Élet-Stílus

Erõs szabirnak is hívták a magyart

admin
admin

2011. 09. 18. 08:00

A magyarság mindenki mástól elkülöníthetõen a IX. század elsõ felében lépett az írott történelem színpadára, de ez nem jelenti azt, hogy önálló állami vagy etnikai léte csak akkortól keltezhetõ. Népünk még ezt megelõzõen szétvált, az egyik tömb Perzsia vidékére ment, ahol erõs, vagy rendíthetetlen szabirként tartották õket számon. Folytatjuk az fn.hu eredetünk kérdéseit feszegetõ sorozatát.

A magyarság mint mindenki mástól elkülöníthetõ politikai egység a IX. század elsõ felében lépett az írott történelem színpadára, de ez nem jelenti azt, hogy önálló állami vagy ethnikai léte csak akkortól keltezhetõ; egy szellemes hasonlat szerint az üstökös sem ott keletkezik, ahol az égen megjelenik. A magyar régiséget azonban ennél nyomósabb tényezõk bizonyítják. Õsi ethnikai eredettudattal rendelkezünk: ez a csodaszarvas-monda. Ám a magyarság szétválása a IX. század elõtt megtörtént, és erre halványultan emlékezett a magyar krónikás hagyomány is a csodaszarvas-monda folytatásában. A szétválás során az egyik tömb Perzsia vidékére ment lakni, ahol erõs, vagy rendíthetetlen szabir néven tartotta számon õket a X. század közepén VII. (Bíborbanszületett) Konstantin, a tudós bizánci császár.
Amióta, több mint kilenc évszázada létezik magyar történetírás, azóta foglalkoztatja a történetírókat a kik vagyunk, honnan jöttünk kérdése. Ám a tudomány felelõsséggel még ma sem tud erre végleges választ adni, és az igazán érdekes, hogy miért nem – mondja az fn.hu-nak Szabados György történész, az MTA–SZTE–MOL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tudományos fõmunkatársa. Mielõtt megpróbálnánk mégis, legalább egy valószínûnek látszó, és mai tudásunk alapján védhetõ elméletet felállítani, fogalmazzuk meg, mit is keresünk, amikor származásunk után kutatunk.

A fogalom, hogy magyar, összefog egy közösséget befelé, kifelé pedig elválaszt az összes többitõl. Hogy ez pontosan mikor ment végbe a történelem folyamán, azt nevezzük etnogenetikai (etnogenezis = nemzet születése, egy nemzet kialakulása) nullpontnak, amit jelen tudásunkkal képtelenség megállapítani, és az abszolút nullpontra feltehetõen soha nem is láthatunk majd rá. A keresését persze nem szabad feladni, de elég valószínûtlen kegyelmi pillanat lenne, ha valaha is bizonyítani lehetne: Krisztus elõtt ekkor és ekkor délután 16 óráig létezett valahol egy konglomerátum, amely 17 órakor már magyarként határozta meg magát – sarkítja ki a példát a történész az érthetõség kedvéért.

Õsködtõl a Kárpát-medencéig

Eredetünk kérdésére a XIX. századtól kezdve a nyelvtörténet igyekezett választ adni a következõképp: volt valahol a történeti õsködben egy urali õshaza, ahonnan elindult az õsmagyar, majd vándorolt, vándorolt, közben begyûjtötte az aktuális jövevényszavakat. Ezután összetalálkozott a besenyõkkel, akik „bepofozták” a Kárpát-medencébe, és a magyar nép megérkezett. No de ez az, amit el lehet felejteni: nem csak a besenyõk által ránk mért vereséget, hanem az õsködtõl a Kárpát-medencei „végállomásig” tartó, egyenes vonalú etnogenezist. A magyar történelem nem egy lineáris vonal a tojástól a rántottáig, bár érdekes módon e módszert mind az ortodox finnugristák, mind a megrögzött sumerológusok követik, csak ki-ki a maga tetszése szerint helyezi az õsködöt az Urál vidékére vagy a Tigris és Eufrátesz közé – fogalmaz némi iróniával Szabados György.

Anonymus Gesta Hungarorumjának egy lapja (wikipedia.hu)

Anonymus Gesta Hungarorumjának egy lapja (wikipedia.hu)

De visszatérve témánkhoz, a magyarok eredetéhez, az ok-okozati összefüggéseket keresõ történésznek be kell érnie a rendelkezésre álló szûkös forrásokkal, amelyekkel sorozatunk elsõ részében bõvebben foglalkoztunk. Ott megállapítottuk, hogy a Kárpát-medencei megjelenésünk elõttrõl sem a nyelvészeti, sem a régészeti emlékekben nem bízhatunk teljes mértékben, maradt a harmadik forráscsoport, azaz az írásos emlékek. Jóllehet magyarokról muszlim, bizánci, szláv, nyugat-európai írástudók sok értékes adatot megõriztek, de a külföldi történetírók célja nem az volt, hogy a magyarság (egy pusztai nép a sok közül) eredetét firtassák. Általában megelégedtek annyival, hogy néhány karakteres külsõ jegy alapján az „újakat” egy-egy általuk már ismert néphez sorolták.

Noétól Perzsiáig

Származásunk kérdését tehát magyar írástudókon kell keresnünk, hazai forrásokban. Az elsõ ilyen, vagyis az elsõ magyar történeti mû I. András uralkodása alatt, az 1050-es években készülhetett, ami elveszett, de létezésére teljes bizonyossággal következtethetünk késõbbi munkák utalásaiból. Anélkül, hogy elvesznénk krónikáinkban, jegyezzük meg, hogy az eredet kérdésének megválaszolása a belsõ keletkezésû források alapján is nehéz. Egyrészt a hazai írástudó is egy más nyelv, más kultúra szemüvegén keresztül tekintett a „pogány múltra”, másrészt meg kellett tennie bizonyos „ideológiai tiszteletköröket”.

Ilyen volt például a keresztény népeknél kötelezõ biblikus leszármazásrend, ami Noénál kezdõdött: három fia közül Jáfettõl származtak az európaiak, Sémtõl a keletiek, míg Kám az afrikaiak õsapja volt. Frank történetírók pedig például Trójáig vezették vissza népük származását. Ha azonban ezeket a presztízstoposzokat lehámozzuk a szövegekrõl, értékes információhoz jutunk. A magyarság etnikus eredetmondáját a legkorábban IV. László király klerikusa, Kézai Simon jegyezte le a XIII. században. Ez a magyarok történetét meséli el Noétól saját koráig, benne a Csodaszarvas-mondával – érdemes ide kattintani, a magyarok eredetét az elsõ néhány bekezdésben tárgyalja. Röviden: Jáfet magvából eredt Ménrót óriás, akinek Enéhtõl két elsõszülött fia volt, Hunor és Magor. Õk vadászat közben szarvasünõt üldözve találtak új hazát, tõlük ered a hun és a magyar nép.

Szabados szerint Kézai leírása alapján azonosítani tudjuk azt a kultúrkört, amelybõl a magyarság kiszakadt, és területileg is nagyjából el tudjuk helyezni: az „õshazát” valahol Perzsia, a Kaukázus, a Kaszpi-tenger környékén kell keresnünk. És miért hihetünk a Csodaszarvas története alapján a XIII. századi krónikásnak? Mert keresztény szerzõ nem „gyárt” pogány eredetmondát. Amit a történetíró leírt, az – bár számára egy idegenné vált régi világ emléke volt – feltehetõen annyira erõsen élt az akkori köztudatban, hogy eszébe sem jutott megkérdõjelezni. Mástól sem vehette át, mert a keleti népek csodaszarvas-mondáival fennálló tartalmi megegyezésekre tökéletesen kizárható a filológiai összefüggés. Magyarul: Kézai nem ismerhetett más Csodaszarvas-történetet, mint amit a magyarság évszázadokon át megõrzött; és a törökségi kultúrához tartozó pusztai népek sem Kézai Simon latin nyelvû írásmûvébõl jegyzetelték ki a maguk eredetmondáit. E téren a néprajztudománynak még sok mondanivalója akad.

