Egy szülész-nőgyógyász – akit a TASZ jogásza, Hüttl Tivadar képviselt – alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Kérte annak megállapítását, hogy alaptörvény-ellenes, sérti az emberi méltóságot az a kormányrendelet, amely a veszélyhelyzetre hivatkozva elvette az egészségyügyi dolgozóktól azt jogot, hogy – az azonnali hatályú kivételével – felmondjanak munkahelyükön. A vidéki kórházban 2020 decembere óta dolgozó szülész-nőgyógyász munkáját 2021. február 28-ig közalkalmazottként végezte, utána feladatait egészségügyi szolgálati jogviszony keretében látta el.
Munkába állásakor az osztályon a megfelelő munkavégzéshez szükséges személyi feltételek adottak voltak, az osztály munkáját szakmailag kompetens osztályvezető irányította, a feladatokat négy teljes állásban dolgozó szakorvos, egy félállású és egy részállású szakorvos és egy szakorvosjelölt látta el. 2021 januárjától több munkatárs – köztük az osztályvezető is – távozott. Nem fogadták el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény új feltételeit. A maradóknak a kórház vezetői azt ígérték, az új szolgálati jogviszony elfogadásával nem éri hátrány őket, nem fogják megakadályozni, ha később távozni akarnak, a jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére lesz lehetőség.
Később a munkavégzés feltételei tovább romlottak, az orvos szerint nem maradt olyan ember az osztályon, aki komplikált esetben segítséget tudott volna neki nyújtani, miközben ő csak az egyszerűbb beavatkozásokat tudta önállóan, biztonsággal ellátni, a bonyolultabb műtétekhez nem volt elég tapasztalata. Szakmai fejlődését nem látta biztosítottnak, fokozott stresszel, lelki teherrel járt számára önállóan ügyelni, amikor a kórházban csak egy aneszteziológus volt, ami a sürgős beavatkozást igénylő esetek egyébként indokolt egyidejű ellátását lehetetlenné tette. Ráadásul nemcsak saját munkájáért, hanem az osztályon dolgozó rezidensek és szakorvosjelöltek munkájáért is felelős volt, miközben kellő tapasztalat híján, ha olyan problémával találkozott, ami meghaladta kompetenciáját, senkire sem számíthatott.
Amikor mindez már elkezdte kikezdeni az egészségét is – kolléganőjével együtt – kezdeményezte jogviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését, amit a munkáltató, hivatkozással a felmondási tilalomra, korábbi ígéretei ellenére egyértelműen elutasított. Az orvos szerint a munkahelyi stressz már kihatott a magánéletére, egészségére és mentálhigiénés állapotára is, aminek egyik szomorú következménye a gyerekvállalás kényszerű elhalasztása volt. Panasza szerint a kormányrendelet megfosztotta attól a jogától, hogy jogviszonyát bármikor, indoklás nélkül megszüntethesse, kiszolgáltatta a munkáltatójának, ami
minden egészségügyi és egészségügyben dolgozó tekintetében fennáll, aki a tilalom hatálya alatt áll. (…) A támadott rendelkezés teljesen elzárja az egészségügyi dolgozókat, így a panaszost is attól, hogy saját elhatározásából megszüntesse foglalkoztatási jogviszonyát. A szabályozás a dolgozókat a tilalom előírásakor aktuális munkáltatójukhoz láncolja, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a jogviszony megszüntetésére vonatkozó akaratukat, egyéni szempontjaikat.
A panaszos jogi érvelésének lényege szerint a támadott rendelkezés gyakorlatilag kötelező munkát eredményez, mert a dolgozó akarata ellenére köteles a fennálló jogviszonya fenntartására. Ez sérti több nemzetközi egyezmény kényszer-, és kötelező munkát, illetve az embert tárgyiasítását tiltó rendelkezéseit, illetve az alaptörvény azon bekezdését is, amely kizárja az emberi méltósághoz való jog felfüggesztésének lehetőségét. Bár a nemzetközi joggyakorlat a veszélyhelyzet idején elrendelt kötelező munkát összeegyeztethetőnek tartja a kötelező munka tilalmával, de csak akkor, ha nem jelent aránytalan terhet, megfelelő kompenzációval jár együtt.
Az indítványozó a rendelkezés arányosságának alkotmánybírósági vizsgálatához több szempontra is felhívta a figyelmet, így arra is, ha az egészségügyi dolgozók közismert hivatástudata és felelősségérzete ellenére reálisnak tekinthető az egészségügyi dolgozók tömeges felmondásának a veszélye, az arról árulkodik, hogy
az állam elmulasztotta az alaptörvényből fakadó finanszírozói, fenntartói feladatainak ellátását.
Az indítványozó jelezte, alkotmányjogi panasza érdemi elbírálásának nem lehet akadálya, ha a rendelet hatályát veszti, a felmondási tilalmat elrendelő normát azért kell megsemmisíteni, hogy alkotmányos tilalmat állítson a jogalkotó elé.
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor az indítvány elbírálására irányuló eljárása során azt észlelte, hogy az alkotmányjogi panasz benyújtása után a rendelet 2022. június 1-jén hatályát vesztette. Ennek dacára valóban vizsgálhatta volna érdemben is az indítványt, de inkább megszüntette az eljárást. Az Alkotmánybíróság Salamon László vezette tanácsa megállapította, az egyoldalú felmondás lehetőségét már nem korlátozzák. Értelmezésük szerint a panaszos egyértelműen az általa sérelmesnek vélt norma megsemmisítését kezdeményezte, ami így már értelmezhetetlen és lehetetlen intézkedés lenne, ezért rendelet alaptörvény-ellenességével nem foglalkoztak.
