Élet-Stílus

Hőségben,fagyban, a világ végén

admin
admin

2006. 10. 10. 08:00

A közelmúltban került a boltokba az első National Geographic-album, amelyet magyar fotós készített: Lóránt Attila Indiánok című könyve. Három év hat, átlagosan két hónapos expedíciójának termése ez az album, amely egyrészt az Amazonas mentén élő, a külvilággal csak szórványos kapcsolatot tartó törzsek életébe ad betekintést, másrészt az Andok kecsua vagy ajmara nyelvet beszélő indiánjainak kulturális régióit mutatja be.


Korbely Attila: “verekedni jobban szeretnek, mint modellt állni.”

INDIÁNOK KÖZÖTT. „Egy ilyen utazás a fotográfia szempontjából is hónapokkal az indulás előtt kezdődik: a pszichológiai és fizikai felkészülés mellett információkat kell gyűjteni, hogy az ember többé-kevésbé tudja, mire számíthat a fotózás során, mit szeretne megörökíteni – mesélte Lóránt Attila a Figyelő Trendnek. – Egy két hónapos expedíció előkészítése legalább ugyanolyan hosszú, s ugyanígy a posztprodukciós szakasz, azaz a hazatérés után a képek válogatása, a laborálás, az útinaplók rendbetétele.”

A fotós szerint a művészi színvonalú riportfotók esetében a digitális technika ma már messze előnyösebb, mint az analóg. „A legegyszerűbb szituáció: egy indián kunyhóban fényképezek, ahol csak a sarokban pislákol a tűz. Itt 1600-as ISO-értékkel fotózok. Aztán kilépek a kunyhóból, és az 5500 Kelvin színhőmérsékletű tűző napfényben folytatom a munkát, ahol már 100-as ISO-ra van szükségem – magyarázza, miért is praktikusabb az ő területén a digitális gép. – Ráadásul a profi digitális gépek már lehetővé teszik, hogy az ember hosszabb sorozatokat süssön el a nagyméretű háttértárolókra annál, mint ami egy 36 kockás filmre ráférne.”


Lóránt Attila

Aki nagy expedícióra indul, jellemzően túlcsomagolja magát, és ez igaz a technikai eszközökre is. Pedig előfordulhat, hogy a csomagokat akár hetekig gyalogosan vagy lovon kell cipelni. Lóránt Attila expedícióira két vázzal és három-négy objektívvel, valamint 100 Gb körüli háttértárolóval indult el. A dél-amerikai indiánok jellemzően olyan területeken élnek, ahol nincs elektromos áram, így előzetesen kalkulációkat készített, hogy hány hétig, hónapig lesz távol energiaforrástól. „Általában napcellát is vittem magammal, bár amióta Venezuelában a gerillák elvették, még nem sikerült pótolnom…”

Számolni kell a hőmérséklet-ingadozással, mert eléggé megviseli az elemeket, valamint gond lehet a por és a nagy páratartalom is. „Volt olyan utam, hogy kilenc napot szinte végig mocsárban, derékig érő vízben töltöttem. És a két kamerámnak az égvilágon semmi baja nem lett. Nagyon fontos, hogy jól szigetelt, jól zárt, nedvszívó tasakokkal ellátott helyen tartsuk a technikai felszerelést. Mindig tisztán kell tartani az eszközöket, azaz legyen nálunk néhány szarvasbőr, gyapjúkendő, kisecset.”

Az Andokban élő népeknek jó ötszáz éve van kapcsolatuk a nyugati kultúrákkal, tudják, mi az a fényképezőgép, az Amazonas mentén élő indiánok azonban sok esetben nem értették, mire való a masina. „Olyan népeknél, amelyeknél a fogalomrendszer gyökeresen eltér a miénktől, egyszerű dolgokról, mint szerelem, barátság vagy magántulajdon is nehéz beszélni, hát még azt elmagyarázni, hogy miért is fotografálom őket. De nagyon sokszor nincs is szükség nyelvre, mert vagy működik egyféle metakommunikáció, amelyből egyértelműen átjön az invitálás, az elfogadás, vagy minden hiába.”


Lóránt Attila: “riportfotók esetében a digitális technika ma már elõnyösebb”.

Az eltérő fogalmi rendszer miatt a fotósnak különösen óvatosnak és elővigyázatosnak kell lennie. „A be nem avatkozás politikáját követem, mindig átengedem a kezdeményezést, hagyom, hogy a saját szabályaik, törvényeik szerint kezeljenek. Fontos, hogy elfogadjanak szellemnek. Olyan értelemben szellemnek, hogy nem változik meg miattam a dolgok rendje, nem torz képet dokumentálok.” A könyv előszavában Lóránt Attila arról is vall, hogy miközben készült a mű, mindvégig komoly lelkiismeret-furdalással küzdött. Romantikusélmény-kereső, bátor kalandoroktól féltette e távoli vidékek elzárt népeit. A kíváncsi látogató akaratlanul is beavatkozik életükbe; és a közösségekben úgy tesz kárt, hogy tudomása sincs róla.

HOMOKTENGER. Vadul tűző nap. Barátságtalan kő- és homoktenger. Szikkadt fű, kiszáradt fák. Állandóan fújó szél, mindent betemető por – így képzelik el a sivatagot azok, akik még nem jártak arra. Pedig a sivatagnak is megvan a maga varázsa: a határtalan térség, a tágas csönd, az, ahogy a tekintet akadály nélkül körbejár. Sőt, Rőth Sándor szerint, aki idén már harmadik fotós túráján vett részt Tunéziában, a Szahara északi részén, a táj is rendkívül változatos.

„A sivatagban leginkább napfelkeltekor lehet jó képeket csinálni: egyrészt ilyenkor szépek a fények, másrészt éjszaka, a lehűléssel pára csapódik le a homok felszínére, így körülbelül egycentis rétegben megköti a levegőben különben állandóan kavargó, záporozó homokot.” A kompozíció szempontjából nem elhanyagolható szempont az sem, hogy reggel még vannak felhők is, napközben már nem nagyon. Amint felkel a nap, perzsel, megindul a szél, száll a meleg homok.


Rőth Sándor: „a sivatag komoly próbatétel a felszerelés számára”.

„A hőség elkerülése végett mi kifejezetten kora tavasszal járjuk a sivatagot, amikor a nappali hőmérséklet még 20-30 Celsius-fok között mozog, éjszaka pedig 0-4 fokra hűl csak le.” A sivatag a fotósfelszerelések számára komoly próbatétel. Rőth Sándor szerint ezért nem is ajánlatos túl értékes felszerelést vinni. Érdemes azt a gépet választani, amelyért nem olyan nagy kár, ha tönkremegy. Mert homokot biztos, hogy minden kap, és a digitális gépeknek ez különösen nem tesz jót. „A legelső útra még digitális gépet is vittem, idén azonban már csak filmeset. A digitális gépnél komoly gond, ha a por rárakódik a CCD-re. Ha viszont a filmre rakódik, a kocka továbbításakor a por is odébbáll. Másrészt a tájképfotózás terén én egyébként is több lehetőséget látok a filmben: a nagyobb felbontás miatt szebbek a felvételek.”

Amennyire lehet, óvni kell a felszerelést: nem érdemes például addig elővenni a gépet, amíg nem muszáj, minél kevesebbszer kell az objektíveket cserélni. Az állandó szél miatt érdemes erősebb állvánnyal nekiindulni: ha a könnyű karbonállvány felborul, előfordulhat, hogy a teljes felszerelés kárát látja. A másik lehetőség, hogy a könnyű állványt lesúlyozzuk szett-táskával, hátizsákkal.

Ha embereket szeretnénk fényképezni, előtte „beszéljük” meg velük, általában készségesek, talán kicsit bizalmatlanok. „Az arabok nagyon szeretik a humort, viccesen közelítve hamarabb célhoz érünk, de ha még sincs ínyükre a fotózás, ne erőltessük. Viszont ha beleegyeztek, gyorsan kell dolgozni, mert a türelmük hamar alábbhagy. Néhány rágógumi vagy cukorka jó, ha van nálunk a gyerekek kedvéért, de csak a végén adjuk oda. A sivatagi pásztorok pedig nem szokták visszautasítani, ha egy-két flakon vízzel ajándékozzuk meg őket” – tanácsolja Rőth Sándor.

HÓBAN, SZÉLBEN. Aki Európában pézsmatulkot vagy sarki fényt szeretne fotózni, annak Norvégia az ideális helyszín. „Január-februárban a pézsmatulkok különösen aktívak, a háremet még nem tartó magányos bikák ilyenkor komoly küzdelmeket vívnak” – meséli Korbely Attila. Verekedni mindenképpen jobban szeretnek, mint modellt állni: a 2-3 méteres hóval borította völgyekből ugyanis, ahonnan a fotós indul útnak, előszeretettel felhúzódnak a hegygerincekre, amelyekről a szél lehordja a havat, így hozzáférhetnek némi táplálékhoz, fűféléhez, zuzmóhoz.

A sarkkör környékén ezer méter felett rendkívül hideg van, bármikor jöhet egy jeges hóvihar, ráadásul a nappali világosság is csak rövid ideig tart. Az analóg manuális gépeknél csak a kenőanyag megfagyása jelenthet veszélyt, az elektronikus rendszereknél az áramforrással is lehet gond. „Ameddig lehet, tartsuk az elemeket zsebben – javasolja Korbely Attila -,
még így is előfordulhat, hogy hiába tesszük bele a meleg elemet a gépbe, ha az már túlhűlt, a különböző alkatrészek összehúzódása miatt nagyobb a súrlódás, és ezt érzékelve a gép jelzi, hogy nem tudunk exponálni, az elemeket el kell távolítani. Ne csak az elemet tegyük zsebre tehát, ameddig lehet, a gépet is rejtsük el a pehelykabátba!”

A hidegben való fotografálás kellemetlen velejárója a megfagyó pára. Amíg az ember arra vár, hogy az erős szél miatt nagy sebességgel vonuló felhők a megfelelő árnyékfoltokat rajzolják be a tájra, s eközben szemét folyamatosan a keresőn tartva szuszog, lélegzik, előfordulhat, hogy egyszer csak azt veszi észre: a pára ráfagyott a gép hátuljára. Analóg gépeknél ez a filmcserénél jelent gondot, digitális gépeknél a különböző gombokat lehet a lehelettel befagyasztani. Ha a gép nem vízálló, a víz be is szivároghat a gombok mellett. Ne tartsuk az arcunkat sokáig a gép mögött, és használjunk símaszkot! – javasolja a fotós. Hirtelen lehűlés esetén jéglapok képződnek a frontlencsén, ezért ha nem fotózunk, tegyünk védőkupakot az objektívre, illetve legyen nálunk 4-5 száraz törlőkendő!

Elmacskásodhatnak a különböző elektronikai funkciók is. Ha azt szeretnénk, hogy minél tovább kitartson a gépünk, kapcsoljunk ki minden elektronikai többletszolgáltatást: stabilizátort, automata élességállítást, sorozatfelvétel üzemmódot. Ideiglenes melegítéssel egyébként visszaállítható a gép állapota, és tönkremenni sem fog, mert abban a pillanatban, hogy túlszűkülnének a különféle alkatrészek, automatikusan leáll a működés. „Nekem mínusz 28 Celsius-fok körül állt meg a kabát alól elővett digitális gépem, de amikor kicsit melegítettem, egy-két képet még tudtam vele készíteni.”

Magashegyekben túrázva jó, ha van nálunk túrabot, síbot. A két botot kilencven fokban kitámasztva, a kézpántjukba bújtatott kézzel összeékelve állványt rögtönözhetünk. Ugyanezt a funkciót betöltheti egy könnyű állványfej, amelyet fotós satuval egy jégcsákányra rögzítünk.

„Ne próbáljunk meg magasra húzott állvánnyal fotózni – tanácsolja Korbely Attila -, a szél úgyis meghiú-sítja törekvéseinket. Lehasalni viszont akkor sem érdemes, ha nagy hófúvás van, mert a szél közvetlenül a talaj feletti 50 centiméterben kapja fel a legtöbb apró részecskét, jégszilánkot, havat, és amit szabad szemmel tisztának látunk, az a képen lágy, életlen lehet. Ezért célszerű leülni a fenekünkre, és a térdünkre helyezett géppel exponálni.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.