Zsuzsa és párja két, hat-hét év körüli magyar agár gazdái. Zsuzsa egész gyerekkorában vágyott egy kutyára, de azt mondja, a kilencvenes években, egy panellakásban ez még elképzelhetetlen volt. Amiben Zsuzsa biztos volt, hogy egy nagyobb testű, mentett és nem kölyökkutyát szeretne.
A párjának már nagyon rég tetszettek az agarak, utána olvastak a fajta jellegzetességének, mint a lakásban tarthatóság, napi aktivitás és viselkedési jellemzők, melyekben mind megfelelt az életvitelükhöz. Sonny rögtön megtetszett nekik: vidám, játékos, barátságos volt, és már aznap haza is ment velük. Az első perctől szobatiszta volt, gyönyörűen sétált pórázon, jókat játszott új gazdáival, akik szerint azonkívül, hogy domináns kan, igazi álom kutya lett elsőre. Zsuzsáék Ricót szintén a Fajtamentéstől hozták el másfél évvel ezelőtt.
„Teljesen más karakter, mint Sonny. Nagyon félős volt, olyannyira, hogy napokig nem tudott pisilni és csurgott sokszor a nyála félelmében, emiatt sokkal nehezebb volt az első időszak, mint Sonnyval. Szerencsére pár hónap után elkezdett feloldódni, de vele inkább nyugodt, csendes környéken szeretek sétálni, mert még mindig könnyen megijed emberektől, zajoktól. Szerencsére a Gellérthegy lábánál lakunk, így 5-10 percen belül madárcsicsergős, idilli környezetben tudunk sétálni napi kétszer – mondja Zsuzsa, aki szerint Sonny magabiztossága is jó hatással van a másikra. Sétáknál sokszor követi őt, illetve vannak szokások, amiket próbál átvenni tőle. Persze még mindig otthon érzi igazán jól magát a kanapén, a párnahalom tetején.”
Zsuzsáék mindkét kutyájukra családtagként, Csányi Vilmost idézve, „szőrös gyerekekként” tekintenek, azok minden pozitívumával és negatívumával. A pár szerint a legjobb dolog a kutyatartásban a rengeteg szeretet, amit a jószágok adnak és az, hogy sosincs egyedül az ember.
Rengeteg vidámságot és boldogságot hoznak, ami nélkül sivár és egyhangú lenne az életem. Az az öröm, amit akkor mutatnak, mikor hazaérünk – akár egy órát vagy nyolcat voltunk távol – felbecsülhetetlen. Emellett egy kutya rendkívül bensőséges viszony kialakítására képes a gazdájával. Ha fáj valamije, vigasztalni kell, ha boldog, szeretné veled megosztani, ha szomorú vagy, akkor ő is az lesz, de próbál vigasztalni. Értik, amit mondasz neki, mindent meg lehet velük „beszélni.
Zsuzsa a kutyára vágyóknak azt tanácsolja, inkább fogadjanak örökbe, minthogy vegyenek. Szerinte attól nem kell tartani, hogy előtte már volt másik gazdája az állatoknak, mert a kutyák képesek úgy szeretni a sokadik gazdit is, mintha mindig is ő lett volna az egyetlen. Amit fontosnak tart, hogy mindenképpen mérjük fel a napi aktivitásunkat és szabadidőnket, mielőtt belevágnánk a kutya projektbe. Szerinte viszont felejtsük azt el, hogy (nagy)kutya nem való lakásba. Bár van olyan fajta, ami tényleg nem való lakásba, de a mérete mellett a kutya habitusát és viselkedési jellemzőit tekintsük kiindulópontnak. Ők például hiába laktak egy évet kertes házban, Sonny sosem ment ki a kertbe, mindig ott szeretetett lenni, ahol gazdája tartózkodott.
Zsuzsa azt is hangsúlyozza, hogy aki felelős gazdiként kutyát vesz magához, tisztában van vele, hogy azt etetni kell és havi szinten költeni a kullancs, bolha, szúnyog, féreg stb. irtásra vagy a kötelező évenkénti oltásra.
„Kozmetikába nem kell őket vinni, a karomvágást mi is el tudjuk intézni, viszont az évek folyamán beruháztunk egy nagyon komoly porszívóra, mert hiába hittük azt, hogy a rövid szőr nem hullik, tévedtünk. Naponta, de minimum kétnaponta muszáj felporszívózni a lakást, és a ruháinkon is magunkon hordjuk kedvenceinket, hiába a szőrtelenítő, sose lesz teljesen szőrmentes az életünk.”
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
