Őrizetbe vette a rendőrség annak a 16 éves budapesti lánynak a volt barátját, aki a gyanú szerint kivégezte volt szerelmét a Pest megyei Gyálon. A 21 éves fiú beismerő vallomást tett.
A pilóták petícióban fogalmazták meg, hogy mit követelnek a Malévtól és eljuttatták a pénzügyminiszternek. Szeretnék, ha határoznának arról, hogy mennyivel emelnék a bérüket, mert tarthatatlan számukra, hogy hónapok óta erről vitáznak a Malévvel.
Idén egy nappal később jár le az év végi adófeltöltésre megszabott határidő, mert december 20-a vasárnapra esik. A cégeknek érdemes jól számolniuk, hiszen a rosszul kalkuláló vállalkozásokat 20 százalékos bírsággal sújthatják.
A Világbank felmérése szerint a magyar vállalatok kedvezőbben reagáltak a válságra, mint a kelet-európai régió más országai. Ugyanakkor úgy látják, hogy a tavalyi krízisnek hosszú távú következményei lesznek az ország növekedésére.
A Malév tájékoztatásával ellentétben, nem sztrájkolnak többet a pilóták 2009-ben. Erről a pilótákat tömörítő Hunalpa elnöke nyilatkozott, aki jelenleg pilóták béremeléséről vitatkozik a Malévvel.
Öt százalékos eredményre számít az országgyűlési választásokon Thürmer Gyula, a Munkáspárt vezetője. Szerinte a párt felnőtt ehhez és azért lesz eredményes, mert a lakosságnak sem tetszik ami Magyarországon zajlik.
Egyre több BKV busz válik használhatatlanná, ezért meg kéne újítani a járműparkot. Erre viszont a BKV 90 milliárdos adósságállományát megközelítő összeget kellene szánni.
Szerda hajnal óta vízummentesen közlekedhetnek a szerbek a schengeni övezetben. Éjfélkor elsőként a szerb külügyminiszter lépte át a határt, őt követték vajdasági magyarok is. Volt aki csak átugrott és már visszafordult.
Szegeden hajléktalanokról vitatkoznak a hatóságok, mert többen sátrat tákoltak össze az Izabella híd lábánál. Gondot akkor okoznak, ha nagy szemetet hagynak maguk után, de kilakoltatni nem lehet őket addig, amíg törvényt nem sértenek.
Ferihegyen és Európa nagyvárosaiban is akadozik a légiforgalom, mert a kontinens nyugati féltekéjén tomboló havazás miatt több reptér nem tud indítani és fogadni járatokat. Magyarországról sem lehet elrepülni például Londonba, Berlinbe.
Mentősöknek kellett kimenteni egy mentőautóból a beteget, mert a kocsi karambolozott egy személyautóval. A sofőrök figyelmetlensége okozta a balesetet.
Reggel elítélték csalásért és közokirat-hamisításért, este pedig kitüntették közéleti szerepvállalásáért Rostás Lászlót, az Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettesét. Rostás mellett többeket azzal vádolnak, hogy visszaéltek kárpótlási pénzekkel.
A Népszabadság információi és a rendelkezésére álló dokumentumok nem támasztják alá azt az állítást, hogy a Dávid Ibolya MDF-elnök által bemutatott, és az ellene irányuló adatgyűjtést taglaló hangfelvételek manipuláltak lettek volna.
Bár jelenleg is Sólyom László vezeti a politikusok népszerűségi listáját, de elődeivel összehasonlítva kimondható: ő az eddigi legkevésbé kedvelt köztársasági elnök.
Az autópályadíjak emeléséről tárgyal a közlekedési tárca. Összesen 13, 6 százalékkal drágítanák a matricákat, de legkorábban februárban vezethetik be a változtatást.
Szombaton a Pecsában bemutatja most megjelent, rendhagyó formátumú anyagát a Quimby. Kiss Tiborral beszélgettünk a lármagyűjtögetésről, a zenekar kétéves kényszerszünetéről, és hogy miért érezte magát lobogó fülű kölyökkutyának a pipacsmezőn.