Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok
– így hangzott az orbáni figyelmeztetés még 2011-ben. És valóban. Orbán Viktor ugyan illiberális államot hirdetett 2014-ben, azonban a NER kormányzati ciklusai több vonatkozásban is egy liberális utópiát teljesítenek be.
Mire gondolok?
Az éjjeliőr-államról először Ferdinand Lassalle (akinek képe ott lógott ükapám cipészműhelyének falán) beszélt 1862-es berlini beszédében: „Ez egy éjjeliőr-elképzelés, uraim, egy éjjeliőr-elképzelés, mert magát az államot csak egy éjjeliőr képében tudja elképzelni, akinek az a feladata, hogy megakadályozza a rablást és a betörést. (…) Ha a burzsoázia következetesen ki akarná mondani az utolsó szavát, akkor el kellene ismernie, hogy elképzelései szerint, ha nem lennének rablók és tolvajok, az állam teljesen felesleges lenne.”
A NER felhalmozó kapitalizmusa ehhez képest annyiban különbözik a klasszikus liberális kapitalizmustól, hogy a rablók és tolvajok – ha nagy tételről van szó – maguk a felhalmozó kapitalisták, a rablás és tolvajlás esetükben a felhalmozás, az állam feladata pedig kimerül a felhalmozás zavartalanságának és a felhalmozott vagyon háborítatlanságának szavatolásában. A NER állama ezért egyszerre éjjeliőr és egy hipercentralizált konstrukció.
Miért gondolom ezt?
A NER Magyarországán a közösségi ellenőrzés funkciói leépültek. A munkások egészségét veszélyeztető cégeket nem fenyegeti munkaügyi ellenőrzés, Budapest belsejében akár maradandó testi károsodást is okozhat egy kontár tetőtér-beépítés, hiszen az építésrendészet nem működik, ahogyan a környezetvédelmi felügyelet sem, és ahogyan elfogynak a természetvédelmi őrök, a rendőrjárőrök, a fogyasztóvédelem pedig a kormányzati kommunikációs kampányok végrehajtására szorítkozik – és így tovább. S persze leépül a szociális, s benne – a családbarát Magyarország nagyobb dicsőségére – a gyermekvédelmi intézményrendszer is. A kiemelt beruházási törvényt még 2006-ban egy MSZP-FIDESZ kooperáció alkotta meg: az egész arra a filozófiára épül, hogy a mindenkori kormány diszkrecionális jogkörben eljárva, egyes projektek esetében beszűkítheti a társadalmi részvétel lehetőségét, és úgymond egyszerűsítheti a hatósági engedélyeztetést. Így jellemzően éppen az életvilágunkra legnagyobb hatást gyakorló beruházások érdekében a kabinet egyetlen tollvonással légiesítheti a közösségi kontrollt.
A NER 2010 után köszönte és átvette, majd pedig csúcsra járatta ezt az alkotást.
A hatósági szervezetrendszer ma Magyarországon ott és annyiban működik, ahol és amennyiben az egyes szektorok erőviszonyainak átrendezéséhez hatósági asszisztencia is szükséges. Egyebekben viszont nem háborgatja a polgárokat (van ennek jó oldala is: a Great Lockdown idején – amikor a művelt Nyugaton brutálisan és tök feleslegesen korlátozták az állampolgárok mozgásszabadságát – Orbán Viktor megelégedett a „kikacsintós” éjszakai kijárási korlátozással).
Az éjjeliőr-állam kiépítésének újabb stációját jelenti a néhány hete megjelent törvénytervezet az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről. A propagandaminisztérium indokolása bámulatos:
A törvényjavaslat célja jelentősen csökkenteni az állampolgárok, vállalkozások adminisztratív terheit. A vállalkozások adminisztratív terheit csökkenti a különböző szabályzatkészítésre kötelezettek körének szűkítése.
Miféle terheket kíván levenni az Orbán-kormány az állampolgárok és a vállalkozások válláról? A tervezet 46.§-a például tovább puhítja a kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályokat: a kormány immáron azt is megteheti, hogy még a kiemelt beruházási törvényben megszabott határidőnél is rövidebbel kedveskedik a számára fontos befektetőknek. Lassan eljutunk oda, hogy egy-egy akkugyár vagy atomerőmű esetében valamennyi szakhatósági engedélyt kiválthatja a miniszterelnöki pátens. A törvénytervezet egy dologban tényleg tehermentesíti a polgárokat: nem kell többet közmeghallgatásra járnunk. A kormányzati elképzelés ugyanis módszeresen kigyomlálja – pontosabban: a virtuális térbe száműzi – a közmeghallgatásokat. Hazai bányatulajdonos és kínai akkumulátorgyártó egyaránt megnyugodhat: nem kell többé szembenézniük az életvilágukért aggódó dühös polgárokkal.
A NER-burzsoázia diszkrét bája azonban a munkajogi egyszerűsítésekben mutatkozik meg a maga nyers, cinikus, neoliberális valójában. A jogszabály-tervezet 14.§-a azzal kívánja csökkenteni a cégek adminisztrációs terheit, hogy egyes munkakörökben, tevékenységeknél munkavédelmi oktatásnak ismeri el a miniszter által előírt, úgynevezett oktatási tematikának a munkavállaló részére való egyszerű átadását, amely akár elektronikus úton is megtörténhet. Mivel a szöveg nem tér ki az átadott tematika meg nem értéséből eredő felelősségre, a bizonyítási teherre, a módosítás könnyen ellehetetlenítheti a munkabelesetek utáni kártérítési pereket. A jövőben ugyanis elegendő lenne az „oktatási tematika” átadása a munkavállalóknak, egy aláírásért cserébe. S még csak nem is a konkrét tananyagot kapná meg a dolgozó, hanem a tartalomjegyzéket és ezzel le is veszi a munkáltató válláról a felelősséget. Mindeközben persze senki sem fog meggyőződni arról, hogy az adott munkavállaló tisztában van-e a munkája során rá leselkedő veszélyekkel.
A tervezet 23.§-a ezzel párhuzamosan a tűzvédelmen is lazít. Jelentősen szűkítenék azoknak a cégeknek a körét, amelyeknek tűzvédelmi tervet kell készíteniük, és eltörölnék a munkavállalók tűzvédelmi oktatását is. A tervezet itt is a legsérülékenyebb csoportot érintené a leghátrányosabban: a munkavállalónak fogalma sincs, milyen tűzvédelmi szabályokat kell betartania, ha csak odaadják neki az általános tűzvédelmi szabályzatot, nem tudja, milyen tűzvédelmi berendezések vannak az épületben, vagy hogyan kell onnan vészhelyzetben kimenekülnie. S bátran képzeljük csak el, amikor ezeket a munka- és tűzvédelmi szabályzatokat az anyanyelvükön kívül más nyelvet alig beszélő, biztonsági előírásokat korábban alig látott vendégmunkások százezreinek lökik oda! Helyesen mutat rá a Mérce szerzője, hogy a biztonsági előírások fellazítása, elhagyása profitábilisabbá teszi a munkavégzést a munkáltatónak, de veszélyesebbé a melósnak. Rogán Antal felől nézve tehát a tűzvédelmi és a munkavédelmi oktatás nem egyéb, mint adminisztratív teher.
A szakszervezeti tagdíjtörvény jelenleg úgy rendelkezik, hogy a munkáltató a munkavállalók munkabéréből a szakszervezeti tagdíjat a munkavállaló írásbeli kérelmére köteles levonni, és a munkavállaló által megjelölt szakszervezet javára a kérelemben meghatározott összeget átutalni. Az állam működésének további egyszerűsítését célzó javaslat a közszférában (így a pedagógusoknál és az egészségügyi dolgozóknál is) megszüntetné ezt a lehetőséget. A módosítás ráadásul nem csökkenti, hanem növeli a terheket. Az MKKSZ elnöke szépen levezette, hogy miközben a jelenlegi rendszer az államkincstár informatikai rendszerében nem jelent többlet terhet, a jövőben minden munkavállalónak, aki tagja szakszervezetnek (és nincs erre vonatkozó megállapodása a munkáltatóval), megbízást kellene adnia a bankjának, hogy átutalja a szakszervezeti tagsági díjat, ami plusz bürokráciát és költséget jelentene, ha pedig valaki a készpénzes befizetés mellett döntene, az az egyébként közszférában dolgozó szakszervezeti tisztségviselők terheit növelné, gyakorlatilag pénztári napokat kellene tartaniuk, viselve a befizetéssel járó könyvelési, bevallási, adatszolgáltatási feladatokat.
A változtatás valódi céljára a BRDSZ elnöke világított rá, amikor elmondta: a rendvédelmi szakszervezetek számára a tagdíjat már 2013. január elseje óta nem a munkáltató utalja át, és ennek hatására az érintett szakszervezetek el is veszítették a tagságuk 50 százalékát. Ráadásul a munkáltatói tagdíjlevonás jelenleg nagyjából az egyetlen módja annak, hogy a munkáltató hiteles képet kapjon arról, hány tagja van egy szakszervezetnek, azaz a szakszervezet kellően reprezentatív ahhoz, hogy kollektív szerződést kössön, továbbá tisztségviselői megfelelő munkaidő-kedvezményt kapjanak. A törvénymódosítás célja roppant egyszerűen összefoglalható: a kormány fel kívánja számolni a kollektív munkajogot a közszférában. Egyelőre csak ott.
A munkavédelem szétverése, a kollektív munkajog ellen intézett támadás egyetlen szakszervezet-ellenes, thatcherista, neoliberális stratégiába illeszkedik. A rendszerváltás utáni magyar újkapitalizmusban komoly sztrájkfenyegetéssel eleve csak a közszférában kellett számolni. A NER ezért már 2010-ben szigorított egyet a sztrájktörvényen – ekkor még csak a közüzemeknél. A 2010-es nyitányon visszavettek a csoportos létszámleépítés garanciáiból, illetve legalizáltak bizonyos társadalombiztosítási védelem nélküli foglalkoztatási formákat. Ebbe a mintázatba illeszkedett aztán a 2018-as túlóratörvény, a közalkalmazotti státusz aprólékos szétzilálása, a munkaerő-kölcsönzés felpörgetése. A negyedik kétharmad első intézkedései között egyszerre liberalizált még egyet a munkaerő-kölcsönzés addig sem túl szigorú szabályain és véglegesítette a pedagógusok sztrájkjogának korlátozását. Majd jött a vendégmunkástörvény.
Ha a magyar munkaerő-piacon többségbe kerülnek a legkiszolgáltatottabb foglalkoztatási formák (társadalombiztosítási védelem nélküliek, kölcsönzött munkaerő, vendégmunkások), úgy a bérharcnak és a szakszervezeteknek akkor is harangoztak, ha a közszférán tesztelt – sztrájkjogi, kollektív munkajogi – korlátozásokat mégsem óhajtják a versenyszférára is kiterjeszteni. Orbán Viktor még 2010-ben benevezett a lefelé tartó adó-, bér- és környezetszabályozási versenybe. Ahhoz, hogy ebben a versenyben sikeres legyen, valóban egyszerűsített államra van szüksége. Csakhogy egyszerűsített állam a gazdag kevesek országában és a multik paradicsomában működik.
A szerző ügyvéd, korábbi országgyűlési képviselő.
