Az NSZS-nek kétségtelenül érdeme, hogy a hozzáférést biztosító infrastruktúra kiépítése mellett szorgalmazza a megfelelő online tartalmak előállítását (beleértve a neten igénybe vehető szolgáltatások körének bővítését), valamint a felhasználók felkészítését a világháló használatára. A magyarországi internetpenetráció növekedésével azonban egyre nagyobb szükség lenne a valós helyzetből kiinduló és a következő évekre kivitelezhető terveket adó alapvetésre.
A hozzáférés és a hozzáférők
Ami a hozzáférést illeti, nem állunk rosszul: a tavalyi év végén a lakosság 85 százaléka számára volt elérhető fizikailag valamilyen szélessávú szolgáltatás. 2004 márciusában ez az arány még csak 58 százalék volt. A további 15 százalék (nagyrészt kistelepülések) behálózása lassabb ütemben zajlik majd le, lévén jóval többe kerül a háromezer lakos alatti települések bekapcsolása (mintegy 45 milliárdba, EU-támogatással).
Magyarországon a lakosság 6,1 százalékának van szélessávú internet-hozzáférése – ez az EU átlagától természetesen jócskán elmarad, de a 2004-ben csatlakozottak körében jónak számít. A széles- és a keskenysáv aránya viszont kimondottan jó: a netezők 67 százalékának már szélessávú elérése van. Az egy évvel ezelőtti 43 százalékról való látványos elmozdulás valószínűleg annak köszönhető, hogy a modemes elérést nem tekintik a szélessáv előszobájának, vagyis a hálóval csak ismerkedők is rögtön nagyobb sávszélességgel kezdik, vélhetően azért is, mert – miután egyes szolgáltatóknál egyes (forgalmi korlátos) csomagok ára 5000 Ft alá ment – a kettő között nincs komoly árkülönbség.
Tétényi István, a Szélessávú Közmű Kerekasztal képviselője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az internet-előfizetések száma jól mutatja az országon belüli gazdasági különbségeket: régióink közül Közép-Magyarországon a legnagyobb, Észak-Magyarországon a legkisebb az internet (és benne a szélessáv) penetrációja.
Több résztvevő is kifejtette, hogy a szélessávú internet további terjedése-terjesztése szempontjából a réz- és üvegkábeleken túl egyre fontosabb lesz az emberi tényező: a hárommillió rendszeresen internetező honfitársunk mellett több millióan vannak, akik még a számítógép használatát is ellenkezéssel fogadják, jóllehet anyagilag megengedhetnék maguknak. A szolgáltatóknak tehát észben kell tartaniuk, hogy nemcsak olyanoknak kínálják terméküket, akik tisztában vannak annak előnyeivel, hasznosságával, hanem olyanoknak is, akiket erről meg kell győzni. (Az egyik vállalat új reklámjaiban ezzel próbálkozik: a szereplők az internettől korábban tartó, de mostanra “megtért” emberek.) Ebben az államnak is komoly szerepet kell vállalnia, hiszen a számítógéptől ódzkodókat képzési programokkal kell kiemelni a “digitális analfabetizmusból”.
Biztos, hogy nem tart a számítógéptől az az évente mintegy százezer gyermek, aki az általános iskolában kezd megismerkedni vele. Az ő családjaik közül a nettel még nem rendelkezőkben a szülők – az NHH felmérése szerint – 90 százaléka szeretne otthonra is (általában szélessávú) elérést.
Mivel a web nyelve az angol (bár újabban a kínai lassan megelőzi), természetesen a nyelvtanulásnak is szerepe van az internetezési kedv felkeltésében, de az igazán nagy felhajtóerőt a magyar nyelvű és magyar érdekeltségű tartalmak fejlesztése jelentené. (Az utóbbi időszak állami projektjei közül a Nemzeti Audiovizuális Archívum jó, de nem a legjobb példa, tekintve, hogy teljes anyaga csak közintézményekben kijelölt terminálokról érhető el, otthonról nem.)
Digitális átállás analóg törvényekkel
Az EU-ban jelenleg 30 százalék a digitálistévé-ellátottság, 2009-re kétszer ennyi lesz, 2012-től pedig az analóg műsorszórás teljesen megszűnik az unión belül. A földfelszíni digitális sugárzásnak hazánkban, lévén nagyrészt síkvidéki ország, hegyek nem, de a bürokrácia annál inkább útját állja. Az IHM munkatársa, Bánkúti Erzsébet szerint a szabályozás hiányos vagy nem elfogadható. A médiatörvénybe megszületésekor (1995) még nem kerülhetett bele a digitális technológiára való átállás, azóta pedig egyik parlament sem érzett magában elég elszántságot a módosításra; az IHM digitálistörvény-javaslatát pedig nem sikerült végleges formába önteni a választások előtt.
A terület ráadásul hét, más és más jogosítványokkal rendelkező szervezet hatáskörébe tartozik, melyek működését egy nyolcadik (koordinációs bizottság) igyekszik összehangolni és megkönnyíteni. Hogy változó sikerrel, azt jól mutatja, hogy az ORTT tavaly változatlan feltételekkel hosszabbította meg az RTL Klub és a TV2 műsorszórási engedélyét, holott ez jó alkalom lett volna arra (is), hogy a digitális átállás lépéseit rögzítsék. Magyarország tehát valószínűleg nem az éltanulók között foglalhatott helyet a digitális frekvenciák elosztásáról döntő május 15-én Genfben megkezdődött konferencián.
A változás szelei azért éledeznek: az Antenna Hungária megkérdezése nélkül két partnerük bejelentette, hogy megkezdik az átállást a digitális technológiára; az év elején elindult a digiTV (melynek képviselője nehezményezte, hogy a számos engedély beszerzése miatt üzleti modelljük kialakítására egyelőre nem tudtak koncentrálni, pedig az az utánuk következőket is segítené); a Magyar Telekom pedig IP-alapú televízióadást indít (mely szerintük a hálózat fejlesztésének legfőbb húzóereje lesz).
A közelgő konvergencia
Az állam csetlései és botlásai ellenére biztosak lehetünk benne, hogy évről évre egyre több adat áramlik majd felénk, egyre több forrásból és egyre nagyobb sebességgel. A növekedés egyik fontos velejárója az úgynevezett konvergencia, vagyis több szolgáltatás egy eszközben való megjelenése. A mobilokat már jó ideje nemcsak hang-, hanem adatátvitelre is használjuk (sms, mms, mobil internet), a mobilszélessáv terjedésével ezek a lehetőségek tovább bővülnek. A közeli jövőben általános lesz, hogy egy vezeték köti össze lakásunkat a külvilággal, ezen keresztül bonyolódnak a telefonhívásaink, az internetforgalmunk és az (interaktív) televíziózásunk (triple play).
