Szűcs R. Gábor: Őfelsége lemond
A dán himnusz úgy kezdődik: „Der er et yndigt land”, azaz „Van egy bájos ország”. A királynő személyisége pontosan ezt tükrözi. Legutóbbi újévi beszédében bejelentette, hogy 2024. január 14-ével lemond.
A beszéd addig a megszokott volt: szinte mindig első helyen említi azt a tényt, hogy a dánok hétezer zsidó származású dánt mentettek meg a nácik elől 1943-ban. Miután tilos aktuális politikával foglalkoznia, ez most jelzés volt az Izraelt ért terrorista támadással kapcsolatban. Beszélt Ukrajna támogatásáról, szokása szerint a környezetvédelemről, és aztán bejelentette lemondását. Arra hivatkozott, hogy nemrégi gerincműtétje miatt nem tudja teljes mértékben ellátni teendőit.
A bejelentés, amelyet másnap az Udvar hivatalosan is megerősített, mindenkit meglepett, még Mette Frederiksen (Szociáldemokraták) kormányfőt is, aki azonban sajtótájékoztatóján kifejezte az egész nép háláját a királynő uralkodása iránt, és azt: biztos abban, hogy az utód, Frigyes herceg is éppúgy élvezni fogja a nép szeretetét, mit II. Margit.
A fiatalabbik fiú, Joachim második házasságában él, jól érezhetően nem ambicionálja a politikai szereplést, ennél sokkal jobban érdekli a vidéki gazdálkodás, amelyet életpályának tekint.
Frigyes herceg, a trónörökös 1968. május 26-án született a koppenhágai Rigshospitalban (ez állami közkórház), ahol egyébként édesanyja és öccse, Joachim is a világra jött. Tizennyolc éves korától, az alkotmány szerint az Államtanács tagja. Az Aarhusi Egyetemen mesterfokot szerzett politikatudományból. Mindhárom dán haderőnemnél szolgált, beleértve a búváralakulatot is. Gyakornok volt a párizsi dán nagykövetségen, majd 2003 októberében feleségül vette Mary Elisabeth Donaldson ausztrál marketing-tanácsadót.
Váncsa István: Pokol négyszázmillióért
Európa talán legsikeresebb és ebből fakadóan egyöntetű csodálatnak örvendő országa az év utolsó előtti napján tartalmasnak látszó gazdasági helyzetképpel örvendeztette meg az effélékre fogékony publikumot. Meglepetésekkel a dokumentum nem szolgál, vagy ha mégis, akkor avval, hogy egyáltalán létrejött. Annak ellenére, hogy nem lózungokból áll, hanem számokból és adatokból, viszont azokat értelmezni kéne, az pedig korántsem oly egyszerű, mint gondolnánk.
A négy alapművelet ismerete kéne hozzá, vagy legalábbis az összeadásé és a kivonásé, mármost ezeket a tudnivalókat vagy elsajátította a gyerek az iskolában, vagy nem sajátította el. Nyájas olvasóm találgathat, ha akar, de fölösleges, a 24.hu e tárgyban készült anyaga már a címében is minden különösebb lacafacázás nélkül fogalmaz: Akadémikusok a PISA-teszteredményekről: a magyar diákok negyede funkcionális analfabéta és képtelen önállóan számolni.
Egyszerűbben szólva arról van szó, hogy unokáink az iskolában sem írni-olvasni, se pedig számolni nem tanulnak meg. Nyilván azért nem, mert egyértelmű számukra, hogy Mária országában az érvényesüléshez számos különféle út vezet ugyan, ám az elme pallérozása nem tartozik ezek közé. A felcseperedő porontynak attól több pénze nem lesz, evvel együtt a gondos szülő képes lehet meggyőzni őt arról, hogy esetleg talán igen. Tanulj, tinó, ökör lesz belőled, persze ezt el is kell tudni magyarázni a serdületlen emberpalántának, és akkor a jövője sínre kerül. Vagy nem, de hát a szülő ennél többet aligha tehet.
Kovács Zoltán: Elment a falig
Mi lett Orbán nagy hangon hirdetett 2008-as lózungjából: „Az egészség nem eladó!” Hát, dehogynem. Ő és kormánya hajszolja az embereket a magánszférába, ami nem lenne baj, ha az oda be nem jutó szegényebb rétegeknek is mondana már egyszer valamit. Annál például többet, mint hogy „ez a probléma ciklusokon átívelő”. Negyedik ciklusát tölti kormányon, a helyzet látványosan romlik.
Az orosz kapcsolat ilyen tartalmú erősítése is rövidlátó program volt. Mi lett a keleti nyitás korrekt és nyitott gazdasági elképzeléseiből? Egy bratyizós, gyanús politikai mutyi. Lehet, hogy ezt Orbán már bánja, de benne van nyakig. Bizonyára úgy gondolta, Csernyenko halálával megszűntek az orosz nagyhatalmi álmok, de tévedett. Ugyan mit nem vett észre a mi politikai váteszünk például a grúziai beavatkozásban, és mit gondol, mi folyik Ukrajnában.
A lánglelkű fiatalokból házsártos öregemberek lettek. Idevágó példa akad bőven. 1959-ben a Fidel Castro vezette forradalmárcsapat bevonult Havannába egy szabad rendszer ígéretével. Fiatalok voltak, jóképűek, lazák. A kegyelmi állapot néhány hónapig tartott, aztán a két Castro fivér Che Guevarával magához ragadta a hatalmat, és utána senki sem szólhatott bele, mit művelnek. Még középkorúak sem voltak, mire ugyanolyan diktatúrát építettek, mint Batistáé volt.
Gadó Gábor: A laktanyában – 40 pont a hatalomról Vajda Mihály emlékére
Közkeletű tévedés, hogy a diktatúrák kiszámíthatóak, hogy az egyetlen erőcentrumból irányított államokban „rend van”, a hatalom megköveteli a parancsuralmi előírások betartását. Akár egy laktanyában: a körletben mindennek megvan a helye, a katona a ruházatát élére hajtja, és csak akkor ül le, ha erre utasítást kap. Ezzel szemben a liberális demokráciákban egy idő után mindent „elural a káosz”, a társadalom egymással csatázó zavaros gondolatok, életeszmények foglyává válik.
Ne csodálkozzunk – figyelmeztetnek a „rendpárti” ideológusok –, hogy ezekben az országokban a kormányok sűrűn váltják egymást, a gazdaság működését sztrájkok bénítják meg, és az állam egy külső támadás ellen – legyen az háború vagy „illegális migránsok rohama” – védtelennek bizonyul. Az önjelölt despoták magukat ajánlva a tervezhető életet ajánlják az alattvalóknak, és cserébe nem kérnek mást, mint feltétlen engedelmességet. A közhatalom leválthatatlan birtokosai azonban gyakran ennél többre is képesek: hősöket és hitet, valamint legyőzendő ellenséget teremtenek úgyszólván a semmiből. A lakosságot mindez kárpótolja a gondolkodás és szólás szabadságának, az életvitel önálló alakításának korlátozásáért.
Az észszerűen és empátiával gondolkozó demokratáknak nincs könnyű dolguk, ha a már-már vallásos hevülettel képviselt nézetek híveivel vitáznak.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
