Élet-Stílus

Aranyérrel is lehet strandolni, de nem árt az elővigyázatosság!

Aki aranyérrel küszködik, bizonyára aggódva tekint az üdülőszezonra. Valóban nem árt az óvatosság, mivel a strandolás nemcsak ronthat a meglévő problémánkon, hanem az aranyér kialakulását is előidézheti.

Alapvetően nem kell lemondani a fürdőzésről a nyári melegben azoknak sem, akik aranyérbetegséggel küzdenek. Pusztán be kell tartaniuk néhány apróbb szabályt, hogy elkerüljék a probléma fokozódását.

A strandolás előtti veszélyek

Még le sem ült az ember a medence mellé, sőt még egy sört sem tudott felhörpinteni, és máris megjelennek az aranyér okozta viharfelhők felette. Tudniillik, az aranyér egyik legnagyobb ellensége a hosszas, egyhelyben ücsörgés, ami máris kivitelezhető csupán az üdülőhelyre történő utazás során. Célszerű tehát rövid pihenőket beiktatnunk út közben, ha autóval megyünk a kiválasztott célállomásra, tömegközlekedési eszközökön (pl. vonaton) pedig időnként próbáljunk felkelni a helyünkről. Ugyanis kész pokollá teheti a későbbi vízparti pihenésünket, ha a hosszas üldögélés miatt mire odaérünk, már be is gyulladt az aranyér.

Folyadékpótlás

Mindegy, hogy az ember strandon vagy egyéb szabad térben tartózkodik nyáron, annál közismertebb szabály talán nincs is, mint hogy a melegben kellő mennyiségű folyadékot – lehetőleg vizet! – vigyünk a szervezetünkbe. Akinek aranyere van, annak azért is lényeges erre figyelnie, mert a túl kevés folyadék fogyasztása szorulást eredményezhet, az ilyesfajta nehézségek pedig tovább ronthatnak a fennálló problémán. Sőt, az aranyérbetegséget elő is idézhetik a székelési nehézségek, szóval a folyadékbevitelre nem csak a strandon kell ügyelnünk!

Hagyjuk a meleg vizet!

Akár bel-, akár külföldön strandolunk, nem kizárt, hogy wellnessmedencékhez is lesz szerencsénk. Ezeket gyakorta termálvízzel töltik fel, aminek kellemes melegsége, gyógyító hatásai sajnos pont ellenkezőleg hatnak az aranyeres panaszokkal küzdők életére. Mint ismeretes, a melegtől tágulnak az erek, az aranyeres gyulladás ily módon pedig felerősödik. Ha van lehetőségünk, keressük inkább a természetes vizeket! Idehaza a Balaton egészen jó célállomás lehet még az aranyérbetegséggel küszködőknek is. A hideg uszodavíz pedig még ajánlott is.

Mehet a lángos, de azért a rostokra is figyeljünk

A strandbüfék kínálta külön dimenziót képez a magyarok nyaralási szokásai között. Egy jó tejfölös lángos, egy szál kolbász kenyérrel ugyan csábító és finom falatnak tűnik, de aki aranyérrel küzd, annak másra is figyelnie kell a mértéktelen habzsoláson túl! A már említett folyadékbevitel mellett a vakáció alatt is érdemes a növényi rostokban gazdag táplálékokat fogyasztanunk. Szerezzünk be reggelire avokádót, bogyós gyümölcsöket, olajos magvakat, hogy a napi rostbevitelt biztosítsuk már a nap elején, így nagyobb eséllyel úszhatjuk meg az aranyeresek ősellenségének számító székrekedés kialakulását.

Ha túl sok a kellemetlen tünet, hagyjuk az egészet…!

Előfordulhat, hogy a külső aranyér csúnyán begyullad, viszket, és minden mozdulatot szinte kínszenvedésnek érzünk. Ilyenkor jobb inkább kihagyni a strandolást, mert csak tovább ronthat a problémákon. Beszéljünk a háziorvosunkkal, illetve használjunk vény nélkül kapható kúpot vagy krémet a panaszaink enyhítésére. Ha a tünetek mérséklődnek, onnantól fogva ismét bátran mehetünk víz közelébe – már ha a fentebbi tanácsokat mind betartjuk!

Hirdetés

Aranyér??? Ne legyen probléma! A Proktis-M kúp és Proktis-M plus kenőcs – telitalálat aranyér ellen. A hialuronsav és gyógynövények előnyös hatásait egyesítő Proktis-M termékcsalád hatékony segítség az aranyér korai tüneteire. A tünetektől függően a kúp és kenőcs kombinálva is használható.

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik