Belföld

24 éves korig tenné ingyenessé a második diplomát a Fidesz

A Fidesz azt javasolja a kormánynak, hogy vonja be az ellenzéki pártokat a második Nemzeti Fejlesztési Terv kimunkálásába, mert kormányváltás esetén kockázatos lenne, ha radikális változtatásokat kellene eszközölni a terven - jelentette ki Pokorni Zoltán, a párt alelnöke, aki ismertette a Fidesz 2006-ra vonatkozó oktatáspolitikai elképzeléseit is szombati sajtótájékoztatóján.

A jelenlegi kormány felelőssége és dolga, hogy a 2007-től 2013-ig tartó második Nemzeti Fejlesztési Terv pénzügyi kereteit, tartalmi programjait kidolgozza ez év végéig, ugyanakkor a következő kormányra esik ennek a véglegesítése – mondta el Pokorni Zoltán, a Fidesz-frakció oktatási kabinetje által szervezett konferencia szünetében. “Éppen ezért mi részletes programokat dolgozunk ki már most, és azt javasoljuk (…) a jelenlegi kormánynak, hogy vonja be az ellenzéki pártokat is a Nemzeti Fejlesztési Terv kimunkálásába, mert véleményünk szerint lesz kormányváltás 2006-ban” – szögezte le.


A Fidesz alelnöke szerint, ha 2006-ban radikális változásokat kellene eszközölni a terven, akkor ez azzal a kockázattal járna, hogy 2007-től nem lehet elindítani a programokat, azaz jelentős uniós forrásoktól esne el Magyarország. Pokorni személyesen is jelezte Magyar Bálintnak, hogy a szükségesnek tartja a februárban tartott négypárti egyeztetés folyatását. 

Ha a Fidesz kormányra kerül 2006-ban, akkor a jelenlegi kormánnyal ellentétben, szoros egységben kezelné a szakképzést, a felnőttképzést és a munkaerőpiaci képzést, valamint 24 éves korig ingyenessé tenné a második szakma megszerzését – mondta politikus, aki kitért a felsőoktatási törvényjavaslatra is, amely véleménye szerint sem szakmai, sem jogi értelemben nem jó, nem állná ki az Alkotmánybíróság próbáját sem. Szerinte, ha 2006-ban polgári kormány kerül hatalomra, akkor a kétciklusú képzések közül kivennék az orvosi, az építész-, a jogász-, a művészeti és a pedagógusképzést, így ezeket továbbra is a klasszikus formában lehetne tanulni. Ugyanakkor a többi képzés esetében az intézményekre, illetve a hallgatókra bíznák, hogy a régi vagy a kétciklusú képzést választják.

Pokorni Zoltán azt pontosan nem tudta megmondani, meddig tartana ez az időszak, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az európai országok közül van olyan, amely 10 évben határozta meg a kétciklusú képzésre való áttérés átmeneti idejét, de van olyan is, amely hosszú távon akarja működtetni a vegyes rendszert. A Fidesz 2006-ban módosítaná az érettség-felvételi rendszerét is, így mindenkinek, aki államilag finanszírozott képzésre jelentkezik, legalább egy tárgyból emelt szintű érettségivel kell rendelkeznie, mert ez teremti meg az egyenlő esélyeket a most és a régebben maturáltak között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik