De kezdjük a milliók érdeklődésének középpontjában álló piramisokkal! És hogy kronológiai sorrendben haladjunk először a nagy piramisok elődjével; Dzsószer fáraó szakkarai lépcsős piramisának bemutatásával.
Dzsószer fáraó piramisa
A 3. dinasztia fáraója isteni mivoltának megfelelő temetkezőhelyet kívánt magának építeni, az eredmény pedig a történelem első piramisa lett. A dicséret azonban sokkal inkább zseniális tervezőjét és építőmesterét Imhotepet illeti, akit a későbbi korok szintén istenként tiszteltek. 
Imhotep volt az első, aki az építkezésben általánosította a kő használatát, és ezáltal lehetővé vált e sírhelyek évezredekig tartó halhatatlansága. A lépcsős piramis és Imhotep páratlan nagyszerűségét talán az bizonyítja a leginkább, hogy előzmények nélkül ennyire pompás épületet alkottak, mely évszázadokig későbbi korok építészeinek például szolgáltak.
A piramis eredeti magassága 60 m volt, ma 58,8 m, alapterülete 121×109 m! Végső szakaszában hat egyenlőtlen lépcsőből állt. A piramis eredeti alapja hatalmas masztaba volt, amelynek sarkai a négy világtáj felé néztek.
Erre építették rá a lépcsőket, először négyet, majd újabb változás után még kettőt, s az egészet mészkővel fedték be. A piramis belseje nem látogatható, ami főként azért sajnálatos mivel szerkezete bonyolultabb, mint a későbbi piramisoké, mély föld alatti aknájából folyósok és helyiségek egész labirintusa nyílik.
A gizai „óriásgúlák” 
Miután tiszteletünket tettük az első piramisépítők előtt, látogassunk el Gízába, ahol az Egyiptomban épen maradt kb. 160 „óriásgúla” legjelentősebbjei találhatók. A környék az év minden napján turisták, tevehajcsárok, emlékműárusok és hivatásos fényképészek hadától hangos.
A XII. században az arab hódítás idején lerombolták a kisebb piramisokat, köveiket építkezésre használták. A munkát Mükerinosz piramisán kezdték, nyolc hónapig dolgoztak rajta, erejük teljes megfeszítésével, számottevő eredmény nélkül.
„Ennek ellenére, – teszi hozzá Abd el Latif XII. századi arab utazó fia a csodálat hangján –, ha valaki csak a piramisból kifejtett köveket nézi, azt gondolja, földig lerombolták, de ha rátekint a piramisra, azt hiszi, hogy semmiféle csonkítást nem szenvedett…!”
Egy másik tőle származó történet is jól érzékelteti a piramisok gigásziságát: a kíváncsi tudós egy nap ellátogatott a munkálatokhoz, és megkérdezte a kőfejtők elöljáróját, vajon 1000 dinárért vissza tudnának-e tenni egy piramisból kijelölt követ az eredeti helyére. Az elöljáró ekkor megesküdött Allahra, erre még akkor is képtelenek lennének, ha az összeg többszörösét ajánlanák fel nekik. 
A hatalmas kőtömeg sokakat csábított komoly vagy tréfásabb számításokra. Az utóbbi szerint területén elférne egymás mellett a londoni Parlament és a Szent Pál székesegyház, vagy a római Szent Péter bazilika mellett a firenzei és milánói katedrális, vagy ha minden oldalról egy lábnyi (30,48 cm) kockákra fűrészelnénk, azok egymás mellé téve kitennék az Egyenlítő hosszának kétharmad részét.
A tudományos számítások is érdekesek, eszerint a Nagy Piramist (Kheopsz – 146 m) mintegy 2 300 000 kőtömbből állították össze, beleértve a borításra használt mészkövet, ezek átlagos súlya 2 és fél, maximális súlya 15 tonna. A mészkövet a 15 km-re lévő kőbányából szállították. Ma a mintegy 6 millió tonna kő szállításához 6 ezer tehervonatra lenne szükség.
A Szfinx legendája
A piramisokhoz vezető út túlsó végén áll a hatalmas kőszobor, a Szfinx, melyhez olyan sok legenda és feltételezés kapcsolódott évszázadokon át. Alakját, az emberfejű oroszlántestet a piramisok építése idején kőbányának használt völgy megmaradt óriási tömbjéből faragták ki. Hossza 57, magassága 20 m.
A Szfinx előrenyújtott lábainál vörös gránit tábla található, felirata azt mondja el, hogy IV. Thutmoszisz, a 19. dinasztia uralkodója még herceg korában erre vadászott, a déli forróságban lepihent a Szfinx árnyékában, s elnyomta az álom. Megjelent előtte a Szfinx, s megígérte neki, hogy övé lesz Egyiptom kettős koronája, ha megszabadítja a homoktól, ami addigra csaknem elborította.
A felirat többi része nemcsak olvashatatlan, de feltételezhető, hogy a herceg nemcsak teljesítette a kívánságot, hanem faragott mészkővel pótolta a szobor letöredezett darabjait.
