Belföld

Újabb hangfelvétel bizonyítja az uniós források megcsapolását – értesült a Hír Televízió. Az egyik szabolcsi polgármester 20 milliót kért egy építési vállalkozótól, hogy a képviselő-testület segítse az uniós pénz lehívását. Az ügyben június óta nyomoz a nyíregyházi ügyészség hivatalos személy által elkövetett vesztegetés miatt.
2007. 10. 04. 08:22
Képviselőtársai túl magabiztosnak tartják Gyurcsány Ferencet. Az MSZP-frakció kifogásolja, hogy a kormányfő nem egyeztetett velük hétpontos tervéről. „Te itt beszélsz, miközben az emberek éheznek” – hangzott el a keddi frakcióülésen a Népszabadság információi szerint.
2007. 10. 04. 07:48
Az elmúlt hónapokban meggyengült Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnök pozícióit tovább rontja a Zuschlag-ügy és annak kommunikációja; több politológus is úgy vélte: az MSZP - nem tudni meddig - kivár Gyurcsány Ferenc elmozdításával.
2007. 10. 04. 07:29
Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűnsegédlete miatt gyanúsítottként hallgatta ki a BRFK egyik főtörzsőrmesterét Révész Máriusz ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség - írta a Magyar Nemzet.
2007. 10. 04. 07:26
A csütörtöki nap folyamán kora délutántól beborul az ég és már csapadék is várható. A melegfronti hatás megviselheti szervezetünket. Szombattól ismét visszatér a vénasszonyok nyara.
2007. 10. 04. 06:55
Demszky Gábor "sajnálja és szánja" szabad demokrata párttársát, Bőhm Andrást hétfői nyilatkozatáért. Ezt maga a főpolgármester mondta egy kérdésre reagálva egy budapesti sajtótájékoztatón.
2007. 10. 03. 16:44
Jövő héten elkezdődik az egészségbiztosítási törvénytervezet egyeztetése a biztosító társaságokkal - mondta az Egészségügyi Minisztérium államtitkára szerdán, a kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.
2007. 10. 03. 16:34
Doboz: Költségcsökkentés 2007 konferencia Optimalizálással növelje versenyelőnyét! Költségei azonnal drasztikusan csökkenthetők az ERP-rendszerre épülő optimalizáló és modellező eszközökkel. PR cikk: Költségcsökkentés optimalizálással a termelő vállalatoknál A termelés és logisztika költségei azonnal drasztikusan csökkenthetők az ERP-rendszerre épülő hatékony optimalizáló és modellező eszközökkel. Az egyik legkorszerűbb modellező és optimalizáló szoftver, az AIMMS, már hazánkban is elérhető. Kevés [...]
2007. 10. 03. 16:11
Megegyeztek a pártok a jövő nemzedékek ombudsmanjáról. A parlament akár már októberben elfogadhatja a tervezetet – áll a Védegylet közleményében.
2007. 10. 03. 15:56
A Tárki felmérése szerint a Fidesz kivételével minden parlamenti párt támogatottsága csökkent szeptemberben. Ha most lennének a választások, csak a két nagy párt kerülne be a parlamentbe.
2007. 10. 03. 14:50
Sem a Nemzetbiztonsági Hivatal, sem a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat nem rögzítette a Szilvásy György miniszter és Topolánszky Ákos közötti telefonbeszélgetést – közölte a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok neve elhallgatását kérő illetékese szerdán.
2007. 10. 03. 13:30
Igazoltatási „kiskátét" jelentet meg a rendőrség még október 23-a előtt, hogy az állampolgárok tisztában legyenek azzal, hogyan zajlik az igazoltatás, és kinek milyen jogai vannak – jelentette be Bencze József országos rendőrfőkapitány szerdán.
2007. 10. 03. 11:37
A Sony Ericsson által készített nemzetközi felmérés szerint Magyarországon minden második megkérdezett számára az időhiány olyan jelentős probléma, hogy több szabadidőért cserébe hajlandó lenne akár fizetni is, 6500 és 25 000 forint közötti összeget óránként.
2007. 10. 03. 10:02
Olvasói sztorik