1848 tavaszán a Habsburg Birodalmat itáliai és magyar forradalmi mozgalmak fenyegették. A kétfrontos háborút úgy akarták elkerülni, hogy az itáliai tartományokban kitört felkeléseket fegyveres erővel próbálták leverni, míg – időnyerés céljából – a magyar forradalom valamennyi alapvető követelését elfogadták. E politikát siker koronázta, július 25-én megszűnt a talján fenyegetés, a Habsburg udvar teljes figyelmét a „magyar probléma” megoldására fordíthatta – írja a Wikipédia.
A magyar függetlenedési folyamat ekkorra azonban már olyan szinten volt, hogy egy nyílt támadás következményeit Bécs nem merte vállalni. A király ugyanis szavatolta a magyar alkotmányt, hivatalosan a Magyarországon tartózkodó császári haderő Mészáros Lázár hadügyminiszter alá volt rendelve, és tisztjeinek jelentős része – királyi parancsra – felesküdött a magyar alkotmányra. Az udvar ezért céljai eléréséhez a magyarellenes nemzetiségi mozgalmakat kívánta felhasználni.
Hagyományőrzők újravívják a pákozdi csatát (MTI)
A háttérben keverték a lapokat
A Magyarországon élő nemzetiségek már a tavasz folyamán követeléseket fogalmaztak meg a magyar kormánnyal szemben, de a követeléseket a Batthyány-kormány rendre visszautasította. A bécsi reakciós körök felismerték az ebben rejlő lehetőséget, és már 1848 nyarán megindultak a bécsi hadügyminisztérium titkos pénz- fegyver- és hadianyag-küldeményei elsősorban a szerb felkelők és a Magyarország ellen invázióra készülő Jellasics táboraiba.
hivatalos megemlékezés
Pákozdon katonai tiszteletadással, koszorúzási ünnepséggel, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc győztes pákozd-sukorói csatájának felelevenítésével emlékeztek az ütközet 160. évfordulójára Pákozdon, a Katonai Emlékhelyen vasárnap. Az eseményen ott volt Szekeres Imre honvédelmi miniszter, valamint a Magyar Honvédség több vezetője, továbbá a fegyveres erők, társadalmi szervezetek, egyházak, a Pákozdi Katonai Emlékhely Bizottság képviselői, családok, s több száz fiatal.
Jellasics József horvát bán a kezdetektől szemben állt a magyar forradalommal. Ez és katonai képzettsége tette alkalmassá arra, hogy Latour táborszernagy, bécsi hadügyminiszter Magyarország elleni katonai terveiben kulcsszerepet kapjon. Hiába kényszerítette ki a magyarkormány Jellasics menesztését, az intézkedésnek a gyakorlatban nem sikerült érvényt szerezni: a bán nyíltan készült a Magyarország elleni fegyveres támadásra, ennek első lépéseként 1848. augusztus 31-én megszállta Fiumét.
Nem lehetett elkerülni a harcot
A magyar kormány lehetőségei végső határáig elment az összeütközés elkerülésének érdekében, Batthyány és Deák végső esetben még az önálló magyar had- és pénzügyről való lemondásra is kész volt – írja az internetes lexikon. Az uralkodó nem fogadta a magyar kormányküldöttséget, de szeptember 4-én megerősítette Jellasicsot báni méltóságában. Batthyány beismerve politikájának kudarcát szeptember 11-én benyújtotta lemondását, és ugyanezen a napon Jellasics mintegy harmincötezer főnyi hadserege átkelt a Dráván.
Hagyományőrzők újravívják a pákozdi csatát (MTI)
Jellasics – amint átkelt a Dráván – kiáltványt intézett a magyar néphez, amelyben nyilvánvalóvá tette, hogy a Habsburg–Lotaringiai-ház katonájaként érkezett, és célja a magyarországi „pártütők” és „lázadók” forradalmi mozgalmának elfojtása. A bán sejtetni engedte, hogy császári parancsra jár el, azonban az őt felkereső magyar tiszteknek ilyen parancsot nem tudott felmutatni.
A császárért vagy a hazáért?
A drávai magyar hadsereg nehéz helyzetbe került: vállalja a harcot a császár katonái ellen, vagy megszegi a magyar alkotmányra tett esküjét és megadja magát Jellasicsnak. Gróf Teleki Ádám hadseregparancsnok egyiket sem vállalhatta, megkezdte a visszavonulást Székesfehérvár felé.
Telekit azonnal leváltották, a parancsnokságot István főherceg, Magyarország nádora vette át. Mint Habsburg herceg, az ország nádora – azaz a király „képviselője” Magyarországon –, Jellesics feljebbvalója tárgyalásra hívta a bánt, aki azonban nem jelent meg a találkozón. Ebből István nádor számára világossá vált: Jellasicsot az udvar legmagasabb köreiből jövő titkos parancsok mozgatják. A nádor erre elhagyta az országot és lemondott hivataláról.
Hagyományőrzők újravívják a pákozdi csatát (MTI)
Batthyány új kormánya lázas gyorsasággal szervezte a védelmet: népfelkelést hirdetett a Dunántúlon, hazatérésre szólították fel a külföldön tartózkodó magyar katonákat, Kossuth toborzókörútra indult az Alföldre. Szeptember utolsó napjaira a mintegy tizenhatezer főre nőtt magyar főerőnek sikerült védelmi állást elfoglalni a Velencei-tótól északra, az új hadseregparancsnok Móga János császári és királyi altábornagy lett. A szeptember 28-án Sukorón tartott haditanácson szenvedélyes vita után Móga vállalta, hogy a magyar sereg felveszi a harcot, de csak akkor ha Jellasics megtámadja. A támadás másnap reggel bekövetkezett.
—-Bécsig futott Jellasics—-
A pákozdi csata egyik különlegessége, ami egyben a Habsburgok legnagyobb taktikai hibája: mindkét oldalon császári és királyi tisztek álltak szemben egymással. A legfelsőbb császári hadvezetés ugyanis ebben az időszakban nem adott ki egyértelmű parancsokat, ezzel lehetőséget teremtett az utasítások értelmezésére. Végső soron minden egyes katona saját lelkiismerete szerint döntött, hogy miként értelmezze az uralkodóra és a magyar alkotmányra tett esküjét. A csatát lényegében így császári és királyi csapatok vívták császári és királyi csapatok ellen, ugyanannak az uralkodónak a katonái ugyanannak az uralkodónak a nevében.
Jellasics terve – a végrehajtott hadmozdulatokból ítélve – az volt, hogy a magyar sereg jobb szárnyát felmorzsolja vagy a közép felé szorítja, majd egy frontális támadással a teljes magyar haderőt a Velencei-tóba szorítva megsemmisíti. Ennek megfelelően a támadást Kempen vezérőrnagy mintegy nyolcezer főnyi hadosztálya indította meg reggel hat órakor. Rövid közelharc után ugyan a Guyon Richárd vezette nemzetőröket kiszorították Pátkáról, de a magyar jobbszárnnyal szemben indított két rohamot a magyarok visszaverték.
A pákozdi csata menete (Wikipédia)
Teljes a győzelem
Miután a közvetlen támadás nem járt sikerrel, Kampen tábornok a jobb szárny átkarolásával próbálkozott, de a lovasberényi úton e célból előreküldött különítményét egy a középről küldött huszárszázad megállította. A hadmozdulat sikerében jelentős része volt a későbbi miniszterelnök Andrássy Gyulának, aki nemzetőrtisztként vett részt a csatában.
A sikertelenséget látva Jellasics déli tizenkét óra körül húszezer főnyi főerejével támadást indított a magyar közép és bal szárny ellen, de az ismétlődő gyalogsági és lovassági rohamok minden alkalommal összeomlottak a magyar egységek tüzében. Közelharcra gyakorlatilag nem került sor. Jellasics délután három óra körül – elsősorban Kempen tábornok sürgetésére – beszüntette a harcot. A tüzérségi párbaj még estig elhúzódott, de Jellasics fokozatosan visszavonta erőit, és fegyverszünetet kért. Ez lényegében a magyar sereg győzelmét jelentette.
A győzelmet Móga nem használta ki. Csapatait Martonvásárra vonta vissza, és háromnapos fegyverszünetet kötött Jellasiccsal. A bán a hátában kitört népfelkeléstől is fenyegetve érezte magát, ezért a fegyverszünet alatt – saját tartalék hadtestét is cserben hagyva – erőltetett menetben Bécs irányában elhagyta az országot. A Jellasics felett aratott győzelmet teljessé tette, hogy október 7-én az ozorai ütközetben a magyar nemzetőrök megadásra kényszerítették Jellasics tartalék hadtestét is.
