Próbáltam utánajárni régebbi nyilatkozatainak, de sehol semmi. Ennyire nem ismerik itthon, vagy nem akart megszólalni?
Nem keresett eddig senki, nem annyira jellemző ez a téma a médiában, nem túl gyakran találkozom vele. Általában két felületen lehet ilyen témában keresni, az egyik a Google, a másik a Tripadvisor, én inkább az utóbbin vagyok elég előkelő helyen. Ma már az első oldalon ott vagyok a Google-ben is, ha rákeresel a budapesti privát túrákra. Nem tudom egyébként, jó kérdés. Érdekes, olyan blogtól kerestek már, amit külföldön élő magyarok írnak.
Ők honnan hallottak erről?
Valószínűleg ugyanúgy a Tripadvisorön találtak rám, az az én nagy hírvivőm.
Egyébként törzsgyökeres pesti? Mi az eredeti foglalkozása?
Igen, Budán lakom, közgazdász vagyok, ezelőtt főleg a turizmusban dolgoztam, például a Magyar Turizmus Zrt.-nél. Utána viszont úgy éreztem, most már bele kéne vágni valami saját ötletbe. Szeretem a szabadságot, a függetlenséget, azt, hogy magam osztom be az időmet.
Mi adta meg azt a kezdőlökést, ami után azt mondta, hogy na, most ezt akarom csinálni?
Az, hogy független legyek és önállóan dolgozzak, nagyon régi vágyam. Ez egy tinédzserkorom óta kifejlődő löket volt, nem egyik pillanatról a másikra jött. Ami viszont a helyzetet megteremtette: 2009-ben történt, amikor hirtelen munka nélkül maradtam. Úgy voltam vele, hogy a rosszban az a jó, hogy most meg lehet próbálni, amin már egy ideje gondolkozom, de eddig nem mertem belevágni. Így, hogy nem volt munkám, végre belevágtam. Hála Istennek.
Nem érezte bizonytalannak ezt az utat? Nem félt, hogy nem fog működni?
Akiben van vállalkozói szemlélet, ezen túl tud lendülni. Amit mondasz, az mindenkiben felmerül. Sok kockáztatni valóm nem volt, a szülői támogatást megkaptam, nem volt vesztenivalóm. Van az a híres amerikai mondás, hogy
De semmiképp sem veszítesz. Most mondhatni nyertem, mivel amit eddig csináltam, jól működött és sikeres volt, de nem veszítettem volna, ha nem így történik. Akkor mást csinálnék most.
2009-ben indult a vállalkozás. Mennyit változott azóta?
A honlapom elég kezdetleges volt még akkoriban. Az egyik kedves barátom, aki segített minden verzió korrektúrázásában, megjegyezte a mostani változatra, hogy na, ez már egy komoly oldal. Ezen kívül indultam két-három túraötlettel, azóta pedig rengeteg új érkezett. Mindig gondolkozom, ez az, ami engem is mozgat.
Próbálok eltérni a tömegturizmustól, olyan programokat kínálni, amiken keresztül nemcsak látják és megismerik a várost, hanem kapnak egy olyan személyes élményt, ami kiemeli ezt az utat a többi közül. Ezt az elismerést szerencsére nagyon sokszor megkaptam, nagyon jól szokott esni, mikor azt mondják, hogy a több napos európai útjuk – mivel a legtöbb vendégem amerikai, akik nyilván hosszabb időre érkeznek – legjobb és legemlékezetesebb élménye az én túrám volt.
Szokott a magyar történelemről is mesélni. Általában mennyire vannak képben?
Az újkorival esetleg egy kicsit. A Tripadvisor miatt főleg amerikaiak a vendégeim, ezért ők csak egy olyan vetületét ismerik a magyar történelemnek, ami beágyazódik az általuk ismert részekbe. Ilyen például a kommunizmus. Főleg a 20. század második felét ismerik, ’56-ról majdnem mindenki hallott.
Amikor járják körbe a várost, mit szokott tapasztalni, mi tetszik nekik leginkább?
A panoráma. És az, mennyire drámaian különbözik Buda és Pest.
Melyik oldalt szeretik inkább?
Hűha, meg szoktam kérdezni tőlük, hogy ha ideköltöznének, hol laknának szívesebben. Megoszlanak a vélemények, fifti-fifti. Van, aki azt mondja, inkább Budán, mert az a nyugisabb, valaki pedig azt, hogy Pesten, mert akkora a különbség a kettő között, hogy
A városnéző túránál a résztvevőkön múlik, minél mennyi időt töltenek? Csoportonként szokott változni az arány?
Igen. Megpróbálunk ráérezni, kit mi érdekel. Van olyan turista, aki szeretne többet belerakni a programba, hogy aztán megtervezze a maga idejében azt, amit ő maga fel akar fedezni később. Van olyan is, aki teljesen ránk bízza magát. Én pedig inkább lassabbra veszem, a kevesebb néha több. Persze, vannak nekem is kedvenc helyeim a városban, és van, amit én is kevésbé szeretek.
