A Politikatörténeti Alapítvány Anno 1989 Filmklubjának résztvevői Török Ferenc Moszkva tér című filmjének vetítése kapcsán arról beszéltek, hogy ha a film története 2009-ben játszódna – az idei filmszemlés alkotásokból ítélve – kétségkívül riasztóbb kép tárulna elénk.
Nem csinálnak rendszerváltást, megtörténik velük.
A szünetben a vécében elszívott spangli, a házibulin megrongált mosdó, a tinédzserek szinte szalonképes argója, a szégyenlős, ábrándozó művészlélek első szeretkezése és a komikus istállóbeli bajor szexjelenet helyett valószínűleg egymást érő kőkemény belövések, elrettentő vad partik, érthetetlenségig torzult beszéd és nyers, érzelemmentes orgiák tárulnának elénk. A Moszkva tér ez utóbbinál sokkal optimistább alkotás, bár jövőképe, céljai a szereplők közül csak keveseknek vannak.
Pedig a film történelmi pillanatban játszódik: Kádár Jánost eltemetik, Nagy Imrét – és vele 1956-ot – rehabilitálják. Látjuk a munkagépeket a 301-es parcellánál és Kádár János koporsóját az akkor még Mező Imre úti temetőben – persze csak televízión. Ketten kint voltak a Hősök terén azon a nevezetes júniusi napon, de a többiek fölött elsiklik a történelem. Nem csinálnak rendszerváltást, megtörténik velük.
A szereplők a nyolcvanas évek társadalmának sokféle rétegét képviselik, ám a néhány értelmiségin kívül legfeljebb a hithű kommunista, volt pártkáderben merül fel: hogyan lesz ezek után? Igaz utóbbi, Boci mama együtt hal meg a rendszerrel, akárcsak Kádár János. A többiek, a történelem „alatt” élők – ahogy a szociológus látja őket –, csak néznek, mi a csudáért készülődnek a franciák 1989-re, és értetlenül-érdektelenül kérdezgetik, „ki a csöcs az a Nagy Imre”?
Nem változott a társadalom
Ami rájuk köszönt az inkább a szabadság illúziója, a szabadságé, hogy nem kell félni a rendőrtől május elsején – hol máshol? – a Szabadság hídon, hogy lehet száguldozni a „menő”, legalább tízéves használt Porschéban, hogy lehet menni Nyugatra, mert megnyílnak a határok. Csak később döbbenünk rá, talán a rendszerváltás előtti évek korlátozott szabadságát jobban tudtuk értékelni, jobban tudtunk élni vele, mint az akkor ránk törő „korlátlan” szabadsággal.
Az akkor sóvárgott Nyugat elsősorban a Mariahilferstrassét, a Gorenjét, a Milka csokival és társaival tömött boltokat jelentette. Még 1993-94 táján is hátast dobtunk egy-egy bécsi szupermarkettől. Ha volt a rendszerváltásnak tömeges illúziója, akkor leginkább az lehetett, hogy mi is így, „ilyen jól” fogunk élni rövidesen, csak rendszert kell váltani.
Ám átütő optimizmus, a demokrácia utáni általános vágyakozás nem érződik a szereplőkön. Helyette sokkal inkább az az erkölcsi alapállás, amely megengedi, hogy mindenki a maga kisebb-nagyobb stiklijeivel legyen elfoglalva, a fia legjobb barátjára az eladhatatlan Zsigulit rátukmáló maszektól kezdve a vonatjegyeket hamisító bandán át az érettségi csalást teljesen természetesnek tartó diákokig és a „rendszerellenes cselekedetként” beállító osztályfőnökig.
Ez utóbbi téren mintha nem sokat változott volna a magyar társadalom húsz év alatt. Sem a politika ügyetlen, rossz megoldásaiban, amit az érettségivel kapcsolatos döntés jelképezett.
Lekésték a rendszerváltással megnyíló nagy lehetőségeket
A szereplők ma mások lennének
Többek között ilyen kérdésekről beszélgetett az Anno 1989 Filmklub közönségével Török Ferenc rendező, Laki László szociológus és a házigazda Földes György, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója. A filmről, amely egy olyan nemzedék indulását mutatja be, akik sok tekintetben lekésték a rendszerváltással megnyíló nagy lehetőségeket, mert a történelem egy korábbi generációt hozott igazán helyzetbe.
A „Moszkva tér” végén bemutatott sorsok ma szintén másképp festenének. Talán épp így: Zsófi túl két váláson két gyerekkel negyven felé nem talál állást, Rojált halálra késelték a szerbek Szegeden, Kigler hernyót szív, vállalkozásai pedig sorra befuccsoltak, Ságodi sztárügyvéd korrupciós ügybe keveredik – csak Petya maradt volna változatlan, aki nem találja a helyét sem az akkori, sem mai világban. De legalább a hamburgerben nincs már csalamádé.
Legközelebb, március 18-án A mások élete című, 2006-ban készült német filmmel jelentkezik a Politikatörténeti Intézet filmklubja. Az ingyenes vetítés után Ripp Zoltán történész elemzi a film történelmi-társadalmi hátterét, amit másnap az FN.hu-n is olvashat.
