Élet-Stílus

Óriási kommentháború indult: melyik veszekedő utasnak volt igaza a repülőn?

Összevesztek az ülés beállításán.

Már megint két táborra szakadtak az internetezők. Ezúttal nem egy ruha vagy egy cipő színén megy a vita, hanem egy sokkal inkább életszagú konfliktushelyzetről, olyanról, ami már mindenkivel megesett, akár repülőn, akár távolsági buszon.

A kommentelők azon vitatkoznak, hogy melyik utasnak volt igaza az American Eagle légitársaság New Orleansból Charlotte-ba (Észak-Karolina) tartó járatán.

Vajon az utolsó előtti sorban ülő Wendi Williamsnek, aki hátrahajtotta az ülését, ezzel jelentősen beszűkítve az utolsó sorban ülő férfi „mozgás”terét? Vagy az utolsó sorban ülő férfinak, aki – miután a nő nem volt hajlandó visszaállítani az ülését – kisebb-nagyobb ütésekkel folyamatosan lökdöste az előtte ülőt.

Nézzék csak:

A veszekedés állítólag akkor kezdődött, amikor a férfi megkérte a nőt, hogy legalább az étkezés ideje alatt állítsa már függőleges helyzetbe a széket. A nő ezt meg is tette, de rögtön az evés után visszahajtotta.

A hátsó sorban ülő utas jelezte a légiutas-kísérőknek, hogy nem érzi magát túl komfortosan a fal és az előző ülés közti mini résbe préselve, erre egy ingyen rumos koktéllal enyhítettek a kínjain. A nőt pedig megkérték, hogy – lévén, hogy tilos a felvétel készítése – fejezze be a videózást.

Ezeken a reakciókon kapta fel igazán a vizet a nő, aki a légitársaságra is rendkívül mérges, az „őt egy bokszzsákkal összetévesztő” férfi ellen pedig az FBI-nál kíván feljelentést tenni. Williams azt állítja, szabadságot kellett kivennie, hogy orvoshoz menjen és koponya CT-t végeztessen, miután a férfi ütögetései miatt fájt a feje.

Hogy mennyi ember érezte úgy, hogy meg kell szólalnia az ügyben, jól mutatja, hogy a videónak csak az alább látható verziójához 31 ezer (!) komment érkezett.

Van, aki szerint a nő hibázott, mert nem szabadott volna hátrébb hajtania az ülést, ha egyszer a mögötte ülőnek nem volt ilyen lehetősége. Mások úgy vélik, hogy a férfi reakciója rendkívül túlzó volt. Szerkesztőségünk egyik tagja az incidens alapos tanulmányozása után a következő szakvéleményt bocsátotta rendelkezésünkre:

szerintem mindketten tahók voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik