Belföld

A Világörökség részévé tennék a Balaton környékét

Balatonparti megyék és a régió fejlesztési tanácsa úgy döntöttek: Világörökség címre terjesztik elő többek között a Tihanyi-félszigetet, a Tapolcai-medence Tanú-hegyeit és a Hévízi-tavat.

A Balaton régió kiemelt értékei kerüljenek fel a Világörökség listájára – ezt kezdeményezték a három tóparti megye közgyűlései, valamint a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) Keszthelyen tartott együttes ülésén csütörtökön. Az erről szóló előterjesztést Somogy, Veszprém és Zala megye közgyűlésének elnöke, valamint a BFT elnöke írta alá.

A Világörökségi cím az előterjesztők szerint jelentős előnyökkel jár: álláspontjuk szerint ez hazai és nemzetközi viszonylatban is presztízsnövekedést jelentene a Balatonnak, emellett biztosítaná a terület természeti és kulturális értékeinek megóvását és fennmaradását. További előny, hogy a térség bekerül a világ kiemelt turisztikai célpontjai közé, valamint a különböző pályázatokon nagyobb eséllyel indulhatnak az érintett önkormányzatok.

Gyenesei István, Somogy megye közgyűlésének elnöke módosító indítványában azt javasolta, alakuljon meg a térségi világörökségi bizottság. A három megye közgyűlése, valamint a BFT tagjai az előterjesztést a módosítással együtt egyhangúlag elfogadták.

Kolber István, az együttes ülést kezdeményező Balaton Fejlesztési Tanács elnöke az MTI-nek elmondta: egy természeti vagy kulturális érték felvételére a világörökségi listára bárki javaslatot tehet a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottságánál. “Ha a bizottság a helyszínt érdemesnek és esélyesnek tartja a felvételre, akkor felkerül a Világörökségi Várományosi Listára, végül a kormányzat dönt arról, hogy az ezen szereplő helyszínek közül melyeket javasolják a párizsi székhelyű UNESCO Világörökség Bizottságnál” – sorolta az eljárás menetét a BFT elnöke hangsúlyozva, hogy a listára való felkerülés nagyon komoly előkészületeket igényel.

Magyarázatként hozzáfűzte: a felterjesztéshez egy részletes, szakmailag alátámasztott dokumentációt kell készíteni, amiben egyebek mellett szerepel az örökség beazonosítása, lehatárolása, leírása, indoklása, kezelési terve. Az elnök tájékoztatása szerint a tíz jelenlegi várományos között van a Tihanyi-félsziget, a Tapolcai-medence Tanú-hegyei és a Hévízi-tó. A Balaton üdülőkörzetben található három helyszín egymáshoz kapcsoltan sorozatnevezésként szerepel. E mellé kerülhetne még a későbbiek során a keszthelyi Festetics-kastély, valamint a fenékpusztai római kori villamaradványok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.