Pompeji falloszkultusza
Pompeji kultúrájáról szerencsére sokat tudunk, és mindegyik eleme nagyon érdekes. Így például fontos tudni, hogy bár az ókori művészeti ábrázolásokról többnyire az apró péniszű szobrok jutnak az eszünkbe, valójában ez az ábrázolásmód a görögöknél volt jellemző, amit a rómaiak csak átvettek tőlük – pedig a saját korai művészetük szemlélete teljesen eltért ettől. Legalábbis erre utal Pompeji egészen egyértelmű falloszkultusza. A pompeji lakóházakban ugyanis a pénisz alakú használati és dísztárgyak, például a falloszos szélcsengők teljesen hétköznapinak számítottak. Nem volt bennük semmi botrányos vagy frivol, egyszerűen úgy tartották, hogy a túlméretezett péniszek ábrázolása a falfestéseken, mozaikon, kisplasztikákon a termékenységet és a szerencsét hozza el a házba. Az erotikus művészetnek egyébként is hangsúlyos szerepe volt a civilizáció hajnalán a világ legtöbb részén, Egyiptomtól Japánig.
Fotó: Carlo Hermann / AFP
Az antik görög szépségeszmény
Aztán jöttek a görögök az olimpikonjaikkal, és mindent megváltoztattak. Annak, hogy a tipikus ókori görög szobrok, majd az azt ideálként maga elé helyező számos későbbi kor is elhanyagolható fontosságú, gyakorlatilag prepubertásos kisfiúméretű péniszeket ábrázolt, nem a prüdéria az oka. Sok mindent lehet az ókori görögökre mondani, de prűdséggel aligha vádolhatjuk őket. Ők egyszerűen úgy gondolták, hogy a szimmetria és a harmónia, mint művészetük fő szervező ereje, nem engedi meg egy groteszkbe hajló, óriási fallosz ábrázolását. Így aztán hiába voltak a modelljeik – köztük az olimpikonok – a kor legszebb, legharmonikusabb, legkidolgozottabb testű férfiúi, a péniszábrázolás nem volt különösebben „macsós”. Ezt a szemléletet követte aztán egyebek mellett évszázadokkal később a reneszánsz is, emiatt van az, hogy Michelangelo freskói és szobrai olyannyira emlékeztetnek az ókori görög művészeti ábrázolásokra. Vicces adalék, de ide kapcsolódik az is, hogy hasonló okokból nincs például pénisze a Marvel-képregényekben Hulknak: mivel a zöld rombolónak mindene óriási, így csak groteszkül hatalmas péniszt rajzolhattak volna neki, amit azonban érthető okokból nem akartak, így aztán – érdemes megfigyelni – Hulk képregényes ábrázolásain teljesen lapos az a terület, aminek egyébként domborodnia kellene.
Botrány és ünnep
A történelem, mint mondani szokás, ismétli önmagát, így aztán nem csoda, hogy a kereszténységgel beköszöntő prüdéria és szexuális elnyomás évszázadai után a jelen korra visszatértünk a cikkünk elején említett falloszkultuszhoz. Persze ma már merőben más mindennek a gondolatisága, hiszen a modern és a kortárs művészetben a férfi nemi szerv ábrázolása már nem termékenységi szimbólum vagy szerencsehozó talizmán, hanem sokkal inkább önmagáért való. Egyebek mellett éppen azért, hogy megszabadulhasson az efféle többletjelentésektől. Máskor pedig – mint például Robert Mapplethorpe direkt fotográfiáin – nyílt erotika és botrány tárgya, ami a szexuális forradalom hatásairól árulkodik, és elvezet a ma legjellemzőbb ábrázolásmódhoz. Napjainkra a boldog, felhőtlen testiség, a változatos, felszabadult szexualitás és természetesség jegyében a direkt, és nem ritkán a sokféleséget hangsúlyozó ábrázolás jellemző. Gondoljunk csak például Jamie McCartney Penis Wall-jára, vagy a női oldalon The Great Wall of Vagina című alkotására.
Kiemelt kép: AFP