Kettéváltak a rendíthetetlen szabirok

Jézus Krisztus megáldja Bíborbanszületett Konstantint - elefántcsont faragvány (wikipedia.hu)

Jézus Krisztus megáldja Bíborbanszületett Konstantint – elefántcsont faragvány (wikipedia.hu)

Van tehát egy számtalan kérdõjellel, de többé-kevésbé behatárolt helyszínünk, de jó lenne legalább hozzávetõlegesen az etnogenezis dátumát is meghatározni. Ezt nem lehet. Fentebb szó volt róla, hogy az abszolút nullpont meghatározása, már a dolog természetébõl adódóan is képtelenség. Azt sem tudjuk, hogy adott kultúrkörbõl népünk mikor határolódott le sajátságosan magyarrá. Annyi biztos, hogy a magyar nép, minden mástól elkülöníthetõen a IX. században jelent meg az írástudók látókörében. Természetesen ez elõtt is élt egy magát magyarként meghatározó csoport, akár más birodalmak ernyõje alatt, akár egy más néven ismert nagyobb közösség részeként.

Ez utóbbira ha nem is bizonyítékunk, de sejtésünk van. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár a X. század derekán írta meg államkormányzati munkáját, ami praktikus diplomáciai kézikönyv gyanánt, és nem történelmi oknyomozás szándékával készült. Ebben a basileus a következõket írja: „Amikor a türkök (azaz a magyarok) és az akkor kangarnak nevezett besenyõk közt háború ütött ki, a türkök hadserege vereséget szenvedett, és két részre szakadt. Az egyik rész kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le, s ezeket a türkök régi nevén mostanáig szávartü ászfalünek (erõs, vagy rendíthetetlen szabirok) hívják, s másik rész pedig vajdájukkal és vezérükkel, Levedivel nyugatra ment lakni, az Etelküzü nevezetû helyekre.”

Ez alapján látszik, hogy a IX. század elõtt is voltak magyarok, akiket Bíborbanszületett Konstantin a bizánciak által használt külsõ elnevezéssel türkként tartott számon. De tudta azt, hogy egy újabb néprõl van szó, nem „igazi” türkökrõl, mert korábban erõs szabiroknak nevezeték õket. És mi honnét tudjuk, hogy az erõs szabirnak (szavárdnak) nevezett nép megegyezik a magyarral? Egyszerûen onnan, hogy a Levedi vezetésével Etelközbe érkezett türköket, akik egykor rendíthetetlen szabirok voltak, Konstantin figyelme késõbb Árpád és Álmos vezetésével „elkísérte” a Kárpát-medencébe is. A magyarok tehát Etelközbe érkezésük elõtt szétváltak, de mégis mikor?

A VII. században már önállóan? És hányfelé?

Konstantin azt írta, hogy Levedi Álmosnak adta át a hatalmát, e szerint tehát a IX. század második felében járunk. Ám egyre valószínûbbnek tûnik egy körülmény, amit a korábbi kutatások már megpendítettek, miszerint ez az adat távol áll a történeti hûségtõl, inkább a császár egy „tudóskodó” témaösszekötésérõl van szó. Hallott/olvasott Levedirõl, majd kikerültek látókörébõl a magyarok, késõbb feltûnt Álmos, de hogy története folyamatos legyen, így „pótolta” információhiányát. A datálás azon múlik, mikor élt Levedi? Mai tudásunk szerint pontosan nem állapíthatjuk meg, de erõs a gyanú, hogy valamikor a VII–VIII. század folyamán, vagyis ekkor két magyar népcsoport elvált egymástól, de ez idõ tájt még szabiroknak hívták õket. Azt azonban nem tudjuk, hogy õk magukat nevezték-e így, vagy mások illették õket ezzel a névvel.

És azt sem tudjuk, hogy egy harmadik magyar tömb mikor vált el a többitõl; az a magyar tömb, amelyiknek XIII. századi leszármazóit Julianus barát találta meg Baskíriában. Az biztos, hogy nem a Konstantin császár által említett szavárd-magyarok húzódtak fel addigra a Volga mellé. Ennek kifejtése azonban már a következõ cikk témája lesz.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.