Élet-Stílus

Emlékek és elefántok

admin
admin

2009. 11. 11. 13:00

Egy előnye biztosan van a válságnak: közgazdaság-tanilag nagyon érdekes és újszerű. Rettentő sok utólag érthető, ám előre nem megjósolható tanulsággal szolgálnak a történtek. Változik-e azonban bármi is a rendszer működésében? Félő, hogy nem tanulunk hibáinkból.

Milyen konklúziók vonhatók le az elmúlt egy év hektikus történéseiből? Hogyan kell kezelni legközelebb a válságokat? Legalább valamivel okosabbak lettünk? Rengeteg bölcsesség szűrhető le, rendszerezzük kicsit ezeket! Nézzünk előbb hét globális, majd hét hazai tapasztalatot, végül öt olyan elemet, amelyek káros hatásait hiába látjuk, a világ nem tudta kezelni az ellentmondásokat.


Nemzetközi tanulságok
1. Mentsük meg a bűnösöket!
A Lehman Brothers csődje óta már biztosan tudjuk, hogy rendszerkritikus nagy bankokat nem szabad bedőlni hagyni. „Too big to fail – túl nagy ahhoz, hogy boruljon” – tartja a mondás, és a Lehman-csőd rettenetes következményei igazolták, hiába igazságtalan és morálisan aggályos, hogy az államok felelőtlen pénzügyi intézményekbe tolnak adófizetői dollármilliárdokat, még mindig jobb megoldás, mintha a csőd okozta dominóeffektus idején adófizetői dollárszázmilliárdokat kellene adni a kármentesítésre.

2. A tőkepiacokon minden csak hangulat
Amikor ég a ház, végképp igaznak bizonyul, hogy eltűnik a racionalitás, a józan értékelés, a hangulati elemek a fundamentumoktól teljesen elrugaszkodott árazásokhoz vezetnek. Megint érvényes volt a reálgazdaság és a tőzsde viszonyát leíró hasonlat. Eszerint a reálgazdaság és a tőzsde viszonya olyan, mint a sétálni induló gazda és kutyája. Séta közben a kutya rohangál előre-hátra, azonban végül együtt érkeznek meg céljukhoz. Nos, a válság idején a kutya mindkét irányba a végletekig kihúzta a pórázt, vagyis előbb túlságosan pesszimista, majd túlságosan optimista volt. Nehezebb kérdés, hogy most éppen merre helyezkedik el a kutya a gazdához viszonyítva – a klasszikus tőzsdei mutató, a P/E (egy részvényre jutó nyereségre vetített árfolyam) két inputadatából most csak az árfolyamot ismerjük, a vállalati nyereségkilátásokat rettentő nehéz megbecsülni.

3. Az állam: rossz gazda vagy életmentő?
Amikor fut a szekér, dinamikusan hasít a világgazdaság, elegáns bankárok, közgazdászprofesszorok, vállalati topmenedzserek érvelnek az államtalanítás mellett. Rossz gazda az állam, nincs keresnivalója a gazdaságban, a privátérdek tereli helyes mederbe az aktorok viselkedését – szajkózzák. Nem is kérdés, mennyi érv szól az állítások mellett. Csakhogy mi történt az elmúlt évben? Mindenki visítva, fejvesztve menekült az állam mögé, vagy kuncsorgott a politikusoktól. Az állam garantálja a betéteket, adjon hitelességet a bankszektornak, támogassa a vállalkozásokat, osztogasson ingyenpénzt, lépjen be a kkv-k finanszírozásába a sündisznóállásba húzódó kereskedelmi bankok helyett, garantáljon, reprivatizáljon, kon-szolidáljon! Majd amint nyugi van, se perc alatt húzódjon vissza, hiszen tudjuk: rossz gazda. Minden elem racionális, de azért adófizetőként mindez elég furcsa érzés.

4. Amerika tüsszent, mindenki beteg lesz
Pedig voltak reménykedő elemzések, hallhattuk, hogy az amerikai bankok bajai nem érintik a konzervatívabb európai bankokat, vagy hogy az amerikai válság nem hat az éppen dinamikusan növekvő ázsiai nemzetgazdaságokra. Ma már tud-juk, mindenhová szétterjedt a válság, igaz, valóban vannak regionális különbségek, és a leggyorsabban növekvő ázsiai piacok valóban kevésbé jártak rosszul, mint az Egyesült Államok vagy Nyugat-Európa.

5. Támad a new economy
Egy plasztikus kép szerint korábban a világgazdaságban a new economy (feltörekvő országok: Kína, India, délkelet-ázsiai és dél-amerikai nemzetgazdaságok) termelt, az old economy (USA, Nyugat-Európa, Japán) pedig fogyasztott. Ennek most vége, egyre inkább elkezdenek fogyasztani a fejlődő országok is, s ez a jövőbeni növekedés alapja lehet. Külön izgalmas Oroszország szerepe. Ha nem lőnek ki gyorsan a nyersanyagárak, komoly bajba juthat az orosz gazdaság, amely továbbra is csak nyersanyagszállításai révén integrálódik a világgazdasághoz, és képtelen végtermékekkel is bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe.

6. A nyersanyagárak sem függetlenek a recessziótól Emlékszünk még az olajpiaci vagy a vízzel kapcsolatos, esetleg az élelmiszerpiaci prognózisokra? Szűkösek a készletek, töretlen lesz a fellendülés – vegyél, vegyél, vegyél! Megdöbbentő módon a nyersanyagárak a válság idején a tőkepiacoknál is érzékenyebben zuhantak. Minden érv igaz maradt, nő a világ lakossága és a globális fogyasztás – a recesszió híre mégis azonnal borítani tudta a szűkős források árát. Ilyen mértékű nyersanyagáresésre senki nem számíthatott.

7. Bajban ismerszik meg a barát
Európai gondolat, egységes unió, globális szempontok – milyen szépen hangzanak! Ám mi történt? Amint jött egy kis válság – amely persze nem is olyan kicsi –, ebből semmit nem láttunk. „Mentsük meg a hazai bankot!”, „Kapsz pénzt, de ak-kor itthon hitelezz!”, „Lehet autógyárakat támogatni, de akkor a francia gyárat mentsd meg, ne a csehet vagy a szlovákot!” Szolidaritásból elégtelenre vizsgáztunk. Nagyon felerősödött a pénzügyi nacionalizmus, pedig amikor ez a racionális pénzügyi döntés ellen hat, globálisan veszítünk.

Magyar tanulságok
1. Ha Kelet-Európa bajba kerül, Nyugat-Európa is borul – szerencsére.
Hiszen februárban és márciusban régiónk tényleg nagy bajban volt. Adták a lokális bankokat, zúzták a devizákat, majd másnap elkezdték leértékelni az osztrák és az olasz bankokat is. Komoly biztosíték Magyarországnak, hogy pontosan tudja a világ, nincsenek lokális bankrendszerek. Ha a magyar bankrendszerrel baj van, másnap ott a probléma Bécsben, harmadnap Londonban, és még ugyanazon a napon New Yorkban. Ha nagy a probléma nálunk, önérdekből is komoly segít-ségre számíthatunk.

2. Egy illúzióval szegényebbek lettünk
Szomorú felismerés lehetett az elmúlt egy évben, de Magyarországról most nincs igazán mit eladni. Az unió egyik leggyatrább növekedésű, legbetegebb gazdasága – túl az uniós csatlakozáson, nagy privatizációk és piacbővülések nélkül. Sza-badrablásra már nincs lehetőség, a csökkenő lakosság romló életszínvonalával nem képes csodát tenni. A jó hírek sem igazán hatnak. Milyen kár, hogy fordítva nem igaz. Vagyis a rossz híreknek azért van esélyük. Amint devizakrízis vagy adósságcsapda híreit nézték a nyugatiak, úgy estek a piacok, mint a nyeletlen balta.

3. Mi csak ne élénkítsünk!
A magyar gazdaság nagyobb mértékben esik vissza, mint a világátlag. Érdemes részterületeket is megnézni, például az autókereslet is sokkal jobban megcsappant, mint máshol. A magyarázat nem vidám. Amíg 2001–2007 között szárnyalt a világgazdaság, mi rettenetes hiányokat halmoztunk fel, és borzalmas gazdasági mutatókat értünk el. Ez lett volna a kegyelmi időszak. Éppen 2007-re jutottunk olyan állapotba, hogy egyszerűen nem maradt tere az állami költekezésnek. Úgy vissza kellett fogni a kiadásokat, hogy itthon fel sem merülhetett az érdemi gazdaságélénkítés. Nem lehetett például vásárlásösztönzést, roncsprémiumprogramot bevetni, szigorúan a hiányszint tartására tudunk koncentrálni. És ez sem kis feladat 6-7 százalékos recesszió mellett.

4. A hiteltelenség ára
Az előbbi ponttól nem független az a szomorú tapasztalat, hogy a mélypontokon – októberben, majd februárban – Magyarország válságcsökkentő kommunikációja, ötletelései, műegyeztetései, adócsomagjai értékelhetetlenek voltak. Ha valahol egy ország vezetése évekig trükközött, egyetlen gazdasági adatot – a 2006-os államháztartási hiányt – kilencszer változtatott meg (részben a tervezés közben, ám sokszor bizony utólag is), nem csoda, hogy nagyszabású nemzetközi bejelen-tései később már csupán kínos érdektelenséget szültek. Jó hír, hogy ebben a kérdésben érezhető javulás volt tapasztalható az elmúlt hónapokban. A kelet-közép-európai régióban „hülye gyerekből” ismét az éltanuló felé lépünk el. Egyrészt voltak hiteles intézkedések, másrészt a most éppen furcsa kommunikációt folytató cseh és lengyel gazdaságpolitika is segítette kiemelkedésünket.

5. A BUX és az okos kisbefektető
Minden eddigi keserű pont ellenére a legfurcsább, hogy a magyar tőzsdeindex nem veszített semmit az értékéből. A Lehman-bedőlés előtt alacsonyabb szinten állt, mint 2009 októberének elején. Pedig mit változott a világ… Bizony ennek még lehet böjtje. Ám, aki adott-vett, szép nyereséget könyvelhetett el. Ez is ritka, de március óta a magyar lakosság részvényportfóliója érdemben verte az intézményi vagyonkezelés eredményességét. No persze ez nem feltétlenül szaktudás kérdé-se, de most nagyon sikeresnek bizonyult az a taktika, hogy a lakossági befektetők a hatalmas volatilitás ellenére sem diverzifikáltak. Gyakorlatilag egyetlen egyedi papírral tőzsdéztek, az OTP-vel. Mivel a bank az utóbbi időben felülteljesítette a piacot, ez a stratégia sikeres volt – ám mindenképpen nagy a kockázat, hisz ez az utca sem egyirányú.

6. A buta kisbefektető és a gyáva bank
Sajnálatos módon azonban részvényekbe még mindig kevesen fektetnek be. A válság különös tanulsága két rettentő veszteséges pénzügyi attitűd. A magyar privátbankokban az elmúlt egy évben a sztárszolgáltatás a trezor lett. Minden zuhan, vegyünk inkább eurót, aztán tartsuk készpénzben – gondolkodtak sokan, hátha a kockázatos bank sem adná vissza a pénzünket. A magyar lakosság 2009 elején – a 300 forintot bőven meghaladó árfolyam idején – 180–200 milliárd forintot váltott euróra, amelyet a statisztikák szerint készpénzben tart. Nem is érdemes kiszámolni, hogy 265–270 forintos eurónál, illetve az euró érdemben kisebb kamata miatt ez mekkora veszteséget jelentett. (Ha most éppen 340 forint lenne az euró, e sorok természetesen a magyar kisbefektető józan paraszti eszéről, mély előrelátásáról szólnának.)

Mókás a bankok viselkedése is. Annyira rettegnek a tőkehiányos állapottól, hogy magas, két számjegyű kamatok mellett akciós lakossági betéteket gyűjtenek. Kihelyezni azonban nem merik a forrásokat, hiszen ez most tényleg nagy kockázat. Beteszik tehát a Magyar Nemzeti Bankba, és minden összegyűjtött forinton masszív veszteséget termelnek – 2009 elejétől október végéig úgy 120 milliárd forintot. Persze ez is lehet indokolt magatartás, ha „a lét a tét”.

7. Drukkoljunk a magas nyersanyagáraknak!
A BÉT-nek az elmúlt időszakban jót tett a nyersanyagár-emelkedés. Ez ugyan elég irracionálisan hangzik, hiszen – nyersanyagokban szegény országként – ilyenkor romlik a külkereskedelmi mérlegünk; az olajáremelés például mindenbe be-épül (a szállítás költsége révén). Most azonban bolond világot élünk, és a tőkepiacon egy olyan kalapban tartanak minket, ahol sok olyan fejlődő piac is szerepel (Oroszország, Dél-Afrika), amelyek a nyersanyagár-emelkedésben érdekeltek. Úgy tűnik, az EMEA-portfóliók nyersanyagár-emelkedés idején kelendőbbek, ilyenkor jön a friss tőke e piacokra.

A leginkább érintett szektorok

A világválság szinte minden reálgazdasági szektorban erősen hatott, azonban a közmű- vagy a gyógyszeripari cégek például sokkal visszafogottabb keresletcsökkenéssel találkoztak, mint az építő-, az autóipar vagy éppen a hirdetési piac. Ha-sonlóképpen erős visszaesést érzékelt a turisztika, de bizonyos informatikai, illetve háztartásigép-szektorok is. A válság az ingatlanpiacról indult, elsőként az ingatlanfejlesztő szakma csődölt be. Több fázisa is volt az összeomlásnak – elsőként a portfóliók, az értékesítési kilátások értékelődtek le, a legnagyobb ingatlanfejlesztő cégek tőzsdei értékelése a korábbi érték 5–10 százalékára olvadt. Később a hitelpiac befagyása miatt a szektor éltető levegője, a projekthitel fogyott el. Akinek nem volt élő projektfinanszírozási megállapodása, gyakorlatilag nem jutott forráshoz. Kimondható: az ingatlanfejlesztés globálisan befagyott.
Valamivel azért jobban járt a másik, örökösen emlegetett, válságérzékeny szektor, az autóipar. Bár itt is a legnagyobb gyártók összeomlása fenyegetett, ám az éledező vásárlókedv, illetve az állami segítség, a roncsprémiumprogramok révén azért ez a szektor nem nullázta termelését, 2009 első felében a bázishoz képest globális átlagban csupán 15 százalékkal esett vissza. Magyarország a legnagyobb visszaesők között szerepel a maga 40 százalékos csökkenésével, míg Kíná-ban recesszió ide vagy oda, 25 százalékkal nőttek az eladások.
A reklámszakma szintén a nagy vesztesek között van. Válság idején a vállalatok nélkülözhetőnek ítélt kiadásaikat csökkentik, és a hirdetést így értékelik. Az előzetes jóslatokhoz képest erősebb volt a visszaesés, sőt a televíziós, illetve az online hirdetéseket is érintette. Magyarországon például 2009-ben a 200 milliárd forintos reklámpiac 20–25 százalékkal csökkenhet. Miközben a becslések szerint a televíziós reklámok értékesítése 5–15, addig a nyomtatott sajtóban, illetve a közterületi plakátokon elhelyezett hirdetések akár 30 százalékkal is visszaeshetnek. Itthon ugyanakkor nem várnak visszaesést az online hirdetési piacon, ám természetesen a remélt stagnálás így is csalódás a korábban felvázolt dinamikus növekedéssel szemben.

