Élet-Stílus

Szeretnék válni, de öngyilkossággal zsarol a férjem

Az érzelmi zsarolás egyes párkapcsolatokban olyan mértékű is lehet, hogy rámehet valaki egészsége is, nem beszélve arról, hogy az önbecsülés látja kárát hosszú távon hagyni, hogy mindez megtörténjen velünk. Olvasói levélre válaszolunk, és ha neked is van párkapcsolati gondod, ha nem látod a kiutat az élethelyzetedből, ha szeretnéd magadból kiírni, várjuk a leveled az igyjartam@24.hu email címre.

Anna vagyok, 24 éves és 4 éve vagyunk házasok a férjemmel. Nem igazán tudom, hogy mit is kellene tennem, mi lenne a helyes megoldás, emiatt írok. Ki szeretnék szállni a házasságomból, nem vagyok boldog, és már nem szeretem úgy mint régen. Ő viszont érzelmileg fenyeget, öngyilkossággal zsarol, amikor felhozom neki a témát, és szakemberről hallani sem akar. Mikor először elkezdett zsarolni, azt hittem, hogy csak mondja, gondoltam, nem tenné meg és csak bűntudatot akar kelteni bennem. Sajnos ez annál komolyabb volt, december 30-án este megmentettem az életét, mert felkötötte magát. Az volt a szerencséje, hogy a kutyánk nagyon ugatott és időben értem oda. Úgy csinálta, hogy még egy apró vitánk sem volt előtte. Intéztem a házimunkát, csináltam a dolgom a konyhában, bejött, furcsán, kétértelműen beszélt, utalásokat tett, amik nem voltak egyértelműek számomra. Aztán pár óra múlva így találtam rá, nehezen lekönyörögtem a létra tetejéről, aztán meg jött azzal hogy: ‘sajnálom, nem akartalak megijeszteni, de én komolyan gondolom, hogy nem akarok élni úgy, hogy te nem vagy boldog, és a boldogságod útjában állok. De ha kiszállok belőle, neked jobb lesz később!’. A problémákat tavaly október környékén kezdtem felhozni neki, amikor már elegem lett, hogy dolgozom éjjel – nappal, ő meg csak otthon ül. Amikor munka után hazaérek, azzal fogad, hogy neki ez kell, neki az kell, és szolgáljam ki minden igényét. Persze én voltam a hülye, és a vak, hogy nem látom be, hogy ő csak jót akar nekem. Mostanában már odáig fajult a dolog, hogy meg akar tiltani, szabni mindent, például nem találkozhatom a barátaimmal mert, szerinte ők tömik tele a fejem, és azért viselkedtem így, ami persze nem igaz. Vagy épp nem ehetek azt, amit épp akarok, mert akkor kapok egy kisebb-nagyobb kioktatást, hogy mennyire egészségtelen, és mennyire hizlal. Lenne még nagyon sok minden, de nem tudok mindent leírni sajnos. De ha tudna valami tanácsot adni, azt előre is köszönöm.

Az olvasói levelet Anna (ál)nevű olvasónktól kaptuk, az érzelmi zsarolás a téma és a szakítás egy ilyen kapcsolatban, amiről korábban is volt már szó az Így jártam blogban. Minden olyan kapcsolat, ahol valaki öngyilkossággal fenyegetőzik mérgező kapcsolat, és fontos azonnali segítséget kérni egy szakembertől.

Mit lehet tenni?

Az érzelmi zsarolás egy folyamat az emberi kapcsolatokban, aminek hat stádiuma is lehet: követelőzés, ellenállás, érzelmi nyomás, fenyegetőzés, behódolás, ismétlődés. Egy konkrét példán végigkövetve, arról van szó, hogy az egyik fél akar valamit, szorosabbra fűzni a kapcsolatot, tehát elkezd duzzogni azon, hogy a partnere mennyi időt tölt a barátaival. Lehet, hogy ténylegesen ki is mondja, lehet, hogy nehezen kell belőle kihúzni. A másik fél ellenáll, nem akar még ennél is kevesebbszer találkozni a barátaival, sőt, neki ez így jön. Aztán jön az érzelmi nyomás, amikor a duzzogó fél elkezdi a nyomasztást olyan kérdésekkel amik arra irányulnak, hogy: már nem szeretsz? Nincs szükséged rám? A további ellenállás miatt előkerül a fenyegetőzés, ami a zsaroló részéről azt jelenti, hogy a válással, szakítással fenyeget, esetleg azzal jön, hogy mennyi jót kaphat tőle (érzelmekben és pénzben) az ellenálló fél, ha hajlandó behódolni. A behódolás megtörténik, jön egy kisebb fegyverszünet, aztán újra kezdődik elölről az egész, csak más témában.

A manipulációnak rengeteg formája van, vannak olyanok is, amik nem kellemetlenek, vannak jószándékúak és vannak borzasztóak. Nehéz olyan embert találni a Földön, aki nem élt még a manipuláció eszközével, és ennek az az oka, hogy kevesen vannak, akik valóban képesek megmondani, hogy mire van szükségük és úgy kommunikálják azt, hogy az mindkét fél számára könnyebb kezelni. Konfliktusok mindenfajta emberi kapcsolatban vannak, viszont ami lényegesen megkülönbözteti az érzelmi zsarolókat, az az, hogy nem megoldani szeretnék közösen a problémákat, figyelve a másik érzéseire és céljaira, hanem mindenáron győzni akarnak a konfliktusban, azt akarják, hogy nekik legyen igazuk.

