„Vízimentő-szolgálat hiányában a strandot mindenki saját felelősségére veheti igénybe” – ezt írták ki júniusban a balatonfenyvesi nagystrand hirdetőtáblájára. Ami azt jelentette, hogy a tópart egyik legnagyobb strandja vízimentő nélkül maradt – mint utóbb kiderült, csak néhány hétre – írta a Népszava.
– Noha a költségvetésünkben az idén is elkülönítettük a szükséges összeget, és kerestük is a lehetőségeket, a korábbi évekkel ellentétben a Balatoni Vízimentő Szolgálat nem tudott szakembert biztosítani, s kellett egy kis idő, míg találtunk megfelelő szolgáltatót – mondta Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere a lapnak. A déli parti település végül a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával (VMSZ) kötött szerződést, a két vízimentő a szezon hátralévő részére több mint hatmilliójába kerül a falunak.
A balatoni strandok kétharmadán elvileg dolgoznia kellene vízimentőnek, ám messze nincs ekkora lefedettség. A VMSZ statisztikáiból kiderült, hogy
Az elmúlt öt évben a csúcsot 2021 jelentette, amikor is 30 település 61 strandján dolgoztak a VMSZ szakemberei, az idénre 24 település rendelte meg szolgáltatásukat 44 strandra. Az idén szerződést nem kötő önkormányzatok közül többen a szolgáltatás árával magyarázták, hogy erre a szezonra nem kértek vízimentőt.A VMSZ ajánlata alapján öt éve 15 ezer forint plusz áfába, vagyis 19 ezer forintba került egy napra egy vízimentő szakember, az idén a tarifa már 34 ezer plusz áfa, azaz 43 ezer forint – közölte a Népszava. A fizetőstrandokon, amíg belépődíjat szednek, tehát jellemzően június 1. és augusztus 31. között, mindvégig kötelező vízimentőt alkalmazni, ami 92 napot jelent, azaz egyetlen vízimentő úgy 4 millióba kerül erre az időszakra, de akadnak kétemberes strandok is, ami már 8 millió. Ehhez jön még költségként a kötelező rádióbérlés, ami bruttó 1230 forint naponta, s ez is több, mint 110 ezer forint egy szezonra, illetve, ha az önkormányzat nem tud szállást biztosítani a vízimentőnek, akkor napi bruttó 4440 forint szállásköltség, ami több, mint 400 ezer forint személyenként egy nyárra. Vagyis egyetlen vízimentő alkalmazása strandonként cirka 4,5 millióba fáj egy településnek, kettő esetén pedig csaknem 9 millió a végösszeg.
A VMSZ statisztikáiból kiderül, igencsak nagy szükség van a vízimentőkre a tó körül. Az általuk biztosított strandokon vízimentőik
- 3452 esetben láttak el sérülteket
- és 34 bajba jutott embert mentettek ki a vízből.
- 43 olyan sérültet láttak el a parton, akik ezek után még kórházi kezelésre szorultak.
- A mentőtiszti autó és az esetkocsi 71 alkalommal látott el esetfeladatot,
- mentőhajóikat 180-szor riasztották,
- ebből 75-ször bajba jutott emberekhez,
- s 48 alkalommal mentettek ki hajót vagy vitorlást.