Belföld

Megfelelő tájékoztatás nélkül sterilizáltak egy roma nőt, ezért roma jogvédő szervezetek az ENSZ-hez nyújtottak be panaszt. Eszerint a Magyar Köztársaság megszegte a nőkkel szembeni diszkriminációt tilalmazó nemzetközi egyezményt - értesült a FigylőNet az Európai Roma Jogi Központ illetékeseitől.
2004. 02. 13. 11:35
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) felszólítja a vezető mobilszolgáltatókat, hogy a vezetékes szolgáltatók által már január elseje óta alkalmazott új módszertan alapján tegyék meg javaslatukat összekapcsolási díjaikra március 1-ig.
2004. 02. 13. 11:30
A PC forgalom kétszámjegyű növekedést produkál 2004 első negyedévében, és minden jel arra utal, hogy ez az ütem megmarad az év végéig, olvasható a Gartner csütörtökön közzétett előrejelzésében.
2004. 02. 13. 11:25
Erősödéssel nyitott pénteken a cseh korona, a jelek szerint a piac figyelmen kívül hagyta a vártnál jobban emelkedő termelői árakról és a halvány fizetési mérlegről csütörtökön kiadott jelentéseket.
2004. 02. 13. 11:03
Átszervezik a román kormányt. Az erről szóló tervezetet csütörtökön este fogadta el a Nastase-kabinet, de még a parlamentnek is döntenie kell.
2004. 02. 13. 10:41
A Reuters hírügynökség által a napokban megkérdezett 34 elemző véleményének átlaga szerint Magyarország és Szlovákia 2009-ben csatlakozik az eurózónához (EMU), míg Lengyelország és Csehország egy évvel később.
2004. 02. 13. 10:11
Egységes elvek alapján történik a megszorító csomag megvalósítása, melynek a legnagyobb vesztese a gazdasági tárca lehet – írja a Világgazdaság. A GKM-nek közel 42 milliárd forintot kellene megtakarítania, ám ennek csupán a felét tartja reálisnak.
2004. 02. 13. 10:10
A Microsoft bejelentette, hogy a Windows NT és a Windows 2000 operációs rendszer forráskódjának egy kis része kikerült az internetre, és ez azzal a veszéllyel jár, hogy a programot törvénytelenül lemásolhatják, illetve azok alapot adhatnak hacker-támadásokra.
2004. 02. 13. 10:00
2003-ban az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) Rt. adózott eredménye 518,8 millió forint volt tavaly, 58,1 százalékkal elmaradt a 2002-ben elért 1,239 milliárd forinttól - derül ki a társaság pénteken közzétett, magyar számviteli szabvány (HAS) szerinti, nem auditált, nem konszolidált gyorsjelentéséből.
2004. 02. 13. 09:23
Az ipari termelés volumene 2003-ban 6,4 százalékkal volt magasabb a 2002. évinél, az ipari export 10,9 százalékkal, a belföldi értékesítés pedig 1,1 százalékkal nőtt - közölte a végleges adatokat Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
2004. 02. 13. 09:11
Olvasói sztorik