Az érzelmi zsaroló tagadja, hogy felelőssége lenne a konfliktus kialakulásában, semmibe veszi tiltakozásunkat, a határainkat, célja az uralkodás, irányítás a helyzet és a másik ember felett. A saját érdekeit többre értékeli, mint a partnerét. 

Olvasónk férje komolyan gondolta az öngyilkosságot látszólag, mégis, olyankor tette meg, amikor olvasónk otthon volt, előtte beszélt is vele, tehát a körülmények valamennyire ideálisak voltak ahhoz, hogy mégse legyen annyira komoly az öngyilkosság szándéka – az önmarcangolással elég mély bűntudatot sikerülhetett kialakítani olvasónkban. Sajnos aki véget szeretne vetni az életének, azon a feleség vagy a barátnő nem tud segíteni, senkit nem lehet megmenteni önmagától ilyen helyzetben. Azok a nők (vagy férfiak), akik olyan helyzetben vannak, mint olvasónk, bármennyire is hiszik azt, hogy képesek megmenteni a társukat, nem fog menni, hiszen aki már eleve öngyilkosságra hajlamos, annak olaj lesz a tűzre a megmentő-gondoskodó partner, aki ezzel a viselkedéssel szinte felerősíti a zsarolást.

Ezek a zsarolgatások amiatt működnek éveken keresztül, mert mind a zsarolóban, mind pedig a zsarolt félben erősen él az ősi félelem: az elszakadástól való félelem. Ez pedig akkor működik az érzelmi zsarolásban nagyon intenzíven, amikor jelen van a felelősségtudat, a bűntudat, olyan bűntudat, amit a zsaroló alakított ki az évek alatt (minden a te hibád). Olyan felelősségek is, amikhez valójában nem sok köze van a zsarolt félnek, vagy olyanok, amikhez van köze, de aránytalanul felnagyítja a zsaroló fél.

Az érzelmi zsarolás jelei:

  • ha választásra kényszerít közte és más, szívüknek kedves emberek között
  • hallgatással büntet, kérlelésre sem mond semmit, szándékosan
  • ha a tanulásban, pénzkeresésben, karrierben, önmegvalósításban korlátoz (belehalok, ha elmész, ha elválunk, többé nem látod gyereket, ha elmész dolgozni, elhagylak, stb.)
  • öngyilkossággal fenyeget
  • ha folyton azt hangoztatja, mennyire ellene van az élet, és csak egy kis segítségre van szüksége (ami napról napra egyre nagyobb segítséget jelent valójában)
  • ha az ajándékokat amiket ad, feltételekhez köti, ha a szeretetét feltételekhez köti
  • alantas, degradáló jelzőkkel illet

A felsoroltak közül egy is elég, ami jele lehet a mérgező emberi kapcsolatnak, azonban általában jellemzően több is akad, amik esetleg kiegészülnek fizikai bántalmazással is. Az ilyen kapcsolatok a legfontosabbat teszik bennünk tönkre, a saját önbecsülésünket. A megzsarolt fél idővel egyre kevesebb érzelmet, tényeket oszt meg a mindennapjaiból a zsarolóval, aki mindent elkövetne, csakhogy szorosabbra vegye a pórázt, hogy több figyelmet kapjon. Ezekben a kapcsolatokban idővel a hétköznapokat a kínos csönd jellemzi, amikor tapintható a feszültség a házban, de senki nem beszél róla. Van kiút ebből a helyzetből is, mégpedig önfejlesztéssel, meg kell tanulni felismerni a saját érzéseinket, felismerni, hogy a zsaroló partner mire reagál a legdurvábban, továbbá elsajátítani azokat a mondatokat, amik segítenek megvédeni a saját határainkat. Ilyen mondat például az, hogy, ‘sajnálom, hogy felizgattad magad’, hogy ‘megértem a véleményed’, hogy ‘azt gondolsz, amit akarsz’, hogy ‘lehet, hogy igazad van’, hogy ‘ezen gondolkodnom kell’.

A konkrét módszerét annak, hogy hogyan nyerjük vissza önmagunkat, hogy hogyan szereljük le magunkról az érzelmi zsarolót és hogyan lépjünk ki egy ilyen kapcsolatból, megtanulhatjuk egy jó szakembertől is, de Susan Forward Érzelmi zsarolás című könyve (a cikk válaszát is ez a könyv adta alapul) is rengeteget segíthet ebben. Amennyiben egyedül nem megy a saját határok kijelölése, ha már a testi-lelki egészség látja kárát a kapcsolatnak, ha öngyilkossággal való fenyegetőzés is van, mindenképpen ajánlott a zsarolt félnek (!) segítséget kérnie egy pszichológustól. Nem ciki segítséget kérni, nem csak annak kell terápiára mennie, akivel kvázi a probléma van, hanem azoknak is, akik nem tudnak megfelelően kezelni egy helyzetet, ha beleragadtak valamibe, amibe már szinte belebetegedtek.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

 

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik