Élet-Stílus

Timothée Chalamet extra jófej volt autogramra vágyó rajongóival az V. kerületben

A Dűne című film forgatása miatt van Budapesten, egy csapatnyi magyar rajongó álma pedig valóra vált a napokban.

Olvasónk, Bruck Zsófia (barátnőivel együtt) a napokban összefutott a Magyarországon tartózkodó Timothée Chalamet-val az V. kerületben, miután a színész itt forgatja A Dűne című filmjét még egy kis ideig. Chalamet a Four Seasonsben szállt meg a munkálatok idejére, mint azt Zsófi mesélte nekünk, nagyon rákészültek a találkozásra.

Már hat napja ott voltunk a Four Seasons előtt, hátha találkozunk vele. Egyszer csak megjelent mögöttünk maszkban és sapkában, mi meg utána futottunk. Az volt a szerencsénk, hogy a hotel ajtaja kártyával nyílik, ő meg nem tudta egyből kinyitni azt. Gyorsan elkezdtünk beszélgetni vele, mondta, hogy nincs annyira jól, nem is érzi jól magát, nem akar megfertőzni minket, szóval megy is befelé. Mi persze csak aláírást szerettünk volna, de jelezte, hogy tökre sajnálja, nincs most jó állapotban. Elfogadtuk, annak is örültünk, hogy láthattuk

– kezdte Zsófi. Majd váratlan fordulat történt, Chalamet kijött a hotelből.

Pár perc múlva megjelent a semmiből, hogy »Oké, de közösségi távolságtartás meglegyen!«, majd mindegyikőnknek adott aláírást. Ott voltunk hatan, és annak ellenére, hogy mondta, nem érzi jól magát, végig mosolygott ránk az autogramosztás közben.

Zsófi másik két barátnője, Lovász Léna és Tatai Zsófia is készítettek felvételeket a pillanatról, lentebb láthatjátok ezeket. Amúgy a Szólíts a neveden című könyvet is aláíratták vele.

Jason Momoa is itt van már:

Kiemelt kép: Instagram.com/bruckzsofia/lenalovasz/zsofii09

Ajánlott videó

Olvasói sztorik