Belföld

Befektetők Miskolcon – milliárdos fejlesztés

Meghaladja a három milliárd forintot annak a projektnek az értéke, amelynek megvalósulása után megújul Miskolc belvárosának egy része; az erről szóló megállapodást írta alá a miskolci önkormányzattal egy izraeli befektetői csoport.

Veres László elmondta: az önkormányzat tulajdonában lévő Miskolci Ingatlangazdálkodó (MIK) Rt. az elmúlt év augusztusában írt ki pályázatot a miskolci belvárosban található, úgynevezett Bazár-tömb fejlesztésére, miután azt külső tőke bevonásával kívánja megvalósítani. A pályázatot az izraeli tulajdonban lévő E.R.D. Building City Center Ingatlanforgalmazó és Ingatlanfejlesztő Kft. nyerte meg.

A beruházás megvalósítására a MIK Rt. 24 százalékos és az E.R.D. 76 százalékos részesedésével egy közös társaság jön létre hamarosan – tette hozzá.

A részletekről a szóvivő elmondta: a miskolci sétálóutcával párhuzamos jelenleg elhanyagolt Bazár-tömböt romos épületek, grundok jellemzik.

A több ütemben megvalósuló, hárommilliárd forintot meghaladó beruházás keretében a belváros arculatához szervesen illeszkedő házakat épít fel az izraeli cég, ezekben 225 mindenigényt kielégítő lakást alakítanak ki. Emellett felépítenek egy 2.100 négyzetméter alapterületű kereskedelmi létesítményt, valamint egy parkolóházat.
A kivitelezés 2005-ben kezdődik, addigra elkészülnek a tervek, illetve a tömb összközművesítése, amelyet a miskolci önkormányzat vállalt magára – jegyezte meg Veres László.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.