Belföld

A Fidesz azt javasolja a kormánynak, hogy vonja be az ellenzéki pártokat a második Nemzeti Fejlesztési Terv kimunkálásába, mert kormányváltás esetén kockázatos lenne, ha radikális változtatásokat kellene eszközölni a terven - jelentette ki Pokorni Zoltán, a párt alelnöke, aki ismertette a Fidesz 2006-ra vonatkozó oktatáspolitikai elképzeléseit is szombati sajtótájékoztatóján.
2005. 04. 30. 18:27
Egy ember meghalt, nyolcan megsebesültek egy robbantásos merénylet következtében szombaton az egyiptomi fővárosban, két órával később további három embert kellett korházba szállítani, mikor fegyveres tüzet nyitottak egy turistabuszra.
2005. 04. 30. 17:19
A Pick Szeged Rt. célja, hogy veszteségét az idén minimálisan a múlt évi felére csökkentse - tájékoztatta a társaság elnök-vezérigazgatója, Kovács László a Pick Szeged Rt. szombati budapesti közgyűlését követően az MTI-t.
2005. 04. 30. 16:42
Továbbra is árad a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei folyók többsége, az árvízvédelmi szakaszok hossza csaknem négyszáz kilométer - közölte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője.
2005. 04. 30. 09:57
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,66 pontos csökkenéssel 16 377,74 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,95 százalékos gyengülés.
2005. 04. 29. 17:43
Lezárult a Hungexpo mintegy tizenöt éve tartó magánosítási folyamata az adásvételi szerződés pénteki, ünnepélyes aláírásával.
2005. 04. 29. 17:34
A korábban prognosztizáltnál 0,2 százalékponttal alacsonyabb, 3,7 százalékos gazdasági növekedési ütemet vár az Ecostat, az infláció 4 százalék alatt marad - áll az gazdaságelemző és informatikai intézet legfrissebb értékelésében.
2005. 04. 29. 17:25
A Magyarországon befektető német vállalatok többsége pozitívan ítéli meg a befektetési környezetet, bár derűlátásuk mérséklődött az elmúlt években – közölte Wolfram Klein, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ügyvezető elnökségi tagja a kamara konjunktúra felmérését ismertetve.
2005. 04. 29. 16:25
Az Európai Unió 60 napos vizsgálatot indított a Kínából beáramló textíliák ügyében. Ha a vizsgálatból kiderül, hogy az olcsó kínai termékek exportja miatt védintézkedésekre van szükség, akkor Brüsszel megkezdi a tárgyalásokat Kínával a beviteli kvóták visszaállításáról. Hasonló lépést tett az Egyesült Államok kormánya is.
2005. 04. 29. 16:14
Az MVM Rt. megtartotta a 2004. üzleti évet lezáró évi rendes közgyűlését, amelyen a várakozásnak megfelelően az Rt. igazgatósága a közgyűlést követő ülésén a társaság elnökévé választotta Draskovics Tibort.
2005. 04. 29. 14:21
Vizes ronggyal is graffiti-mentesíthető lesz a felújított 2-es metró állomásainak burkolata. A megállók minden négyzetméterét ipari kamera ellenőrzi majd, a biztonságot sugárventilátorok szavatolják. A felújítás alatt kátyúálló és légkondicionált buszok viszik az utasokat.
2005. 04. 29. 14:15
Az OTP Bank évi rendes közgyűlése pénteken elfogadta az igazgatóság osztalékjavaslatát, így a bank a tavalyi 104,818 milliárd forintos adózott nyereségből 41,206 milliárd forintot fordít osztalékfizetésre.
2005. 04. 29. 13:54
A NABI Autóbuszipari Rt. közgyűlését az igazgatóság javaslatára a harmadik napirendi pont megtárgyalása után felfüggesztették, mivel az igazgatóság a cég 2004. évi auditált üzleti jelentést nem tudta benyújtani.
2005. 04. 29. 13:23
Olvasói sztorik