Élet-Stílus

A tartós párkapcsolat titka nem is annyira misztikus

És ha valaki, akkor ez a pár már csak tudja, mi a dörgés.

Elég gyakran futunk bele olyan interjúkba, riportokba, amelyekben újságírók NAGYON idős embereket faggatnak, és (nyilván) mindig az a legfontosabb kérdés, hogy mi a hosszú élet titka (nemrég mi is bemutattunk egy 112 éves nénit, aki például láncdohányos, de nem ezért élte meg ezt a szép kort).

Ennél még egy fokkal érdekesebb (ha ezt lehet egyáltalán überelni), hogy mi a tartós párkapcsolat (örök szerelem?) titka. Nyilván tartós párkapcsolat alatt nem arra célzunk, hogy valakik már 4-5 éve elviselik egymást, neeem.

Hanem az olyan párokra, mint például Rafaela és Nicholas Ordaz, akik már… dobpergés…

82 éve házasok.

A kaliforniában élő szerelmesek fiatalon jöttek össze, most viszont már nem annyira fiatalok: Nicholas nemrég ünnepelte 102. születésnapját, Rafaela centenáriumi ünnepsége tavaly októberben volt.

Szüleik sem panaszkodhattak, hogy rövid élettel verte meg őket a sors: 112, illetve 108 évet éltek. Szintén boldog házasságban – ahogy Rafaeláék egyik kisunokája (a 39 éves Leticia) a TODAY-nek elmondta:

náluk valahogy nem jött szokásba a válás.”

Na de jöjjön a lényeg, amivel kezdtük: az idős párt megkérdezték, mi lehet a tartós kapcsolat titka. Körülelül így fogalmazták meg:

A kölcsönös tisztelet, és hogy nem aggodalmaskodnak apróságokon.

És a mai napig szerelmesek egymásba: a közös fotók jelentős részén vagy fogják egymás kezét vagy csókolóznak. Ennyi.

(A Guinness-rekorder pár több mint 86 évet élt házasságban, úgyhogy hajrá!)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik