Belföld

Már a magyar fogyasztóvédelemhez is fordulhat jogorvoslatért az, aki külföldön vásárol hibás vagy rossz minőségű terméket, ha megvan a blokkja - jelentette be a kormányszóvivő pénteken. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és az ÁNTSZ is fokozott ellenőrzésbe kezdett.
2006. 12. 08. 15:05
A Fidesz elutasítja a parlament előtt fekvő egészségügyi törvénycsomagot, mert egy igazságtalan ellátórendszer kialakulásának veszélyét látja benne, és az nem vezet otthonos Magyarországhoz – közölte Orbán Viktor a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) ülésén.
2006. 12. 08. 14:32
A tervezett mélygarázs beruházója polgári peres eljárást kezdeményezett a Nagymező utcai lakosokat magába tömörítő szervezet ellen, miután az egyesület csütörtökön egy hangfelvétellel próbálta bizonyítani azt, hogy a mélygarázs megépítése mögött politikai érdekek állnak.
2006. 12. 08. 13:32
Közel két hét után átmenetileg felfüggesztették sztrájkjukat a belügyi és rendvédelmi dolgozók a Központi Adatfeldolgozó és Nyilvántartó Hivatalban. Mivel eddig nem sikerült a munkáltató szaktárcával megállapodni, lehet, hogy bírósághoz fordulnak.
2006. 12. 08. 12:43
Az év végén nyugállományba vonul Lapid Lajos dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitányának közbiztonsági helyettese – erősítette meg a Magyar Hírlap információját a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője. Távozik még több magas beosztású rendőri vezető is.
2006. 12. 08. 11:09
Eldőlt, hogy december 31-ével nyugdíjba vonul Lapid Lajos dandártábornok, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közbiztonsági vezetője, Gergényi Péter főkapitány helyettese.
2006. 12. 08. 08:01
Magánadományokat gyűjt az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) működéséhez. Ugyan 460 főt el kell bocsátani a szervezettől, a szakemberek továbbképzésére azonban így is szűkös a keret.
2006. 12. 07. 16:55
Nógrád megye önkormányzata 1 milliárd 660 millió forintos hiánnyal számol jövő évi költségvetésében, ami létszámleépítést, intézmények összevonását, illetve megszüntetését vetíti előre – közölte a megyei közgyűlés elnöke.
2006. 12. 07. 15:36
A BKV tarifáit illetően jövőre átlagosan 13,9 százalékos, a távhőáraknál pedig 45 százalékos, kétlépcsős emelést javasolt a Főpolgármesteri Kabinet a döntésben illetékes Fővárosi Közgyűlésnek.
2006. 12. 07. 14:45
Megnevezték azt a törökbálinti céget, amelyik romlott árukat címkézett át, és így adta el a boltoknak. A M.E.G.A. Trade Kft. ellen a rendőrség is nyomozást indított rossz minőségű termék forgalomba hozatalának bűntette miatt. A cég vezetése akár három év börtönbüntetést is kaphat.
2006. 12. 07. 14:22
A főpolgármester célja az, hogy a fővárosban egyre többen közlekedjenek kerékpárral, ezért 2007-ben további 20 kilométernyi kerékpárutat adnak át. Gusztos Péter pedig azt hangoztatta: közel egymilliárd forint jut majd kerékpárutak építésére.
2006. 12. 07. 13:42
Olvasói sztorik