Tanulságok, amelyeket nem vontunk le
1. Ösztönzés
Mindenki tudja, hogy a pénzügyi szektor válságában nagy szerepe volt a rosszul bemért és hihetetlen összegeket jelentő banki ösztönzéseknek. Két alapvető probléma volt velük: a túlzott kockázatvállalás és az indokolatlanul rövid távú szemlé-let. Tételezzük fel, hogy egy brókernek 10 millió dollár profitot kell elérnie éves bónuszához, és december 5-én még csak 1 milliónál tart. Lát egy üzletet, amellyel egyszázalékos eséllyel elérheti a bónuszát, ám 99 százalék eséllyel milliárdos kárt okoz a bankjának. Vajon melyiket választja? A másik probléma a rövid távú szemlélet. Gyorsan el kell adni mindent, hiszen azért jár a jutalék, hiszen ha később a húszéves futamidejű termék megbolondul, utánam az özönvíz, úgysem kérik vissza a prémiumomat. Elemzők javaslatai szerint a bónuszokat nem szabadna egyben kifizetni, évekre kellene elosztani, és csak akkor járna a teljes összeg, ha a termék később sem okozott kárt a banknak vagy az ügyfélnek.

2. Játékelmélet
Minden bank és a világgazdaság is akkor járna jól, ha a gazdaság szereplői visszatérnének normál üzemmódba, ha újra lüktetne a vér az erekben, vagyis pumpálnák a hiteleket a bankok. Igen ám, de egyedileg hiába racionális a hitelstop, a többieket megelőző kiszállás a kockázatokból, ha ez azután mélyíti a válságot. Nem nagyon sikerült kezelni ezt a játékelmélet-feladványt, az egyéni haszonmaximalizálásból fakadó, világszintű veszteség még mindig pusztít.

3. A tőke számít, nem a Föld fennmaradása
A jövő a zöldbefektetéseké, a pénzpiacok is megjutalmazzák azt, aki megoldást talál égető problémáinkra: a nyersanyaghiányra, az ivóvíz szűkösségére, a globális felmelegedésre. Sokat hallhattuk ezt korábban. Nos, biztosan megjutalmazza, ám majd csak akkor, ha nem a sebeit nyalogatja. Döbbenetes megnézni a társadalmilag felelős zöldalapok teljesítményét. Sokkal rosszabbul szerepeltek, mint a klasszikus iparágak. Hiába, ha látja a tőke a megfelelő cash-helyzetet, vagy tőke-hátteret egy fegyvergyárban, egy szénbányában, odamegy, nem vár a bizonytalan, több évtizedes szupersztorikra.

4. A térdre rogyó elefántot messziről is hallani
A Lehman csődje bemutatta, hogy óriási kockázatot hordoznak a túl nagy banki szereplők, hiszen bedőlésük megrendíti a világgazdaságot. Ennek ellenére most éppen a koncentráció irányába léptünk el. A tőkeerős bankok mazsoláznak a be-dőlt kis házak eszközeiből, ügyfeleiből, egyre nagyobb konglomerátumok alakulnak ki. A mentőcsomagok is jellemzően csak a legnagyobbakat segítik, a káros koncentráció nőtt.

5. A láthatatlan kéz és a morál kudarca
„Segített nekünk az állam, menjünk el a vállalati luxusdorbézolásra! Minden amerikai adófizetőnek 320 dollárjába került a cégem megmentése, én azért nem mondanék le 2008-as, 8,5 millió dolláros prémiumomról.” Sajnos ilyen és hasonlóan elrettentő megnyilvánulásai is vannak annak, ahogyan az összeomlás közben is mindenki egyéni hasznát maximalizálja. A morál önszabályozásában nem bízhatunk, talán jogszabályokat kellene alkotni, de sajnos van, amit nem lehet felülről megoldani, valahogyan belülről kellene. Ám a válságban is mindenki azonnal akar pénzt keresni. Talán nem is véletlen az elmúlt félév nagy emelkedése. Közpénzből dollár-ezermilliárdok kerültek a gazdaságba, ezek a pénzek a bajba jutottakat hivatottak segíteni, vállalati hitelezési célokat szolgálnak, de valahogy mégis megjelentek a források a tőzsdéken, a befektetési alapokban, az eszközárakban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.