csak azért, hogy láthassa a gyermeküket. Li ugyanis – bonyolult és kusza elméletek révén – a családot a saját kisfia eltűnéséhez kötötte, ám utóbb kiderült, a kicsi nem az ő gyermeke. A nőnek komoly egészségügyi problémái lettek, egy barátja tanácsára végül kivizsgáltatta magát. Mint kiderült, nincs komoly testi baja, viszont olyan súlyos pszichés problémái vannak, hogy az kihat a fizikális állapotára is. Li úgy döntött, összeszedi magát, mivel ha egyszer tényleg megtalálja a gyerekét, nem akarja, hogy Mao egy őrült, leépült anyát lásson maga előtt.

Li ezután sem hagyta abba a keresést, de már jóval higgadtabban folytatta, megpróbálta megőrizni a józan eszét.

Jingzhi elindított egy Kína-szerte működő hálózatot, ami az eltűnt gyerekek keresésére szakosodott, megpróbált segíteni azoknak, akik hasonló sorsa jutottak, mint ő. A gyermekét kereső édesanya több mint tíz kínai tartományt járt be annak reményében, hogy egyszer újra átölelheti majd a kisfiát. Li Jingzhi annak szentelte az életét, hogy másoknak segítsen, de a saját gyermekét nem találta meg egészen 2020-ig.

2009: a fordulópont

Egészen 2009-ig a keresés lehetetlen küldetésnek tűnt, nemcsak Li Jingzhinek, hanem minden sorstársának. Egy elképzelhetetlenül nagy országban kellett évtizedekre visszamenőleg gyerekeket megtalálni gyakorlatilag mindenféle hiteles információk nélkül. 2009-ben azonban a kínai állam létrehozott egy DNS-adatbázist, amellyel nagyban megkönnyítették az eltűnt vagy elrabolt gyerekek felkutatását. Az elmúlt évtizedben a Baby Come Home program segítségével Li közel 30 gyermeket talált meg és vezetett haza, de ő akkor még nem járt sikerrel.

Li csalódott és boldog volt egyszerre minden megtalált gyereknél. Egyrészt szomorú volt, mert Mao továbbra sem volt sehol, de boldog is volt, mert örült az újra egyesülő családoknak.

Li nagyon sok támogatást kapott az édesanyjától, aki mindenben mellette állt, még azokban a reménytelen időkben is, amikor a lánya minden létező forrást a keresés finanszírozására használt fel. Li édesanyja 2015-ben, 94 évesen halt meg, az egyik utolsó kívánsága az volt, hogy a Li találja meg a fiát, hogy végre megpihenhessen. Li megígérte az édesanyjának, hogy meg fogja találni a gyermekét, de erre még 5 évet várnia kellett.

32 év után meglett Mao

2020. május 10-én telefonon hívták Lit, hogy megtalálták fiát. Az édesanya először nem hitte el a dolgot, nem volt képes feldolgozni, hogy a több mint három évtizede kergetett álma megvalósulhat. A nőhöz egy felnőtt férfi képe került, akit az egyik keresőhálózat talált meg. A férfit gyerekkorában elvileg Hszianból rabolták el, jelenleg Szecsuan tartományban él, nagyjából 700 kilométerre onnan, ahonnan Li fia eltűnt. Az édesanya ekkor már több mint 300 hasonló eseten volt túl, így ezt is úgy kezelte mint a többit, csakhogy a rendőrség arcfelismerő szoftvere ezúttal egyezést jelzett, ráadásul az elvégzett DNS-teszt is megerősítette az eredményt: Li 32 év után újra átölelhette a fiát, a ma már 34 éves Maót.

Íme, az első találkozásról készült videó:

Li, aki az elmúlt évtizedekben az eltűnt gyermekek felkutatásának szimbólumává vált, újra találkozott a saját gyermekével. Az édesanya attól rettegett, hogy a fia nem fogja elfogadni, hogy elutasítja az ölelését, de mint kiderült, ettől fölöslegesen félt. Mao Yin azt kiáltotta, hogy anya, majd sírva rohant az édesanyja karjaiba. A találkozón természetesen ott volt Li férje is, a családtagok a kamerák kereszttüzében, sírva borultak egymás nyakába.

6000 jüan

Mai árfolyamon számítva nagyjából 250 ezer forintnak megfelelő összegért vették meg egy emberkereskedőtől Maót kétéves korában. A nevelőszülei Gu Ningningnek nevezték el. A házaspár Szecsuan tartományban élt vidéken, gyermekük nem volt. Mao a közeli Csengtu városába járt általános és középiskolába, illetve az egyetemet is itt végezte el. A fiú saját bevallása szerint iskolás korában látta először Jingzhit a televízióban, ahol az eltűnt gyerekekről beszélt. Mao úgy emlékszik vissza, hogy szimpatikus, melegszívű embernek gondolta a nőt, akiről utóbb kiderült, hogy valójában a vér szerinti édesanyja.

Érdekes adalék, hogy a szálakat összekötő informátor, aki végül a hálózathoz eljuttatta Mao ügyét, mindenképp szeretne névtelen maradni, nem járult hozzá, hogy a hatóságok közöljék az adatait.

A találkozás után Mao közel egy hónapot töltött Hszian városában. Ott tartózkodása idején felváltva volt az édesapjával és az édesanyjával. A 34 éves Mao és a szülei többnyire régi képeket nézegettek, felidézték a kirándulásokat, vagy legalábbis Li megpróbálta elmesélni a fiának, merre kirándultak akkoriban. Maónak nincsenek négyéves kora előttről emlékei, így minden történet új volt számára.

Mao megpróbálta felidézni az emlékeit, de sajnos erre nincs lehetőség, nem lehet a múltat újraélni

– mondta Li.

Sokak szerint a fiúnak Hszianba kellene költöznie az édesanyja és az édesapja közelébe, de erre Li azt mondja, hogy nem akarja tovább bonyolítani a fia életét. A fia már felnőtt ember, akinek megvan a saját élete, méghozzá Csengtuban. Bár borzasztóan örül neki, hogy megtalálta a gyermekét, de tudja, hogy ebben a korban már muszáj a saját életét élnie. Az anya és a fia egyébként gyorsan megtalálták a közös hangot, Li szerint Mao nagyon hasonlít rá. Jól kijönnek, és amióta újra egyesült a család, naponta tartják a kapcsolatot a közösségi médián keresztül.

A család azt is tervezi, hogy rendszeresen szerveznek majd hármasban kirándulásokat, és a régi emlékek kutatása helyett megpróbálnak új élményeket szerezni – immár együtt.

Kiemelt kép: Twitter/@MisterioPepe