Például?
Érdekes módon a budai várat nem túlzottan kedvelem. Nincsen helyi élet, csak turisták, ezért nem tűnik természetesnek.
Volt már ott kora reggel? Olyankor senki nincs.
Na, majd megpróbálkozom egy reggel ötös túrával. Nem, egyébként a túrák döntő része nyilván napközben zajlik, a vendégek kilencnél korábban nem szeretnek indulni. Vannak viszont olyan részek, amiket különösen szeretek, ilyen például a Szabadság tér.
Ott általában nincs is annyira sok turista.
És ráadásul olyan épületek vannak ott, amiről még a magyarok is keveset tudnak. Nagyon szeretek néha a Normafához is felautózni, onnan megmutatni a budai hegyeket. Mindig szeretek a Citadellához menni, bár ott sem sok magyar van. De hihetetlenül jó a kilátás. Aztán jönnek a rejtettebb, kevésbé ismert helyek, mint a Magyar Szecesszió Háza, a Károlyi-kert, az Egyetem tér környéke vagy Gül Baba türbéje.
Ezeket szokta időnként váltogatni?
Igen, néha például eszembe jut, hogy menjünk el a Lehel csarnokba.
A vendégeit is megkérdezi, hogy mihez lenne inkább kedvük?
Már a levelezés közben is megpróbáljuk felmérni, ki milyen típusú vendég. Van, aki korzózni szeret az utcákon, van, aki a nyüzsgő helyeket szereti, van, aki, vásárolna vagy kóstolna.
Ha már kóstolás, a városnézés után szokott az ebéd következni a családjánál vagy a barátainál.
Azt tapasztalom, hogy nagyszerűbb dolog a fényképeknél, élményeket gyűjteni. Néha, amikor én elutazom, rám szólnak, hogy „mi az, nem fotózol”? Én pedig mondom, hogy nem, mert akkor nem tudok arra figyelni, mi történik körülöttem. Ezért került bele például ez a házi ebéd a programpontok közé. Olyan sokszor kapom azt a visszajelzést az egész napos városnézés után, hogy lehet, hogy a kedvenc részünk az egészből az ebéd volt.
És mégis ezt mondják.
Változatos a menü?
Persze, mi sem akarjuk, hogy a gulyásleves a fülünkön folyjon ki. Szokott lenni tárkonyos csirkeragu leves, magyaros húsleves erős paprikával, káposztás, csülkös bableves. Na, és persze a főétel csak ezek után jön.
Ez nem szokta megviselni őket kicsit?
Általában le szokták mondani az esti vacsorafoglalásukat.
Előkerül a pálinkás üveg is?
Hogyne.
Nem szokták kérdezni, hogy „úristen, ezt hogy tudjátok meginni” ?
De. Általában bátrabbak és azt mondják, hogy kóstoljuk meg, de azért miközben nézem őket, nem jutna eszembe, hogy mostantól ez lesz a kedvenc italuk. Van az a vicc, amikor a székely bácsinak kólát adnak, felhörpinti, aztán kérdezik: milyen volt? Jó. Kér még? Soha többet. Egy kicsit ez az érzésem ekkor is.
Az ebédnél a szülei mennyire vesznek részt aktívan a társalgásban?
Sokszor beszélgetnek velük, klasszikus kérdés, hogy mire emlékeznek a kommunizmusból, mennyiben más most az élet. Azt veszem észre, hogy utazás közben is az ember akkor érzi biztonságban magát, ha megtalálja azokat az embereket, akikkel olyan témákról beszélhet, amikről otthon is szokott. Ha ezt megteheti egy idegen kultúrában, az még érdekesebb.
Recepteket szoktak elvinni?
Ajaj.
És ezután még jön egy koncert is a programban.
Igen. Korábban úgy működött a program, hogy a turista választhatott, hogy őt mik érdeklik, így ő állította össze az útitervét. Most ez a Hungarian Soul túra az újítás, ennek része a koncert is. Ez a túra arról szól, hogy egy nagyon komplex és színes csomagot adjon azoknak, akik egy nap alatt a lehető legtöbbet szeretnének megtudni az ország kultúrájáról. Ez – ahogyan a neve is utal rá – egy kis betekintés a magyar arcok mögé.
Ez a nap úgy van felépítve, hogy találkozunk egy kis kávézóban, itt hallhatnak a magyar történelemről. Utána jön a városnézés, amikor már eleve más szemmel néz a városra, így hogy hallotta, az adott dolog miért, mikor, minek a romjain épült. Aztán következik a házi ebéd és a koncert. Az egész próbál arról szólni, hogy az idelátogatók kicsit jobban megértsék, kiknek az országában vannak.
A koncerteken fellépő zenészek személyes ismerősei?
Most már igen. Ez egy eredetileg 18 fős zenekar, ebből 6-7 ember lép fel, van brácsás, cimbalmos, hegedűs és klarinétos. Ilyenkor mindig érdekes, hogyan lehet megtalálni a magyaros motívumokat, mitől más ez, mint más nemzetek zenéje. És persze, hogy hogyan is tud a magyar sírva vigadni.
Egy amerikai turista mit szól ehhez a zenéhez?
Kifejezetten tetszik nekik. Ezek a cigányzenészek arról híresek, hogy úgy tudják díszíteni a megszokott dallamokat, hogy az általában ovációt vált ki. Ismerjük, hogy néha nagyobb sikere van külföldön, mint itthon.
Az amerikaiak pedig pont azért jönnek Európába, hogy a világképüket tágítsák.
Volt már olyan vendége, akivel azóta is tartja a kapcsolatot?
Persze, vannak, akikkel néha írunk egymásnak.
Előfordul, hogy azt mondják, hogy „gyere, látogass meg minket”?
Igen, ez többször előfordult már.
Élt is a lehetőséggel?
Ha most meg akarnék felelni ezeknek a meghívásoknak, akkor le kellene lépnem egy évre.
Azt mondta, a legtöbben Amerikából jönnek. Honnan érkeznek még sokan?
Nemrég jöttek Mexikóból, de voltak már egy szibériai kisvárosból is. Az USA mellett jellemző még Kanada és Nagy-Britannia.
És ők akkor nemcsak Magyarországot akarják látni, hanem egy nagyobb európai túra kedvéért repülnek idáig.
Persze, ha már ilyen messzire elutaznak, akkor több helyet érintenek. A legtöbben pedig folyami hajókon érkeznek.
Vannak visszatérő vendégei?
Olyan volt már, hogy valaki két-három évvel egy budapesti túra után visszatért, és azt mondta, most vigyél el vidékre. Júniusban pedig lesz egy hat fős csapatom, az úriember, aki foglalta, egykor egymagában jött, most pedig hozza a feleségét, gyerekeit és egy unokáját is.
A vidéki helyszíneket tervezi bővíteni?
Az a helyzet, hogy azoknak, akik a Tripadvisorön találnak rám,
Amíg nem lesznek sokkal népszerűbbek a vidéki helyszínek – például a Balaton és a Dunakanyar -, addig nem biztos, hogy van értelme tovább bővíteni.
Olvastam egy olyan visszajelzést, amiben egy kanadai illető azt írta, hogy az apai nagypapája magyar volt, de nem tudott róla semmit, és önök segítettek megtalálni az anyakönyvi kivonatát és a házat, ahol lakott.
Igen, ez a családkutató túra.
Akkor ez nem egyedi eset volt?
Gyakorlatilag az ilyen jellegű túrákhoz kapcsolódnak a legnagyobb élmények. Amikor a kis kutatás miatt létrejöhetnek olyan találkozások, amik a turistáknak örök emlék marad. Három vagy négy olyan alkalom volt, amikor olyan élmények érték őket, amiket sosem fognak elfelejteni.
Ki tud emelni egy olyat, amire azt mondaná, hogy na, ezért megérte belevágni?
Kettő jut eszembe. Az egyik Szentendrén történt, amikor a túra végén felraktam a csoportot a Budapestre tartó hajóra. A hatfős amerikai családból az egyik hölgy azt mondta búcsúzáskor, hogy
A másik alkalommal egy ausztrál család szerette volna megtalálni a régi családi házukat Budakalászon, volt egy fotójuk a házról és egy címük. Azóta viszont átnevezték ott az utcákat, így fel kellett kutatni ott valakit, aki képben van. Ez az illető segített aztán megtalálni az utcát és a házat. A ráadás az, hogy a képen volt a házon egy cégtábla, ami jelezte, hogy egy kovácsmester lakik itt. Ő volt a nagypapa. Amikor elmentünk a házhoz, a tábla már nem volt ott, de a segítőnk tudta, hogy a helytörténeti múzeumban van, mert valaki megtalálta és leadta. Aztán elmentünk a múzeumba, és megnéztük a táblát, ami a vendégem nagypapájáé volt.
Mi volt a legjobb visszajelzés, amit valaha kapott?
Amikor azt mondta az egyik turistám, hogy
A honlap szerint ketten vannak még a vállalkozásban.
Gyakorlatilag hárman, de stabilan ketten.
És elegen vannak?
Ha akarnám, akkor lehetnénk többen, de sosem gondolkodtam olyan nagy méretekben. Én azt vallom, hogy ha hárman képesek voltunk arra, amit elértünk, akkor ez nekünk egyelőre elég.
Az interjút készítette: Kovács Márta
