Élet-Stílus

A pillanat, amikor az anyuka 32 év után találkozik elrabolt gyermekével

A fiú kétéves volt, amikor egy kínai városban elrabolták, majd eladták egy gyermektelen párnak.

Hétfőn újra találkozhatott édesanyjával és édesapjával egy 34 éves kínai férfi, akit 32 évvel ezelőtt raboltak el szüleitől a kínai Hszian városában – jelentette a helyi sajtó. Az érzelmes találkozót élőben közvetítette a CCTV kínai állami televízió.

Mao Yin kétéves volt, amikor egy szálloda bejárata elől elrabolták, majd egy szomszédos tartományban élő, gyermektelen párnak eladták. A fiúnak új nevet adtak, és egészen mostanáig nem is tudta, hogy nem a valódi szülei nevelik.

Az elrablása után anyja, Li Jingzhi három évtizeden keresztül kutatott fia után. A beszámolók szerint több mint százezer röplapot osztott szét, több televíziós programban is megjelent, és önkéntesként az eltűnt gyerekek utáni kutatás harcosa lett. Segítségének köszönhetően 29 eltűnt gyereket sikerült egyesíteni a családjával, és most végül az ő gyermeke is előkerült.

A kínai sajtóban megjelent hírek szerint arcfelismerő szoftverek segítették a hatóságokat, akik áprilisban egy tippet, hogy egy férfi a nyolcvanas években megvett egy kisgyereket. A rendőrség Mao egyik régi fotója alapján készített egy fotót arról, hogyan nézhet most ki, majd azt összevetették egy nemzeti adatbázisban található fotókkal, és így tudták azonosítani. A nyomozás alatt DNS-vizsgálattal erősítették meg, hogy a most 34 éves férfi valóban Li gyermeke.

Arról nincsenek hivatalos adatok, hogy mennyi gyerek tűnik el egy évben Kínában, de egy sokak által használt weboldalon több mint 51 ezer, eltűnt gyereket kereső család regisztrált – írta a CNN.

A kiemelt képen a pillanat, amikor az anyuka találkozik elrabolt gyermekével. Fotó: SCMP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik