Lőre elmondta, az elnök újságírókkal találkozva közölte, egyelőre még nincs döntés arról, hogy a jelenleg Győrött készülő TT modelleket felváltó új sportkocsik hol készülnek majd.
Lőre közölte, Winterkorn teljesen légből kapottnak nevezte a győri gyár bezárásáról szóló híreket és közölte, a győri gyárban a fókusz a motor gyártáson és fejlesztésen van.
A győri gyárban 2003-ban 1,334,985 motort gyártottak, 4,29 százalékkal többet, mint 2002-ben. A gyárban 32,337 Audi TT sportkocsit szereltek össze 2003-ban, a 2002-es 34,711 után.
Az Audi Hungária Motor Kft. 2003-ban 3,722 milliárd euró árbevételt ért el, a 2002-es 3,552 milliárd euró után.
Az Audi magyarországi beruházásai 1993 és 2003 vége között 1,75 milliárd eurót tettek ki. A győri Audi Hungária Magyarország legnagyobb exportőre és az ország egyik legnagyobb árbevételű vállalata.

Pénz, hatalom és szex – erről szól a családtagjaikat kiirtó mormonok ügye?
Akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat a családját eltüntető, közben új, magát prófétának képzelő férjével Hawaii-on összeházasodó Lori Vallow Daybell. A világvégehívő mormon pár egyik felét elítélték, miközben az új férj tárgyalásának még időpontja sincs.