Élet-Stílus

Nem vagyunk a spiclik országa

admin
admin

2010. 02. 14. 06:30

Nem igaz, hogy Rákosinak kilencmillió fasisztával kellett szocializmust építenie, nem igaz, hogy a besúgók országa voltunk. Bár a nyilas terror célkeresztjében a zsidóság állt, Budapest ostromának idején bárki lehetett áldozat. Sokan az életüket adták embertársaikért, mások meggazdagodni akartak rajtuk – áldozatok, segítőik, nyilas bandák az fn.hu-n.

1944. november elejétől Budapest hadműveleti területté vált, a kaotikus helyzetben mindenki úgy próbálta meg túlélni az ostromot, ahogy tudta. Különösen igaz ez a fővárosi zsidóságra, akik közül 200 ezren sínylődtek a városban kialakított gettókban, csillagos házakban és mintegy 150 ezren munkaszolgálatban. Máthé Áron történésszel, a Terror Háza Múzeum munkatársával beszélgettünk.

A nyilas hatalomátvétel után volt bármiféle terv a budapesti zsidóság deportálására?

A Szálasi-puccs után két nappal, 1944. október 17-én Adolf Eichmann, a magyarországi deportálások szervezője Budapestre utazott, hogy a zsidóság jövőjéről tárgyaljon Szálasival. A fővárosi zsidók a vidékiekhez hasonlóan jól szervezett és tömeges deportálására azonban már szerencsére nem kerülhetett sor. Ennek több oka is van. Egyrészt a vasútvonalak már jóval alacsonyabb kapacitáson működtek a bombázások miatt; ami megmaradt belőlük, az a hadsereg számára létfontosságú volt.

Másrészt Szálasi eleinte igyekezett magát és kormányát olyan független államok előtt legitimizálni, mint a Vatikán vagy Svájc, ezért egy darabig nem volt érdeke a teljes budapesti zsidóság deportálása. Harmadrészt a nyilas kormány az idő előrehaladtával egyre inkább képtelennek mutatkozott bármiféle összehangolt tevékenységre.

Néhányan vitatják, hogy Szálasi antiszemita lett volna, mondván, miszerint ő „csak” aszemita nézeteket vallott – azaz zsidómentes országot akart. Történetünk szempontjából azonban ez lényegtelen szőrszálhasogatás, ha a megvalósult intézkedéseket nézzük: akár a zsidóság gyalogmenetben történő deportálását, akár a pártszolgálatosok által végrehajtott csoportos kivégzéseket.


Nyilasok áldozatait exhumálják a háború után (MTI)

Nyilasok áldozatait exhumálják a háború után (MTI)

Van arról pontos adatunk, hány zsidó áldozatot szedett a nyilas terror Budapesten?

Mintegy 50-60 ezer embert hajtottak gyalogosan nyugat felé az úgynevezett halálmenetekben a fővárosból. Ugyanilyen erőltetett menetben terelték át birodalmi területre a munkaszolgálatosok egy részét is – gondoljunk Radnóti Miklós tragédiájára. Azt azonban nehéz megmondani, hány embert lőttek a Dunába, kit lőttek vagy vertek agyon a nyilas pártszékházakban, a nyílt utcán, a gettókban, illetve az úgynevezett gyűjtőpontokon. Ezrekről van szó. És bár az agresszió középpontjában a zsidók álltak, Szálasi hatalomra kerülésétől fogva nyugodtan beszélhetünk – származásra való tekintet nélkül – egyszerűen csak áldozatokról.

ostrom, megszállás, embermentés

Olvassa el sorozatunk korábbi részeit Budapest ostromáról, a szovjet megszállás kegyetlenségéről. A következő részben visszaemlékezéseket közlünk üldözöttekről és segítőkről.

Mindenki üldözött és áldozat volt, aki valamiért nem tetszett a nyilasoknak. Ékes példája ennek az egyik zuglói nyilas panasza foglyának: társai nem bíznak benne, mert ő „nem szeret keresztényeket kinyírni”. A pártházakból kiinduló nyilas különítmények a kommunisták és a polgári ellenállás tagjai mellett egyszerű járókelőkre, de rendőrökre, sőt katonákra is lecsaptak. A pártszolgálatosok az ostrom idején banditaként viselkedtek, az utcákon nagyrészt ököljog uralkodott.

Az ostrom kavalkádjában volt olyan erő a fővárosban, amely megálljt tudott parancsolni a nyilas különítményeknek?

A kaotikus helyzetben minden esetleges volt. A Wesselényi utcai zsidó kórház előtt például egy magyar löveg állt. Az azt kezelő honvédek megállapodtak a kórházzal, hogy távol tartják a nyilasokat, „cserébe” az ottani orvosok ellátják a sebesültjeiket. De tudunk olyan esetről is, amikor rendőrök léptek fel a párt verőlegényei ellen, sőt, amikor német katonák keltek az üldözöttek védelmére.

Ennél sokkal kevésbé direkt módon is fel lehetett lépni. Svédország, Svájc, a Vatikán, Spanyolország és érdekes módon Salvador és Nicaragua budapesti konzulátusain ezerszámra adták ki a hamis iratokat. Ezek szerint az illető az adott ország állampolgára vagy azért folyamodott, azaz „érinthetetlen” a magyar hatóságok számára. Ennek az akciónak kiemelkedő alakja volt Raoul Wallenberg.

A mentésben fontos szerepet játszottak az egyházak és keresztény szervezetek is: a katolikus Slachta Margit saját rendházában, a Szociális Testvérek Társaságának keretein belül bújtatott üldözötteket, néhány tömbnyire a zuglói nyilas pártszékháztól. Az evangélikus Sztehlo Gábor csaknem kétezer ember életét mentette meg, háromnegyedük gyermek volt.

Még 1944 szeptembere végén hozták létre a Kisegítő Karhatalmi Alakulatokat (KISKA), amelyek szinte az első perctől az ellenállás gócaivá, esetünkben pedig sokszor az üldözöttek mentsvárává váltak. Meg kell említeni a jelentős cionista önmentési szerveződéseket is, amelyről a kommunista rendszer „megfeledkezett”: a szocialista Magyarország külpolitikai irányultságába ez nem fért bele.

Nyilasok Budapesten (MTI)

Nyilasok Budapesten (MTI)

Hogyan viszonyult az üldözöttekhez a budapesti „átlagpolgár”?

Vegyes a kép. A magántulajdon intézménye ekkor rendült meg először, az elkobzott zsidóvagyonból igényelni lehetett. Az úgynevezett „feljelentősdi” az ostrom előtt is működött, amikor jutalmat, lakáskiutalást kaptak egyesek, akik beárulták az üldözöttet bújtató ismerőst, szomszédot. A jellemző az ostrom alatt inkább a segítségnyújtás volt, de igen nehéz definiálni, mi számít az üldözöttek mentésének. Adott körülmények között úgy vélem, „embermentőnek” számít már az is, aki élelmet, néhány órás menedéket ad a menekülőnek. Életet mentettek egy villamos utasai is, amikor a nyilasok elől menekülő Heller Ágnes és édesanyja felugrott a szerelvényre, és az embertömeg összezárt mögöttük.De ott a másik véglet, a zsidó származású Domonkos Miksa nyugalmazott honvédszázados tevékenysége: tiszti ruháját felöltve tárgyalt a nyilasokkal, élelmiszert juttatott a gettóba, és amikor lehetősége nyílt rá, kiszabadította az elfogottakat. Még a nyilasok között is akadtak olyanok, akik igyekeztek megakadályozni az embertelenségeket. Minden segítség hasznos volt. A Terror Háza Múzeum 2004-ben indított egy programot, Emberek az embertelenségben néven. Olyanok jelentkezését kértük, akik üldözötteken segítettek, vagy menekülőként segítséget kaptak, vagy ilyen esetekről tudtak. Hatvan évvel az események után több mint 1200-an jelentkeztek, és a történetek fele érdemlegesnek bizonyult.

Milyen büntetésre számíthatott, aki segített a menekülőkön?

Vértanú

Salkaházi Sára halálának körülményeit az események után húsz évvel a zuglói nyilasper egyik vádlottja tisztázta: a foglyokat este a Fővámház elé terelték, levetkőztették és a Duna partjára állították őket. Mielőtt a sortűz eldördült, egy alacsony, fekete hajú nő – Sára nővér – a kivégzők felé fordult, a szemükbe nézett, letérdelt, az égre nézett, és keresztet vetett. Salkaházi Sárát 2006-ban a budapesti Szent István-bazilika előtti téren tízezres tömeg előtt avatták boldoggá. (wikipedia.hu)

Semmiféle következetességet nem lehet ebben felfedezni. Minden azon múlt, hogy adott nyilas csapat- vagy pártvezető mennyire volt korrupt, milyen hangulatban volt, illetve mennyire volt ittas. A „büntetési skála” ehhez mérten igen tág. Salkaházi Sára nővért, a korábban már említett Szociális Testvérek Társaságából öt rendtársával együtt a nyilas pártszolgálatosok végezték ki. Volt olyan is, akit egyszerűen csak megfenyegettek.

Ezek szerint nem igaz, hogy a spiclik országa voltunk?

Kétségtelenül sok példa volt erre is, de valószínűleg nem több, mint más országokban. A válasz tehát nem, és egyértelműen a kommunista rendszer felelőssége, hogy ez a vélekedés még ma is él. Sőt az az állítás sem támasztható alá, hogy a magyar társadalom kollektíven felelős lenne a vészkorszak eseményei miatt. A kommunizmus évtizedeiben Magyarország volt Hitler utolsó csatlósa, a nemzeti bűntudat kialakítása és fenntartása hatalmuk egyik eszmei hátterét képezte. Sokatmondóan fogalmazta meg ezt Rákosi Mátyás, amikor arról panaszkodott, milyen nehéz dolga van Magyarországon: kilencmillió fasisztával kell felépítenie a szocializmust.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.