Nem véletlen, hogy az ősemberek rendszerint vérségi szervezetekben éltek – a nukleáris család nagyon modern szülemény, és rengeteg minden szerepet játszott abban, hogy ennyire beszűkült a hozzánk legközelebb álló közösség. Az egyik fő oka annak, hogy ma már nem élünk együtt az ötödik unokatestvérünkkel is, a gazdasági fejlődés – egész egyszerűen nincs ilyesmire szükségünk. „Folyamatos beszűkülésnek lehetünk tanúi, az archaikus népeknél az antropológusok még nem is a családot, hanem egy vérségi szervezetet neveznek meg alapvető közösségnek, ami több családot foglal magába” – mondta Dr. Bereczkei Tamás.
Ez azzal jár, hogy a vadászat, gyűjtögetés, gyereknevelés feladatai megoszlanak a rokonságban. Egy amerikai antropológus, Sarah Hrdy azt mondja, hogy egy gyerek felneveléséhez nem egy családra, de nem is egy rokoni közösségre, hanem egy egész falura van szükség.
A gyerekneveléshez azért kellett ekkora közösség régen, mert gazdasági szükségszerűség volt – ahogy viszont fejlődött a gazdaság, elhagytuk a vadászó-gyűjtögető életmódot, úgy kezdett fokozatosan összeszűkülni a család is. A kisebb, nukleáris családok is előbb-utóbb gazdasági önfenntartókká váltak. De az ideológiai okokat is érdemes megjegyezni, mint a méretek beszűkülés okát: nem szabad elfeledkezni arról, hogy a kereszténység széles körű elterjedése előtt a legtöbb kultúrában a többnejűség volt az elfogadott. „Az archaikus társadalmak nagyrészt többnejűek, a keresztény vallás pedig hozta magával a monogámiát, ami alapvetően a családi kötelékek beszűkülésével jár” – mondta a szakértő. A modern korban harmadik okként megemlíthető az individualizáció is, az egyéni életsorsok kiteljesedése, ami szintén rendkívül fontos szempont – az archaikus társadalmakban élő emberek sorsa messzemenően beleágyazódott a közösség életébe. .
„A gyerek modern találmány”
A beszűkülésnél a szakember szerint fontosabb azonban az, hogy a különböző generációknak milyen az egymáshoz való viszonya – a gyerek ugyanis, ahogyan ma ismerjük, egy nagyon modern találmány. Ma teljesen máshogy kezeljük, mint korábban, a fejlődési szintje és életkora alapján óvodába, iskolába járatjuk, gyerekprogramokat szervezünk neki, teljesen elszeparáljuk a felnőtt világtól, holott korábban a gyerekek is nagyjából azt csinálták, amit a felnőttek.
A gyerekszerepek egészen mások. Korábban kis felnőttként kezelték őket, már hatéves korukban dolgozni mentek az apjukkal, ha kellett
– mondta Dr. Bereczkei Tamás.
Fontos az is, hogy a generációk életritmusa teljesen más – míg korábban a fiatalok a szüleik nyomdokában jártak, ugyanott szórakoztak, ugyanott töltötték a szabadidejüket, ma már nem ez a jellemző. Ez a második világháború során, az ’50-’60-as években alakult ki, és azóta is töretlen tendencia.
Tipikus megjelenési formája a Beatles zenekar, amelynek a zenéje abszolút szakít a régi korok ízlésével. Egészen addig ugyanazokba a bálokba jártak a gyerekek, ugyanazokra a szórakozóhelyekre, mint a szüleik. Valószínűleg itt a háború után a generációk életérzése is szerepet játszik, meg persze a gazdasági fejlődés és a jólét, majd az internetes világ.
Nemcsak a család mérete változik az évek során, hanem az is, hogy az apa mennyi időt tölt a gyerekkel. Ilyen szempontból a szakemberek két kultúracsoportot szoktak megemlíteni: az apahiányos és a kétszülős modellt, ezek aszerint változnak, hogy a kultúra milyen berendezkedésű. Apahiányos modell általában az olyan társadalmakban jelenik meg, amelyek vagyontermelők, az apa vagyont és értéket hagyományoz a gyerekére, és jellemzően hierarchikus a berendezkedés. A kétszülős modell az olyan társadalmakban jellemző, amelyek kevésbé rétegzettek, és az örökíthető vagyon többnyire nem meghatározó – ilyenek a vadászó-gyűjtögető és az ipari társadalmak nagy része -, itt az apák szerepe fontosabb.
Bal kézben tartjuk a gyereket
Érdekes, hogy az apák szerepéről gazdasági érdekek alapján érdemes beszélni, jórészt ezeken múlik, hogy egy kultúrában mennyire vesz részt az apa a gyereknevelésben – és ez változhat. Az anyák szerepe azonban univerzális. Biológiai, pszichológiai síkon sokkal adottabb a kötődés, az anyaság ösztönösebb. „Sok kutatás mutatta már ki például, hogy a nők bal kézben viszik a gyereküket, még a balkezesek is. Kiderült, hogy azért, mert a szívhang megnyugtató a babáknak, amit az anyaméhben hónapokig hallanak. A férfiaknál nincs ilyen preferencia, nem alakult ki ez a pszichológiai mechanizmus” – mondta a szakértő.
Többek között ezen pszichológiai mechanizmusok miatt érdekes kérdés az, hogy egy dolgozó anya milyen hatással van a gyerekre. Minden attól függ, hogy a munkát össze lehet-e egyeztetni a gyerekneveléssel, és attól is, hogy képesek vagyunk-e alkalmazkodni a körülményekhez. „A régi agrártársadalmaknál az anya életmódja a szülést követően nem változik meg, lényegében ugyanazt csinálja, mint előtte” – mondta a szakértő. „Felköti a hátára a gyereket, és megy gyűjtögetni. Ráadásul az egész közösség figyel a gyerekre. Inkább arról van szó, hogy egy idő után olyan munkák alakulnak ki, amelyek nem kompatibilisek a gyerekneveléssel. Helyileg máshol kell tartózkodniuk, nem tudnak a gyerekre figyelni, ha nincs jelen a rokonság, egy új megoldást kell teremteni: óvodákat, bölcsődéket csinálni.”
Ma a digitális eszközök segítségével próbáljuk meg kiterjeszteni a gyereknevelést: ha anya-apa nincs otthon, telefonál a gyereknek, videochatel, online próbálja meg behozni az időt, amit nem tölt vele.
Egyre inkább kényszerpályán vagyunk. Szeretjük azt hinni, hogy soha nem voltunk szabadabbak, de valójában olyan helyzetekbe vagyunk belekényszerítve, amelyekből nehezen tudunk kitörni
– mondta Bereczkei, utalva arra, hogy ha akarjuk, ha nem, dolgoznunk kell a megélhetésért.
Egyelőre kevés a megbízható információnk arról, hogy a fiatalokra hogyan hat a digitalizáció. Úgy tűnik, hogy a szociális készségeiket rontja, a kognitív képességeiket viszont gyorsan javítja.
„Húsz évvel ezelőtt csináltak egy kísérletet, amikor a szülés technikáját tekintve többféle módszerek voltak. Volt olyan szülészeti klinika, ahol az akkor hagyományos módon történő szülés után rögtön elvitték az anyától, és csak órákkal később kapta meg a babát – hat-nyolc-tíz óra múlva, vagy még később. Az új technika az, hogy szülés után az anya hasára fektetik a gyereket, ez pedig valóban olyan hatással jár, hogy az ilyen babánál még egyéves korban is mérhető bizonyos szeretettöbblet, ami úgy mutatható ki, hogy a gyerek több szemkontaktust tart, többet mosolyog az anyára, az anya beszédében más az intonáció” – mondta a szakértő.
Sok ilyen mechanizmus van, és az ember képes később korrigálni azt is, ha esetleg az első kontaktus nem sikerült úgy, ahogy az a babának a legjobb volna. Ezek nem feltétlenül tudatos reakciók, de képesek ugyanúgy szeretettöbbletet adni a babának, mint a szülés utáni közvetlen érintés. De a testi kontaktus nagyon fontos egy gyereknek – ezt pedig nem lehet online megadni, így a tanulság talán egyszerűen az, hogy amennyi időt az anya és az apa a gyerekével tölt, az minőségi és személyes legyen.
