Tech

Jó, jó, címlapra került Kim Kardashian, de azért erre nem számítottunk

Nem is rossz egy nőtől, akinek semmihez nincs tehetsége, írta önmagáról, némi iróniával.

Az új mobil mogul – ezzel a címmel jelent meg júliusi Forbes, a címlapján pedig a 35 éves celebbel, Kim Kardashiannal.

A megtiszteltetést azzal érdemelte ki, hogy a Kim Kardashian: Hollywood nevű mobilos applikációval 45 millió dollárt keresett, ami nagyjából 13 milliárd forint.

https://www.instagram.com/p/BHudR7EhoVA/

Az appot körülbelül két évvel ezelőtt élesítették és az egész olyan, mint az ismert játék, a Sims. 1,99 dollárért lehet letölteni és eddig olyan 160 millióan meg is tették.

Amikor megtudtam, hogy a Forbes címlapján leszek, csak annyit tudtam mondani, uramisten. Aztán rájöttem, hogy ez az, amivel foglalkoznom kell.

Az interjúban arról mesél, hogy vannak még ötletei ezen a területen, nem hiszi, hogy abbahagyná a mobilappos pályafutását.

Az eredeti ötlet egyébként nem az övé, hanem a Glu Mobile-é, Kardashian csak az arcát adta hozzá, testvérei Kendall és Kylie Jenner, valamint Britney Spears mellett. De bejött.

Beszéltem Kanyeval, (a férjével), hogyan tovább, azt mondta, abba ne hagyjam.

(El País)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik