Élet-Stílus

Zsíros deszkáról szó sincs

street food (street food)
street food (street food)

Itt a tavasz, rohanjunk a szabadba! Márpedig zabálás nélkül program nincs. De mit faljon az ember, ha magyar?

Persze ezerszer megfogadtam, nem írok többé gasztronómiáról. Franc akar úgy járni, mint Pajor Tamás, aki lassan már a hamut is mamunak mondja, ám akárhány interjú készül vele, még mindig a nyolcvanas évek elejével cseszegetik. Mintha emlékezne azokból az időkből valamire, ugye. Szóval, én is utálnám, ha beskatulyáznának, de nem tehetek róla, a parasztgyomorral kombinált gyomoragy kiszól a vánnábí újságírónő billentyűzetéből és részt követel magának.

A téma aktuálisabb nem is lehetne, itt a tavasz, még a medvehagymát is hagymával esszük, húsz fok van, süt a nap, hallani a motorosoktól úgysem hallunk semmit, mert húzza, húzza neki, tökmindegy, hogy Lindababettán ül vagy több milliós csopperen, az „én vagyok a faszagyerek” érzése a két kerékkel együtt jár.

A kisgyerekes játszóteresek már rég kimenekültek, na ők sem a friss levegő, inkább az elmebaj elkerülése miatt, az idősebb korosztály is kimozdul lassan a fűtött rendelőből, mert a ’ki a szabadba felszólítás’ jobban tartja magát, mint az ’aki nincs velünk, az ellenünk van’, hiába, vannak dolgok, amik kiirthatatlanok.

Szóval, kimegyünk a szabadba, május elseje a sörrel meg a virslivel iszonyú messze van még – egyeseknek távol is – a hekk és a tejfölös lángos még halványabb emlék, a főtt kukorica nyáron is röhejesen drága, márpedig ha a szabadban vagyunk, akkor enni kell, mert zabálás nélkül elég kevés program élvezhető, a Földnek ezen a részén még ahhoz is egy horgászbot kell, hogy a férfiember ücsörögjön néhány órát csak úgy, csöndben, magában, a levegőn.

És meg is érkeztünk a gasztroforradalom meg nem oldott, égető kérdéséhez, a street foodhoz, mert magyar nevet semminek nem tudunk találni, filmeknek pláne, a ’zabálj az utcán’ vagy az „utcai ennivaló” meg nem elég úri.

Jaj, megint húz minket az ág is, nincs igazi magyar street food, nincs egy rohadt magyar kaja, amit nyugodt szívvel ehetnénk, ehelyett gyrost, döner kebabot meg hamburgert kell venni, és sietek hozzátenni, mielőtt elfelejteném, annak is törjön le mindkét keze, aki összeállít még egy top ten listát a legjobb burgerező helyekről. Jó, hát nyilván az is jobban hangzik, hogy fish & chips, mint az, hogy kirántott hal szalmakrumplival.

A street food erőszakos terjesztése elég mulatságos, hisz alig húsz évvel ezelőtt magyar földön még nem illett az utcán enni. Úrinő ma sem dohányzik az utcán. És erős. A szorongáscsökkentőt is megbízásból veszi. Magyar ember evés közbe’ amúgy sem beszél. Rágózni is csak ilyen pajorok meg galeritagok rágóztak, nekünk még osztályfőnöki figyelmeztető járt, ha a tanár rajtakapott bennünket órán. Most meg pho-t kell enni meg burritót, a rágógumit pedig fogorvosok ajánlják, mert már egészséges termékké lépett elő. Egy olyan országban, ahol negyed fogkefe fogy évente. Beszélgethet cukormázas fánkokkal Antonio Banderas, nesze neked cukormentes drazsérágó. Xilit, mi?

Egyébként van magyar street food. Kétféle is. A rámamargarinos-kóbászos kenyér meg a rántott húsos zsömle. Folpackba csomagolva.

Mindkettő hungarikum, nem is értem a hisztit. Lehet, hogy mi nem az utcán esszük, hanem a vonaton, a távolsági buszon meg az autóban, összemorzsázva a kárpitot, de akkor is magyar. Hát istenem. Van, akinek macaron jut, nekünk hájas. Van, akinek szusi, nekünk hekk. Egy normális kakaós csigát nem lehet kapni, a kenyeret meg a csücsöktelen kiflit meg sem említem és furcsán nézünk, ha a zsemlében lyukon kívül találunk tésztát is. De a fő, hogy van pho.

Azért együnk néha kacsazsíros kenyeret is, újhagymával. Akár a sztríten is, jó lesz az. Az apró pukkanások pedig nem ágyúgolyók, akármennyire is gasztroforradalom van, ne dőljenek be mindennek. Ne vegyenek tasakos krumplipürét és gyorsfagyasztott pulykacicit. Az egy jó alap a kezdéshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik