Első kézből

Feljelentette az ügyészséget, most bűnrészességgel vádolják a NER balfék bankjában

Simicska Lajos bukása után egyből bedőlt bizalmasa ingatag bankja, a Széchenyi. Az ottani stiklik kerültek a vádiratba egy korábban adriai kikötőket birtokló milliárdos, Vitézy Tamás ellen is. Ez azután történt, hogy megvádolta az ügyészséget, hogy az államra fonódott maffia részeként segítettek őt kisemmizni.
Kapcsolódó
A jobboldali nagyvállalkozó ma már maffiának látja a NER igazságszolgáltatását
Vitézy Tamás volt az első magyar milliárdos, akinek szállodái és kikötői voltak az Adrián. Dalmáciai ingatlanvagyona aztán Jelleinek Dánielhez került. Vitézy állítja: azért kér rá az ügyészség négy év börtönt a Széchenyi Bank-perben, mert a nyilvánosság elé tárta a rendszer működését.
Nyolcévnyi nyomozásba nem fért bele, hogy miért rakott az állam egy halom pénzt a Fidesz-közeli milliárdos megroggyant bankjába
Nyolc évvel azután, hogy bedőlt a bankja, bíróság elé állt az egykor Simicska Lajos embereként számon tartott Töröcskei István, akire súlyos fegyházbüntetést kért az ügyészség. Mészáros Lőrinc ügyvédje bizonyítottság hiányában maradt ki a vádiratból.
Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik