Élet-Stílus

Férfinek adta ki magát egy nő, hogy dolgozhasson – nemi erőszakkal vádolták

Pili Hussein úgy döntött, vagyont szerez magának. Nem szegény, de hatalmas családban nevelkedett Tanzániában, ezért nem válogathatott a lehetőségek között. A bányák vonzották, amikben a gyémántnál ezerszer ritkább ásványt, a tanzanitot termelik ki. Csakhogy azokban kizárólag férfiak dolgozhatnak, Pili Hussein pedig nőnek született. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy megvalósítsa a tervét.

Szökés a semmibe

Pili apja állattenyésztő volt, több saját farmmal, de hat feleségtől összesen 38 gyermeke született. A lány ennek ellenére semmiben sem szenvedett hiányt, mialatt felnőtt.

„Apám mindig úgy kezelt mint egy fiút. Állatokat adott, hogy gondozzam őket, de nem nagyon szerettem azt az életet.”

Amikor elég idős lett, Pilit férjhez adták, de férje agresszív természete miatt, a házassága egyetlen percig sem volt boldog. Mire 31 éves lett, eljutott arra a pontra, hogy inkább választja a nincstelenséget, mint a férfit, akihez hozzáadták. Megszökött otthonról és hamarosan egy Mererani nevű kisvárosban találta magát, Afrika legmagasabb hegye, a Kilimandzsáró lábánál. Ez az egyetlen hely a világon, ahol az ibolyakék tanzanit található.

A gorilla

„Nem jártam iskolába, így nem sok esélyem volt arra, hogy munkát találjak. Nőket a bánya területének még közelébe se engednek. Levágtam egy nadrág szárát, bő ruhákba bújtam és úgy mentem oda, mintha férfi lennék.”

A nő tíz éven át dolgozott a bányában, jó néhány évig brigádvezetőként. Ezalatt senki, egy pillanatra sem gondolta, hogy egy nővel áll szemben. Bátrabb és erősebb volt a legtöbb férfi munkatársánál. Napi 10-12 órát csákányozott és ásott, mocskos, sötét, szűk, fülledt alagutakban, több száz méter mélyen a hegy gyomrában.

„Olyan voltam, mint egy gorilla: káromkodtam, ha kellett verekedtem, hatalmas kést hordtam az oldalamon, mint egy maszáj harcos. Mindent úgy csináltam, ahogy az egy férfitől elvárható. Azt mondtam, Uncle Hussein a nevem, a bányatelepen a mai napig így emlékeznek rám.”

Pili Hussein (fotó: UN Women)

Váratlan vád

Pili kemény munkája gyümölcsözőnek bizonyult. Sikerült nagyobb mennyiségű drágakövet találnia, meggazdagodott. Új házat épített a szüleinek, gondoskodott az ikernővéréről, új szerszámokat vett és elkezdett munkásokat alkalmazni. Az álcája annyira jó volt, hogy egy egészen fura história során lepleződött csak le. Egy környékbeli nő feljelentést tett a rendőrségen, miután bányászok erőszakolták meg. Pilit tartóztatták le, mint elsőszámú gyanúsítottat.

„Amikor a rendőrök az embereket kérdezték, akik valóban részt vettek az erőszakban, egyszerűen rám mutattak, hogy én tettem. Bilincsben vezettek el a telepről. A kapitányságon nem volt más választásom, kértem a rendőröket, hogy hívjanak egy nőt, aki megvizsgál.”

Pilit hamarosan szabadon engedték, ám aztán hiába bizonygatták a rendőrök is, a bányatelepen alig valaki hitte el, hogy Uncle Hussein, a főnök, valójában nő. Sokaknak még akkor is nehezükre esett megbarátkozni ezzel a ténnyel, amikor Pili 2001-ben újra férjhez ment.

A siker súlyos ára

„Nem volt egyszerű férjet találni, miközben mindenki férfinak hitt. Csak az öt évembe került, hogy a választottam a közelembe merjen jönni.”

A nő, aki tíz éven férfinek adta ki magát, többet vitt véghez, mint eredetileg remélte. Ma saját bányavállalata van, hetven alkalmazottal. Közülük hárman nők, de egyikük sem bányászként dolgozik, hanem szakácskodnak. Pili azt mondja, bár egyre több nő dolgozik az iparágban, csak nagyon kevesen merészkednek le az aknákba.

„Néhány nő a köveket mossa, néhányan kereskedők, mások főznek, de nagyon nehéz egy nőnek véghezvinni azt, amit nekem sikerült.”

Sikere ellenére Pili nem szeretné, ha a saját lánya megpróbálna az ő nyomdokaiba lépni.

„Büszke vagyok magamra, mert a saját erőmből gazdagodtam meg, de embertelenül nehéz volt. Azt szeretném, ha lányom jó iskolákban, megfelelő képzést kapna és teljesen más úton válna sikeressé. Szeretném őt távol tartani mindattól, amit nekem meg kellet tapasztalnom.”

(BBC)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik