A Szociális és Munkaügyi Minisztérium szerint Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter jogosan kapott 30 éves munkaviszony után közel 4 milliós jutalmat.
A gazdasági válság hatásairól, a magyarországi romák integrációjáról és a környezetvédelem néhány aktuális kérdéséről volt szó azon a megbeszélésen, amelyet Sólyom László köztársasági elnök és Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke folytatott szerdán.
Hamis húszezressel akart cigarettát vásárolni még kedden este két tatabányai fiatalember, de az eladó nem fogadta el a gyanúsnak vélt bankjegyet, s a helyszínre érkező járőrök elfogták a fiatalokat.
Emberkereskedelem elleni, három hónapon át tartó kampányt indít szerdától a rendőrség és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM). A kampány a prostituáltak szolgáltatásait igénybe vevő férfiakat célozza.
Több emberen elkövetett emberölés miatt nyomoz a rendőrség az ellen a román állampolgárságú férfi és ugyancsak román állampolgárságú társai ellen, akik a gyanú szerint értékeikért ölték meg, illetve sebesítették meg életveszélyesen áldozataikat.
Nem csökken a következő négy évben a Budapest és Pécs között közlekedő InterCity-vonatok jelenlegi mintegy háromórás menetideje - írta szerdán az Új Dunántúli Napló.
Várhatóan visszavonnak több, döntően uniós finanszírozású kiemelt kormányprojektet; az így felszabaduló csaknem 30 milliárd forintot elsősorban a versenyképességet erősítő, munkahelyeket megőrző tervek mielőbbi megvalósítására szánják - írja szerdai számában a Népszabadság.
A bűnügyi szolgálat áttér a két műszakos munkarendre: egyelőre csak a nagyobb, 20-30 fős bűnügyi osztályok, később valószínűleg a kisebbek is - számol be szerdai számában a Népszabadság.
Kormányzati szintre emelnék roma szervezetek a magyarországi cigányság ügyeit, ezért Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz írt levelükben többek között azt kérik: nevezzen ki egy roma ügyekért felelős tárca nélküli minisztert - írta a Népszava szerdán.
Olajos Péter, az MDF európai parlamenti képviselője szerint Bokros Lajos megosztja a pártot, ami száz nappal a választások előtt nem szerencsés. Az eljárás módja pedig alelnökként nagyon fájt neki, a lista harmadik helyét nem fogadná el. Ám szerinte az MDF még jól is kijöhet a dologból. FN-interjú.
Tatai-Tóth András a saját véleményét fogalmazta meg az integrált oktatás nehézségeiről, az OKM továbbra is integrációpárti. Az együttélésnek nincs alternatívája, erre pedig az együttnevelés készíthet fel – mondta el a FigyelőNetnek az OKM államtitkára. Az oktatáskutató szerint nem roma problémáról van szó.
A budapestiek drágállják a taxit, és nem is túl gyakran veszik igénybe – derül ki a Szonda Ipsos 1300 fős felméréséből, amelyet 2009 februárjában készített 18-59 éves budapesti internetezők körében.
Több ezer ember gyászától kísérve eltemették a Pest megyei Tatárszentgyörgyön meggyilkolt ötéves Csorba Robit és 27 éves édesapját. Az FN tudósítói a helyszínt járva azt tapasztalták, a falu lakói még mindig nem ocsúdtak fel a döbbenetből. Tekintse meg helyszíni videónkat!
A magyarok többsége nem tudja, hogy idén európai parlamenti választások lesznek, pedig a válaszadók kétharmada fontosnak tartja a voksolást – áll a Forsense legfrissebb kutatásában. Az MSZP szavazói tájékozottabbak, de kevésbé lelkesek.
Gyurcsány Ferenc szerint középtávon érdemes lenne módosítani a Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alapszabályát, hogy a jelenleginél kétszer, háromszor több hitelt tudjon kihelyezni.