Minden évben be kell iktatni a kötelező programok közé a győri Mediawave fesztivált. Mikor rövidebb, mikor hosszabb időre, attól függően, hogy az élet mennyi szabadságot engedélyez. Most egy fél ottalvós nap, és a másnapi estig tartó időszak állt rendelkezésünkre, hogy megmerítkezzünk kedvenc fesztiválunk programkínálatában.
Ebbe végül csak két koncert egy filmes blokk, némi Rába-parti szieszta, halászlés ebéd, és egy közönségtalálkozó fért bele a díszvendég Jirí Menzellel, akit sikerült is villáminterjúnkkal kihozni a béketűréséből. Az 1968-ban a Szigorúan ellenőrzött vonatokért Oscar-díjat kapott cseh rendezővel való találkozás mellett (az erről szóló beszámolót és interjút lásd később a FigyelőNeten) a győri utunk legnagyobb élménye az etióp énekesnő, Etenesh Wassie és a Le Tigre Des Platanest (platánok tigrise) koncertje volt a felújított zsinagógában. Az egykor lerobbant épületet pont a Mediawave kezdte használni valamikor „réges-rég egy messzi-messzi galaxisban”. Míg annak idején a templom kertjében jó hangulatú sörpados vendéglátóegységekben várhattuk a következő fellépőt, most a felújított épület közeléből még a cigarettázókat is kitiltották. A zene templomává vált zsinagógában így a jazzkoncerten a zene oldotta az ünnepélyességet – sikerrel.
A platánok tigrise nem is csak a feszültséget oldotta, hanem az időt, a teret. A több ezer éves kultúrát képviselő épületben megjelent az afrikai népzene, az arab lüktetés, a New York-i jazz, és mindez teljesen természetesen olvadt össze.
KÉPGALÉRIA (Fotó: Horváth Balázs)
Az akusztikus basszusgitáron játszó Mathieu Sourisseau olyan hangokat hoz ki a hangszeréből, amelyre sem az elektromos basszusgitár, sem a nagybőgő nem képes. Néha nem is pengeti meg, csak a mellkasához ütve, legyezi ki a mély hangú levegőt. Fabien Duscombs lüktetése végig visszafogott, játékos, soha nem harsány, seprűvel felszerelt dobverőjével nem püföli a dobokat, inkább simogatja. Ahogyan a trombitás, Piero Pépin sem engedi harsányan, kürtszerűen megszólalni a hangszerét, csak néhány kitörést engedélyez, amúgy a legjellemzőbb a fojtott forró búgás, amely szoros szimbiózisban él a visszafojtott lüktető ritmussal. A bariton és alt szaxofon (Marc Démereau) időnként a dallamot hozza, időnként pedig hajókürtszerűen viszi el az egész közönséget valamilyen messzi tájra. Talán pont Etiópiába utazunk, ahonnan az együttessel éneklő Etenesh Wassie jött. Az énekesnő előadásmódja legalább olyan visszafogott, mint a zene. Az etióp zenéről keveset tudunk, de Afrikában egy országon belül is akár húszféle teljesen különböző zenei irányzat lehet, aszerint, hogy melyik törzs képviselőitől származik. Wassie etióp zenéje mindenesetre nagyon spirituális, némi közel-keleti hangzással bír, magasabb fekvésű hangja el-elcsuklik, néha egészen mélyre hajlik. A hangja megfeszülését az akusztikus basszusgitár vészjósló hangzásával szinte tapintani lehet, majd pont úgy tör ki, mint a lefojtott trombita. Kihagyhatatlan együttállás. Kár, hogy mindössze 80-100 ember hallhatta, akik eljöttek a koncertre. Reméljük, azonban, hogy visszajönnek még.
Míg Etenesh Wassie & Le Tigre Des Platanest igazi zsákbamacskának tartottuk, a Rómer-házban fellépő The Hub esetében nagyobb reményeket tápláltunk. Míg előbbi pozitív csalódást hozott, addig utóbbinál árnyékra vetődtünk. A tájékoztatóban ez állt: a brooklyni underground képviselői közül a The Hub alakított ki olyan hangzást, ami egyesíti a jazz-punkot, a no-wave-et és a hardcore-t. Míg a felsorolt műfajokat mind szeretjük, és azt elismerjük, hogy a leírás akár mind igaz is, a végeredményt tekintve azonban úgy éreztük, hogy a három zenész játéka nem áll össze. Olyan volt, mintha egy zenekarnak csak a fele játszana: egy basszusgitáros, egy dobos és egy billentyűs, és abból is szinte csak a szólókat. Néha-néha egyszer csak pár másodpercig egy dallam is megjelenik, de aztán vége. István kolléga találóan meg is jegyezte, hogy ez pont olyan, mint amikor a Dead Kennedy’s a zúzás közben pár másodpercre kiáll és valami jazzes futamba kezd, azzal a különbséggel, hogy itt az arányok pontosan fordítottak. Aki az improvizatív műfajt kedveli, annak lehetséges, hogy az ilyen muzsika maga a beteljesült álom, az emberek nagy többsége (belesorolva minket is) azonban hidegrázást kap. A The Hub azért persze nem olyan vészes, mert a punk és a hardcore elemei képesek felpörgetni a közönséget, de az is igaz, hogy nem a Rómer-házban, ahol moziteremben, fotelből ülve nézhettük az együttes zúzását.
Ezt a koncertet nem is erőltettük sokáig. Kintről hallgattuk, hogy hátha számunkra is élvezhetővé válik, de ez nem következett be. Helyette inkább szlovák sörökkel múlattuk az este hátralevő részét, és igyekeztünk megfejteni a világot. Az másnap hajnalban még derengett, hogy végül sikerült a megoldás, de hogy mi volt az?!
Másnap megejtettük kötelező Rába-parti délelőtti sziesztánkat a vadkacsák társaságában, majd a másik kötelező programpont a halászlé elfogyasztása után animációs filmeket néztünk.
Ezért szintén egy olyan menüpontja a Mediawave fesztiválnak, amiért érdemes idelátogatni. A rövid kis darabokat a világ minden tájáról szedték össze, és szinte biztos, hogy az ilyen fesztiválokon kívül nem is tudunk velük találkozni. A kínálatból pár darab kiemelkedik, így például az izraeli Holdkutatás című, amely az Apollo 11 Holdra érkezésének alternatív történetét meséli el rengeteg vicces jelenettel. Ugyancsak a humor vonalán közelít a Szex teljes mellbedobással című háromrészes filmecske, amelyben a méretről a testnedvekről és a maszturbáció áldásairól vall az alkotó. A mélyebb mondanivaló kifejtésével próbálkozott a Majakovszkij – Három szerelemi történet című film, amely az 1920-as, ’30-as évekből származó archív felvételekkel színesített animációval tárja elénk Majakovszkij szerelmi háromszögét: a művészetet, a politikát és persze a szerelmet.
Míg a kiülős étteremkertekben eltöltött idő és a Rába-parti szieszta a napfényben feltöltötte az akkumulátorokat, az animációs blokk után hidegzuhanyként ért az egyre komolyabbá váló záporeső, így amikor a fesztivál központjának számító megyeháza előtti térre érkeztünk már mindenki elmenekült. Mi egy (előre váltott betétes) pohár borral beugrottunk a fesztivált szervező Durst György Hómmúvijába. Ez az egyik hosszabb fapavilon, ahol a filmes producer ’68-as filmeket vetít. Itt a nem hivatalos pihenőhelyen függőágyban és székeken lehet kicsit pihenni. Az egyik videós vetítés után Durst elmesélte, hogy mennyire sajnálja, hogy idén nem lehetett a Széchenyi téren a fesztivál központja, de úgy volt, hogy a barokk téren a csúnya bitument a fesztivál ideje alatt cserélik le díszkőre. Ez ugyan nem történt azóta meg, de már késő volt áttetetni a helyszínt. Az idei fesztiválon sajnos bezárt a Lloyd mozi, és ezért kiesett, mint helyszín, viszont visszatért a zsinagóga. Az is kiderült, hogy az új polgármester, Borkai Zsolt jelentősen több pénzt közel 10 millió forintot jutatott a fesztiválnak, mint elődje, aki eddig 1-1,5 milliót szánt a városi büdzséből. Ez tette lehetővé, hogy olyan kaliberű zenekart hívjanak el, mint a Ten Years After, és erre a győriek ingyen piknik keretében együtt bulizhassanak. Még egy kicsit hallgattuk a téren fellépő feltörekvő magyar együttes funkyfutamait, aztán az utolsó pohár pannonhalmi bor után zuhogó esőben elsirattuk ezt az idei Mediawave-et is.
román rendezőé a fődíj
Thomas Ciulei Virágok hídja című filmje nyerte a Mediawave fesztivál fődíját.
A díjat a Magyar Mozgókép Közalapítvány ajánlotta fel. A román rendező 2007-ben készült dokumentumfilmje egy moldáv faluban, Acuiban játszódik. Costica Arhir itt neveli három gyerekét. Felesége három és fél éve Olaszországba ment dolgozni és azóta még egyszer sem jött haza. Az ország keresőképes lakosságának fele hasonló helyzetben van.
A legjobb dokumentumfilm a bolgár Andrey Pauonov Szúnyogirtás és más történetek című alkotása lett, míg a legjobb kísérleti játékfilm Igor és Ivan Buharov (Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor) Lassú tükör című munkája. Az előbbi elismerést az Oktatási és Kulturális Minisztérium, míg az utóbbit a Magyar Mozgókép Közalapítvány Kísérleti film kuratóriumának felajánlásában
A legjobb operatőr díját, melyet a Kodak Magyarország ajánlott fel, Erdély Mátyás vihette el Nemes Jeles László Türelem című rendezésének fényképezéséért.
A legjobb ifjúsági film díjával, melyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium ajánlott fel, Horváth Lili mozgóképét, az Uszodai tolvajt jutalmazták, a zsűri különdíját pedig lengyel Rafal Skalski kapta 52 % című produkciójáért.
A diákzsűri díját az orosz Alexey Fedorchenko nyerte el Elsőként a Holdon című filmjéért.
Az orosz Pavel Medvedevet A Naptól a harmadik bolygón című alkotásáért Győr város díjával tüntették ki, míg a KPMG Felelős Társadalomért Díját a lengyel rendező, Marcin Sauter érdemelte ki Az első nap című munkájáért.
