A samponkérdésre nincs, de a párkapcsolati döntéshelyzetekre van megoldás

Léteznek tipikusnak mondható problémák egy párkapcsolatban?

Minden párkapcsolat egyedi, pont annyiban, amennyiben minden ember különböző. Emiatt nagyon nehéz általánosságban beszélni a kapcsolatok elakadásáról. Léteznek ugyanakkor olyan nehézségek, amik egyre gyakrabban fordulnak elő, például, hogy manapság nehéz az elköteleződés. Ám ilyenkor a probléma megfogalmazásán túl, nem tudunk semmi konkrétumot mondani, hogy miért is nehéz. Lehet rá egyetemes okokat keresni, hogy az internet miatt több kapcsolatot tudunk kialakítani, vagy épp a válások jobb elfogadása miatt könnyebb ezen a krízisen átesni, de ez még mindig nem lehet magyarázat arra, hogy az adott ember miért nem köteleződik el.

Vagyis, amikor valaki ilyen indokokkal hárít, az csak blama?

Erre mindenkinek magának kell tudnia a választ. A lényeg, hogy ismerjem a saját indítékaimat. Fontos, hogy tudatossá váljon, hogy bajom van az elköteleződéssel, és ha igen, akkor tudjak válaszolni arra a kérdésre, hogy vajon mi akadályoz meg benne. Amíg csak azt érzem, hogy nincs minden rendben párkapcsolatom háza táján, addig nem lehet sok mindent tenni, csak úszni a homályban.

Ha egy pár elakad az életre szóló elköteleződésben, akkor ott mindketten el vannak elakadva. Előfordulhat, hogy a nőt nagyon nehéz elkötelezni, de ez nem derül ki, mert a párkapcsolatban valahogy ez sosem kerül a felszínre. Az is előfordulhat, hogy a férfinak jelent ez nehéz feladatot, mert szembesülnie kellene azzal, hogy elköteleződésével együtt lemond a többi nővel való párkapcsolatáról. Egyes problémák egyszerűen nem kerülnek a kapcsolaton belülre, nem mondjuk ki őket magunknak, vagy egymásnak.

Az emberek egyre nehezebben találnak maguknak megfelelő társat, miközben folyamatosan éleződik a vita a mögöttes okokról. Gyakran mondják, hogy a kapcsolatok azért nem működnek, mert a nők túlságosan maszkulinok lettek. Rengeteg ismert, véleményformáló személyiség hangoztatott ilyesmiket az utóbbi időszakban. Valóban ez a baj?

Messziről kezdeném. Nagyon jó, hogy vannak prekoncepcióink, sztereotípiáink a világról, mert ezek miatt tudunk hatékonyan élni. Az észlelésben szerepet játszó sztereotípiáink teszik lehetővé azt, hogy környezetünket, és annak változását gyorsan legyünk képesek felfogni. Nehézséget akkor okoznak, ha előítéletekké válnak.

Mindenki formálhat saját véleményt, de az, hogy általánosságban mi a nőies és mi a férfias, azzal nagyon óvatosan kell bánni. Manapság luxus megengedni magunknak, hogy valamiről biztosat gondoljunk anélkül, hogy elgondolkodnánk róla. Mielőtt kimondanánk, hogy a gyesen otthonmaradó férfi gáz, vagy a karrierre áhítozó nő nem lehet családcentrikus, előtte futtassuk végig, hogy mi valójában mit gondolunk ezekről. Lehet, hogy a vége ugyanez lesz, de ne vegyünk készpénznek azt, amit mások mondanak, vagy a környezetünk sugall. Senkinek sincs akkora rálátása a világra, hogy megállapíthassa, a mai korban mit kell a nőnek és mit kell a férfinak csinálnia.

De mégis megteszik, és ezt nem könnyű elengedni a fülünk mellett. Illetve nehéz, hogy ne befolyásoljon.

Nagy kérdés, hogy a társadalmi elvárások alapján fogalmazódik meg, hogy milyen nő vagy férfi akarok lenni, vagy én tudom magamról, hogy számomra ez mit jelent. Fontos a társadalom visszajelzése, de az alapvető gerincét az ember pszichéjének a saját magáról alkotott véleménye kell, hogy adja. Ez pedig csak az önismeretből táplálkozhat, és annak hiányát nem lehet a környezet felől érkező igényekkel pótolni. A környezet sokkal gyorsabban változik, mint az ember. Tény, hogy mostanában erős a társadalom befolyásoló ereje, mert nagyon meg akarják mondani, hogy mi jó és mi nem.

Nagyon úgy tűnik, hogy egyesek nem érzékelik a változó környezetet.

Pedig nem mehetünk el mellette. Gondoljunk bele, mondjuk harminc, negyven évvel ezelőtt, hányféle nő-férfi viszonyt lehetett elképzelni, hányféle típusú párkapcsolatot. Most annak körülbelül a tízszereséből választhatunk, ha nekünk úgy jó. Abszolút normális, ha elbizonytalanodunk, hogy melyik lenne igazán nekünk való. Ezért válik egyre fontosabbá az önismeret, mert háromból választani könnyebb, mint harmincötféle férfiszerepből belőni azt, ami hozzám passzol. Kicsit olyan ez, mint a samponválasztás a drogériában. Mindegyikben van valami egyedi, és mindegyikről azt mondják: ez a jó!

Csakhogy fontos különbség, hogy amíg a samponok működésének összehasonlításához soha nem lesz kellően mélyreható tárgyi ismeretünk, addig a jó párkapcsolathoz szükséges önismeret megszerezhető.

Ha már a választásnál tartunk, nem lehet, hogy a tökéletesség olyan magas szintjére vágyunk, ami lehetetlen?

Elképzelhető, és nagyon kellemetlen tanulási folyamat az, hogy erről természetszerűleg le kell mondanunk. Ez egy egyéni krízis: szembesülünk azzal, hogy vágyaink ideálisak, és a realitás ettől eltér, legyen szó a gyerekként elképzelt életszínvonalunkról, vagy párunkról. Ha van valami, ami fontos nekünk, akkor kérhetjük a másikat, hogy segítsen annak megvalósításában, de nem várhatjuk el tőle reálisan, hogy pontosan ugyanazokért a dolgokért lelkesedjen. A párkapcsolatot elképzeljük valamilyennek és lehet valamilyen. Legalábbis azzal az emberrel. Egy másikkal más lehet.

Körülnézve bőven akadnak párkapcsolatok, ahol a felek nem igazán tudják felmérni, hogy érdemes-e még küzdeni. Lehet válaszolni erre a kérdésre?

Amennyiben mindketten úgy gondolják, hogy a problémát mindenképpen kapcsolatukon belül fogják orvosolni, és ez az egyetlen opció, akkor biztosan lehet megoldást találni. Próbálkozhatnak ketten, vagy lehet szakmai segítséget kérni együtt. Ám abban a pillanatban, ha felmerül, hogy nem kizárólag csak a kapcsolaton belül keresik a megoldást, kérdésessé válhat a folytatás. Aki azt érzi, hogy a másik nem biztos a megoldásban, az maga is bizonytalan lesz. A nulladik lépés, hogy ezt közöljük a partnerrel, mert így elindulhat egy beszélgetés. Párterápiára is érkeznek úgy párok, hogy nem tudják együtt vagy külön folytassák. Mi ilyenkor abban tudjuk segíteni őket, hogy kiderüljön, élhetnének-e harmonikus párkapcsolatot vagy sem? Van-e elég erejük, kitartásuk és párkapcsolati tartalékuk ahhoz, hogy ha akarják újra fel tudják építeni.

Egyébként egyesek szerint az érett párkapcsolathoz kell egy lezárt párkapcsolat. Át kell élni az elengedés részét is. Nem szükségszerű és nem kötelező, de többek lehetünk általa. Ha van arról is egy élményem, hogy miként lehet lezárni egy kapcsolatot, hogyan jutok el odáig, hogy már nem akarom tovább megpróbálni, könnyebb lehet a következő párkapcsolatban felismerni a hasonló helyzeteket, illetve viszonyítani a problémák, különbözőségek mértékét.

A párkapcsolatok fejlődési szakaszairól ITT olvashat bővebben.