A hatvanas években, amikor Amerika feketék lakta szegénynegyedeibe bevezették a televíziót, hirtelen megemelkedett a bűnözés. Ennek oka, hogy ekkor tudatosodott az ott élőkben az a hihetetlen társadalmi különbség, ami a média által sugárzott jólét és luxus, illetve a gettók szegénysége között feszült. Ma Magyarországon az általánosan ismert és jegyzett foglalkozások révén jellemzően nem lehet olyan keresethez jutni, amiből egymást érő luxusnyaralások és több százezer forintos táskákra-cipőkre telne.
Napjainkban a domináns médiaorgánum szerepét a közösségi portálok töltik be, ahol huszonéves lányok engednek betekintést mindennapi fényűző életükbe. A jövőjüket álmodó tinédzserek körében pedig hihetetlen követőtáborra lelnek. Példának és útmutatónak tekintik e lányokat, s választják céljaik megvalósításához ugyanazt az utat, amit ők képviselnek: a legősibb foglalkozást luxuskivitelben.
Példaképekről, serdülőkről beszélsz, de milyen hatása van annak a fiatalok mindennapjaira, hogy kinek a posztjait nézik vagy követik?
Egyre inkább megszokottá, elfogadottá, sőt elvárttá válnak az ott látott tárgyak, dolgok, szórakozási formák. A saját életükkel való elégedetlenséghez vezet hiányuk, s ez kiváltképp a serdülők esetében veszélyes. Ők eleve a lázadás idejét élik – tegyük hozzá, „kötelezően”, hisz ez az életkori feladatuk, ami a személyiségfejlődésükhöz elengedhetetlen. Egy kiemelten fogékony, tanulékony és sérülékeny szakasz ez. Az elköteleződés, foglalkozásválasztás, életcélok megfogalmazásának az időszaka. Modelléhség jellemzi ekkor a kamaszt, példaképeket keresnek, akit követhetnek, akit mintának tekinthetnek. Úgy viselkednek, öltözködnek, és olyan foglalkozást választanak.
A felnőttek esetében ez nem érvényesül? Ők is fent vannak a közösségi oldalakon, követnek másokat, posztolnak, figyelik mások kiírásait.
Sokkalta kisebb mértékben, mint a fiatalokat. Ők már kevésbé modellkövetőek, van foglalkozásuk, végzettségük, s kevésbé veszélyeztetettek a könnyen szerezhető pénz csábításának, már csak életkoruk folytán is. Rájuk másképp hat fájón az, ha a kamasz gyerek e közvetített luxus bűvöletébe kerül.
Leértékeli, esetleg le is nézi őket, hogy nem ilyen életstílust élnek, nem erre vágynak. Ezért generációk közti elmélyülő konfliktushoz is vezet az, hogy a fiatal mit lát, mit tekint példaértékűnek.
A sajtótájékoztatón kvázi egyenlőségjelet tettél modell és példakép közé. Nyelvtanilag ez így rendben is lehet, de a mai értelemben vett modell mennyire tud példakép lenni?
Igen, a magyar nyelvben egyrészt a példaképet, bálványt, idolt nevezzük modellnek, azonban a divatvilág modelljeire is e kifejezést használjuk. Utóbbit elsősorban ruhaválasztásban, hajviseletben, kinézetben követik a fiatalok, függetlenül attól, hogy a kifutók világát szeretnék-e választani majdani hivatásukként.
Visszatérve azonban a példaképek szerepére: közeleg az olimpia, s biztos sokszor lehet majd sportpszichológusként (ez az első szakképesítésem a pszichológia területén) hallani tőlem azt, hogy mennyire fontos a fiatalok számára, hogy magyar sportoló példaképeik legyenek. Motiválja őket a sportolásban, a sportágválasztásban, s még ha nem is válnak élsportolóvá, de mégis annyi útravalót ad számukra a rendszeresen végzett edzés: kitartásra, fegyelemre, önkontrollra tanít, amit aztán az élet minden területén kamatoztatni tudnak.
Szerinted egy sportsiker olyan önbizalmat ad, hogy a sportoló fiatalnak már nem kell olyan designer táska, amilyet a Kim Kardashian kiposztolt?
Nem kell. Más az értékrendje. Nem a táska márkájától és annak árától teszi függővé saját értékességét. Életcéljai között nem több százezres táskák szerepelnek prioritásként. Más jelent számára sikerélményt, örömet.
Azonban nem mindenki tehetséges a sportban, s a szép fiatal lányok kiváltképp sérülékenyek a márkafüggőségre, jobban ki vannak téve a csábításnak is.
Most egy modelleket és szépségverzenyzőket mentoráló tanfolyamon vállaltál szerepet. Mit lehet erről tanítani?
Pontosan az eddig elmondottak miatt vállaltam el, mivel úgy érzem, hogy egy nagyon jó ügy mellé állok. Két dolog miatt érzem fontosnak ezt az iskolát. Az egyik kiemelten Edina személyisége, aki a saját munkájának köszönhetően, nagyon sok nehézség árán, számos kudarc, és fájdalom révén érte el azt, amivé vált. Ez azt közvetíti, hogy a munkának van gyümölcse. A másik pedig, hogy ez az iskola az én olvasatomban nem csupán azt adja, hogy lesz néhány új szépségkirálynőnk vagy modellünk, hanem azt is, hogy olyan lányoknak, akiknek alacsony az önértékelése, akik a nőiességüket nem tudják kellőképpen megélni, kiteljesíteni és élvezni, számukra ad egy olyan útmutatást és útravalót, ami segíti és elkíséri őket az életük során.
Több mentor vesz részt a programban, számos dolgot elsajátítanak itt a lányok. Te milyen szempontból foglalkozol velük?
A szépséget én igyekszem komplex módon megközelíteni: a szexepil oldaláról, ami tanulható, még ha elsőre kicsit hihetetlenül hangzik is. A másik a belső harmónia: az önbizalom öltöztet. Egy gyönyörű lány, ha bizonytalanságot sugall, akkor megkopik a bája, míg ha egy kevésbé babaszépségűn látszik, hogy rendben van, és jól érzi magát a bőrében, akkor ez a fajta kisugárzás kiemeli a tömegből. Kicsit foglalkozunk emellett a mosoly, a nevetés pszichológiájával is, valamint a sikerrel és a kudarccal való megküzdéssel is. Igen, nem szóbotlás volt, a hirtelen jött siker velejárói is pszichés terhet jelentenek, amit szintén kezelni kell tudni. Azonban azt is átvesszük, hogy miképp kezeljük az üres bókokat és a bántó mondatokat, tudjunk a szavak mögé látni – ennek verbális és nonverbális jelei által. A negatív kritikák és trollok értelmezéséhez egyébként a kulcs annak ismerete, hogy
nem irigy, nem rosszindulatú, nem akar rossz érzést okozni a másiknak. Ezt fontos megérteni, hogy az ő bántó mondatai nem rólam, hanem valójában róla szólnak – mert elégedetlen a saját életével.
Mi a jobb, ha inkább el sem olvassa a kommenteket, vagy ha megpróbálja feldolgozni azokat?
Ez egyénfüggő. Van, aki attól érzi, hogy kontroll alatt tartja a kommentelőket, hogy tudja, miket írnak róla, más pedig attól, hogy rájuk se néz.
A modellek és a szépségversenyek világában gyorsan előkerülnek a raptorok, akik azonnal rárepülnek a fiatal, sokszor naiv lányokra. Hogyan lehet arra felkészíteni őket, hogy egy ilyen helyzetben különbséget tudjanak tenni egy tisztességtelen ajánlat és az érdek nélküli barátkozás között?
Ehhez nagyon komplex képességek szükségesek. Kell egy erkölcsi tartás, ami leginkább otthonról hozott, biztos gyökerekből ered. Ezt azonban jó és rossz irányba is a példaképül választott személyek módosíthatják, ahogy azt a bevezetőben beszéltük. Szükség van jogi ismeretekre, hogy tisztába legyen a lány egy valódi munkaajánlat és az egyéjszakás kaland közötti különbséggel – ezt az iskolában a szépségkirálynőként ismert jogász, Dobó Ági tanítja a lányoknak. Kell hozzá tartás, megfelelő önértékelés, hisz ha értékesnek érzem magam, akkor nem sietek elfogadni minden ajánlatot. Ez az, amivel a legtöbbet foglalkozik az iskola, az önbizalom építése által. Én magam pedig abban segítem őket, hogy
a pszichológia eszközeivel.
Sokan nagyon alulról, nagyon szerény körülmények közül jönnek. Mi történik egy lánnyal, aki egyáltalán nem a fent említett, biztos alapokon álló családból érkezik, de nagyon szép, van kisugárzása, és lenne jövője a modellszakmában. Mondjuk nem a lányokat escortozásra kiközvetíteni vágyó szervezők, ügynökök karmai közé kerül, hanem hozzátok, de te azt látod, hogy lelkiekben ő erre nincs felkészülve, úgy érzed, nem fogja tudni kezelni a rázós helyzeteket. Ezt hogy mondod meg neki?
Nem az a feladatom, hogy megmondjam neki, hanem inkább az, hogy védőpajzsot adjak a számára – aztán, hogy használni fogja-e, az már persze az ő döntése, választása.
