Belföld

14 év fegyházat kapott kislányait éveken át megalázó, meggyalázó horrorapa

Jogerősen 14 év fegyházra ítélte a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki rendszeresen verte, megalázta és meggyalázta a négy kislányát Győrnél. A gyerekeit bántalmazni hagyó felesége 2 év börtönbüntetést kapott, de a büntetését 5 év próbaidőre felfüggesztették.

A jogerős ítélet szerint a férfi és a nő házasságából négy lány született. Az első 2000-ben, a második egy évvel később, a harmadik 2005-ben a negyedik pedig 2012-ben jött a világra.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint 2016-tól napi szinten, éjszakába nyúlóan veszekedtek a gyerekeik előtt. A két nagyobb lánynak kellett szinte minden házimunkát elvégezni, és ellátni a kisebb testvéreiket. Előfordult, hogy a férfi úgy büntette meg az idősebb lányait, hogy fakanállal, szíjjal és horgászbottal verte őket.

A 15 éves lányát többször is úgy fegyelmezte a férfi, hogy addig fojtogatta, amíg láthatóan rosszul nem lett. A 16 éves lányát pedig több hetes szobafogságra ítélte többször is.. A férfi 2015-ben, az akkor 14 éves, 2018-ban pedig az akkor 6 éves lányaival erőszakoskodott. A gyerekek nem számíthattak segítségre az anyjuktól, és nem is védte meg őket az apa agresszivitásától.

A családban uralkodó feszült hangulat miatt 2018 tavaszán, az akkor 13 éves lány hetekre eltűnt, rendszeresen, nagy mennyiségben alkoholt és kábítószert is fogyasztott. Őt négy évvel ezelőtt emelték ki a családból.

A Győri Törvényszék szexuális erőszakban, szexuális kényszerítésben, és többrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, valamint többrendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette és többrendbeli kapcsolati erőszak bűntettében is bűnösnek mondta ki a férfit.

Ezért őt 14 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a két legfiatalabb lánya vonatkozásában megszüntették a szülői felügyeleti jogát, és minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől eltiltották, amely során 18 év alatti személlyel kapcsolatba léphetne. A nő 1 év 4 hónap felfüggesztettet kapott többrendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt. A táblabíróság a férfi büntetését helybenhagyta a nőét pedig két év felfüggesztettre emelte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik